Budapest Régiségei 27. (1991)

TANULMÁNYOK - Nagy Tibor: A legio II Adiutrix pia fidelis jelenleg nyilvántartható italikus lovagrendű tribunusai 23-43

példát sem idézhetünk arra, hogy valamely senatori vagy lovagrendű tiszt katonai kitüntetésben részesült volna olyan hadjárat alkalmával, amelyben a császár személyesen nem vett részt. A 2. sz.-ból ebben az összefüggésben mindössze két centuriót tarthatunk nyilván, akik közül az egyik, C. Cestius Sabinus, a 140-es évek végén Antoninus Piustól, míg a másik, P. Ael. Romanus, valószínűleg a 170-es évek végén Marcus Aureliustól érdemelt ki dona militaria olyan hadműveletekben, amelyeknél a császári jelenléttel nem számolhatunk. Lovagrendű tisztek vonatkozásában ilyen kitüntetésekre viszont a 2. sz.-ból nincsen példánk; a legkésőbbiek az 1. sz. utolsó évtizedéből, még 98 előttről idézhetők. így C.Iulius Karus, a cohors II Astyrum (sic) equitata parancsnoka Domitianus utolsó éveiben, míg Q. Attius Priscus, a iegio I Adiutrix tribunusa 97-ben Nerva császártól részesült kitüntetésben. Jelenlegi ismereteink szerint Traianus viszont szakított ezzel az utóbbi gyakorlattal s utána Hadrianus, Antoninus Pius, valamint Marcus Aurelius uralkodása idejéből már egyetlen példát sem idézhetünk ennek az ellenkezőjére. Vitulus 189. évi kitüntetése ellen szól továbbá az is, hogy e dona militaria Vitulus mint a kvádok keleti szomszédságában élt Osi nép katonai felügyeletével megbízott praepositus érdemelte ki Commodustól. Vitulus kihelyezése a Barbaricumba, mely egyúttal az említett néptörzs katonai közigazgatás alá helyezését jelentette, pedig aligha választható el azoktól az intézkedésektől, amelyeket Taruttienus Paternus 179 nyarán a kvádok és markomannok, valamint szövetségeseik felett kivívott győzelmét követően Marcus Aurelius foganatosított, amikor rendelkezésére egyaránt vagy 20-20.000 főnyi római sereg különítményei szállták meg az említett népek területének fontosabb stratégiai pontjait. így konkrét adatokkal rendelkezünk a legio III Augusta markomannok területére kihelyezett egyik különítményéről és a legio IIAdiutrix 179/80 telén a kvádok földjén, a Vág melletti Laugaricio-ban állomásozó vexillariusairól. Az Osi nép katonai felügyelet alá helyezése is a fentiekben hivatkozott rendelkezések egyikének végrehajtásaként ítélhető meg. Commodus, amikor atyja halála után 180 tavaszán és nyarán — a kvádokat ez év augusztusában még egy vereséggel sújtva — kemény békefeltételek elfogadására kényszerítette e népeket, a Duna bal partján kijelölt semlegesített sávon túli területekről visszavonta a 179 második felében oda kihelyezett katonaságot. Aligha szorul bizonygatásra, hogy a megszálló csapatok visszavonása egyúttal az Osi nép katonai felügyeletének megszüntetését is jelenthette. Vitulus tehát aligha kaphatott 189-ben, praepositus genus Onsorum minőségében kitüntetést. Erre csak 180 őszén, amikor Commodus a 2. germániai hadjárat hadműveleteit lezárta, kerülhetett sor. Vitulus lovagrendű tiszti pályája e kitüntetés után és 193 áprilisa előtt felirata szerint azonban mindössze egyetlen egy katonai poszt, az alsópannoniai Teutoburgium (Dalj) táborában állomásozott alapraetoria civium Romanorum praefectusa tisztjének betöltésére szorítkozott. Terjesen kizárt mármost, hogy Vitulus e kitüntetése után vagy 12 évig szolgált volna egyfolytában Commodus alatt, mint ennek a lovascsapatnak a parancsnoka. Erre utalva már korábban rámutattunk arra, hogy