Budapest Régiségei 26. (1984)

KÖNYVISMERTETÉSEK - Irásné Melis Katalin: Imre Holl, Nándor Parádi: Das mittelalterliche Dorf Sarvaly. Budapest, 1982. 378-380

eló'írásoknak megfelelően épült templomot lebontották és újjáépítették — amint erre is volt nem egy példa a domonkosok történetében. Minthogy mindhárom változat mellett több érv szól, és a régészeti kutatás nem szolgáltatott bizonyítékot egyik mellett sem, a szerző végül is nyitva hagyta a választ a kérdésre. Az első — kisméretű — kolostorépület vizsgálatakor lényeges megállapításokat tesz a szerző az első kolostor kapcsolatait illetően. Kimutatja mind az építészeti részletformákban, mindpedig a szigorú bencés építési szabályok alkalmazásában a bolognai anyakolostor közvetlen hatását. Megállapítja, hogy a budai első kolostor s a 13. században német nyelvterületen felépült domonkos kolostorok között semmiféle kapcsolat nem mutatható ki. Az első kolostorépület lerombolásának és átalakításának időpontja jól leolvasható a régészeti eredményekből: az u.is szoros kapcsolatban állott a kolostori iskola felépítésével (1304). A kolostornak a régészeti adatokból jól követhető 14. századi fellendülését alátámasztják és igazolják a külső tényezők: a domonkosok, akik a 14. század első éveinek budai eseményei során a polgársággal szemben a trónkövetelő Károly Róbert pártján voltak, az Anjouk messzemenő pártfogását élvezték, s ez látszik meg a valószínűleg a királyi műhely közreműködésével végzett nagyarányú építkezéseken is, melyek befejező állomását a század 60—70-es éveiben a szentély újjáépítése jelenti. A reprezentációs igények mellett új építészeti megoldásokat követel a szerzetesek már említett szerepváltása is: a szellemi tevékenység a szerzetesek számára kisebb szeparált cellák építését teszi szükségessé — ezek az újjáépült keleti szárny emeletén lehettek — s ezzel kapcsolatos az iskola, a „stúdium generale" felépítése is. Különös gondot fordít a szerző a korábbi építési periódusok, az épületek tárgyalásán túl a kolostor Ny-i szárnyában, Ül. a domonkos iskola épülete alatt talált fűtőkemencék részletes ismertetésére, szerkezetük, rendeltetésük és koruk meghatározására. Megállapítja, hogy a kemencék a 13. és 14. században épültek, később — mint másutt is — a divatból kiment fűtési módot a „modernebb" kályhák váltják fel. A 14. században indulnak meg nagyobb arányokban a temetkezések is a kolostor templomában. Érdekes megfigyelés, hogy a sírkövek alatt - két kivételtől eltekintve — nem nyugodtak német polgárok. Ez a tény is alátámasztja a domonkosok és a magyar lakosság már az előbbiekben említett kapcsolatát; ugyanennek további igazolása, hogy a 14. század végén, ill. a 15. században a domonkosok a magyarok területe irányában terjeszkednek. A sírkövekkel kapcsolatban vitatja a szerző Horváth Henriknek a domonkosok sírkőfaragó műhelyéről vallott elképzelését. Bár az ásatás közvetlen bizonyítékot sem pro, sem contra nem szolgáltatott, úgy véli, hogy a domonkosoknál talált sírkövek fő típusai — néhány egyedi darabtól eltekintve — megegyeznek a megfelelő korszak egyebütt is talált sírkő típusaival, s a műhely létezésének az is ellene mond, hogy szerzeteseik elsődlegesen szellemi tevékenységgel voltak elfoglalva. A sírkövek készítőit — egy a palotában is előforduló mesterjeggyel ellátott sírkő alapján — inkább a királyi kőfaragóműhely lapicidái között keresi. A 15. században végzett építkezések: kolostorbővítés, a kerengő boltozása a domonkosok, a templom bővítése a hívők számának növekedéséről tanúskodik. Az új domonkos építkezések párhuzamba állíthatók a terjes vár fejlődésével: az új városfalak, s a rájuk települő új épületek bővítik mind a városnak, mind a domonkos kolostornak a területét. A 15. század második felének reneszánsz építkezéseiről csak a leletanyagban előkerült faragványok tanúskodnak, így valószínű, hogy ez időben csak az azóta teljesen lepusztult emeleteken építkeztek, „modernizáltak". A munka röviden kitér a kolostor későbbi történetének és a későközépkori és törökkori leleteknek ismertetésére is. Igen érdekes az a leletanyagból vüágosan kiderülő megfigyelés, hogy az első török ostromok után a barátok egy nagyobb restaurálást készítettek elő, amelyhez építőanyagot és szerszámokat halmoztak fel, s ugyancsak a restaurálás céljára tették félre a régi épületekből megmaradt padlótéglákat is. A tervezett restaurálásra azonban a török foglalás miatt nem került sor. összefoglalásképp elmondhatjuk, hogy H. Gyürky Katalin munkája mintaszerű példája egy középkori régészeti kutatás feldolgozásának. Átfogó és teljes képet ad témájáról, de úgy, hogy a feltárás eredményeire alapozza mondanivalóját, s erre építi fel a széleskörű átés kitekintéssel megfogalmazott végkövetkeztetéseket. Ásatási és régészeti feldolgozási módszerei: a terepalakulás figyelembe vétele s az átfogó, jó áttekintést nyújtó metszetrajzok készítése — melyeket műve elején részletesen is ismertet — lehetővé tették a jó eligazodást az ásatás területén, rétegeiben, járószintjeiben, periodizációjában. Mondanivalóját jól kiegészíti a szerencsésen válogatott képanyag: az ásatási rajzok önmagukért beszélnek, a jól összeállított lelettáblák állításai hitelességének igazolása meUett jó támpontot nyújtanak más ásatások hasonló jellegű anyagának feldolgozásához, meghatározásához is. Az ásatási feldolgozást kiegészíti a kötet végén Matolcsi János állatcsont feldolgozása („Die Tierknochen aus dem Dominikanerkloster von Buda"). E vizsgálatok eredményei jól egészítik ki az ásatási feldolgozásnak a mindennapi életre vonatkozó részét. Nagy Emese Imre Hotl—Nándor Parádi: Das Mittelalterliche Dorf Sarvaly Fontes Arcaheologici Hungáriáé, Budapest 1982. 235 1., 185 fénykép és rajz, 4 térkép. A magyar településtörténeti kutatások egyik fő célkitűzése a középkori falvak felkutatása, lehetőség szerinti feltárása, a régészeti eredmények komplex tudományos feldolgozása. A Sümeg közelében lévő, középkori Sarvaly falu romjai jól látszottak a Bakony Ny-i szélét bo378