Vitulus 180. évi kitüntetését követő tiszti pályafutásában szükséges valami hosszabb ideig tartó töréssel számolnunk. Megítélésünk szerint ennek kiváltója pedig az lehetett, hogy Vitulus, aki 181-ben foglalhatta el az alaparancsnoki posztot, a következő év végén L. Septimius Flaccus-t az alsópannoniai helytartóságban felváltó L. Cornelius Felix Plotianus legatioja idején is tisztségében maradt. Majd amikor Plotianust, a 182 végétől mindenható praefectus praetorio, Tigidius Perennis pártfogolt] át, a Commodus elleni összeesküvés vádjával legkésőbb 185 tavaszán damnatio memoriae sújtotta, Vitulust mint Plotianus helytartósága idején majdnem két és fél évig szolgált lovagrendű tisztet ugyancsak leváltották és Commodus uralkodása idején már nem is részesült további császári megbízatásban. Vitulus a következő években magánemberként élhetett szülővárosában, amely azonban sem az igen ritka családneve, sem pedig az ugyancsak elég ritka, Itáliában Rómán kívül mindössze még 3 umbriai és 2 venetiai város, Italián kívül pedig egyedül Baeterrae (Béziers) bennszülött polgáraira szorítkozó Pupinia tribus-ba tartozása figyelembevételével nem határozható meg teljes bizonyossággal. Az a körülmény azonban, hogy Vitulus 193ban kapcsolatot talált a Felső Pannoniában császárrá proklamált Septimius Severushoz igen valószínűvé teszi, hogy Vitulus szülővárosa, ahová 185 után visszavonult, a Pannoniával szomszédos és a Pupinia tribus-ba sorolt polgárok lakta Tergeste (Trieszt) volt. Vitulus 180 utáni és 193 előtti számos problémát felvető pályafutásának áttekintése után térnénk rá — a feliratokban gyakori fordított időrendben regisztrált cursus bonorum példáit követve — Vitulus pályafutásának korábbi szakaszára, amelyet fentnevezett — a militia equestris egyes állomásainak átlagosan 3-4 évig tartó betöltését figyelembe véve — a 170-es évek elején kezdhetett meg, mint az egyik cohors II Hispanorum nevű alakulat parancsnoka. Arra való hivatkozással, hogy Vitulus ezt követően az alsógermaniai Vetera (Xanthen) táborában állomásozó legio XXX Ulpia kötelékében szolgált mint tribunus angusticlavius, valószínűnek ítélték, hogy Vitulus megelőzően az utrechti (Traiectum) auxüiaris tábort a Flaviusok idejétől kezdve a 3. századig megszállva tartott cohors II Hispanomm peditata pia fidelis parancsnoki tisztjét töltötte be. Ez ugyan lehetséges, de még a valószínűség szintjére sem emelhető, minthogy a Vitulus feliratában II HISP rövidítésben olvasható csapatnév még legalább vagy egy féltucat, Germania Superior, Mauretania Tingitana, Dacia Porolissensis, Cappadocia tartományokban állomásozó cohors II Hispanorum nevére kiegészíthető. Bizonyos viszont, hogy az alsógermaniai legio XXX Ulpia kötelékében a 170-es évek közepe táján elfoglalt tiszti posztja után Vitulus másodízben is mint tribunus angusticlavius az aquincumi legio II Adiutrix tisztikarához osztva folytatta katonai pályafutását még 179 ősze előtt. Részben tehát akkor szolgált e légióban, amikor ennek parancsnoki feladatkörét a rendkívüli körülményekre való tekintettel nem a helytartó, a hadratermettnek aligha ítélhető Sextus Quintilius Condianus, hanem legióslegatusként a poetovioi származású vir militaris, M .Valerius Maximianus látta el. Majd amikor a legio osztagai megszállták a kvádok földjét, Vitulus az ezekkel szomszédos Osi nép katonai felügyeletére kapott megbízatást. Ezt követően életpályája alakulását 193-ig a korábbiakban már megtárgyaltuk. 27