Budapest Régiségei 26. (1984)

KÖNYVISMERTETÉSEK - Irásné Melis Katalin: Imre Holl, Nándor Parádi: Das mittelalterliche Dorf Sarvaly. Budapest, 1982. 378-380

rító erdőben, s mivel a terület nem állt mezőgazdasági művelés alatt, a régészeti kutatás sok értékes településtörténeti adatot eredményezett. A későközépkori, 15-16. sz.-i falut teljes egészében feltárták a szerzők Holl Imre és Parádi Nándor. Közösen írt monográfiájuk módszertani kézikönyv is, megismerjük faluásatás korszerű, technikai módszereit, és a leletanyag feldolgozásának olyan új szempontjait, amelyek a magyar településtörténeti kutatásokban eddig nem szerepeltek. Felszínre került a falu temploma, körülötte sírokkal, 13 lakóház, két önálló pince, 5 gazdasági épület, egy kovácsműhely, és még 4 ház nyoma. Az ásatást kiegészítették a fémkutató műszerrel végzett vizsgálatokkal, 9 épületnél a teljes felszínt átvizsgálták. A műszer a fémleletek mellett kimutatta az itteni bazaltból faragott házalapozásokat, és az erősen átégett paticsréteget is. Sarvaly leghosszabb életű, 400 éves építménye a templom volt. A legkorábbi építési periódus, a templom szentélyének első formája vettette fel a legfontosabb tudományos kérdést. A kívül félkör alakú, belül patkóíves záródású szentélyeket eddig nem önálló csoportként tartotta nyilván a tudományos irodalom, bár igaz, hogy ennél a szentélyformánál két építészeti alapelem együttes alkalmazásáról van szó. A Kárpátmedencében all. sz. 2. felétől a 13. sz. 2. feléig a falusi templomok félköríves szentéllyel, a rotundák általában patkóalakú szentéllyel épültek. A sarvalyihoz hasonló szentélyű templomok építését a 12—13. sz.-ra határozták meg, de éppen a sarvalyi templom bizonyítja, hogy hazánkban mind a három szentélyforma egyszerre alakult ki, egyidőben terjedt el. A sarvalyi templom korának megállapítását a zirci 11. sz.-i királyi udvarház temploma, és egy sarvalyi szalagfonatos kőtöredék 11—12. sz.-i analógiái tették lehetővé. Mindezek alapján kiderült, hogy a legkorábbi sarvalyi templom a 11. sz. 2. felében, vagy a 12. sz.-ban épült. Beigazolódott az a korábbi tudományos nézet is, mely szerint a Közép-Dunántúlon az egyenes záródású szentélyek a 13. sz.-ban épültek. Erre az időszakra, a 13. sz. 2. felére tehető a sarvalyi templom szentélyének egyenes záródásúra való átépítése, ekkor épült a kerítőfal is. A falu lakóinak gazdasági és társadalmi helyzetére vonatkozó első adatok is a templom feltárásából származtak. Éri István már korábban megállapította, hogy a Dunántúl középső részén az ívelt szentélyű templomok a szabad jogállású nemzetségek, a későbbi kisnemesek településein épültek fel, a környező monostorok mintájára. Sarvaly későbbi, tehetősebb népességére utalt a templomban feltárt három oltár is, amelyek működéséhez jelentősebb összegű alapítvány, vagy hagyaték biztosította az anyagi fedezetet. A falu építményeinek építészeti jellegzetességeit pontos megfigyelések, szemléletes rajzok tárják elénk. Az egyes épületek, lakóházak alaprajzának meghatározása mellett a kutatás egyik legnagyobb eredménye a régészeti leletek, a mindennapi élet tárgyai, előkerülési helyének építményen belüli pontos megfigyelése. A leletek kétféleképpen maradtak ránk. A hirtelen, egyszerre leégett házakból nem volt lehetőség a tárgyak kimentésére, azok eredeti, középkori helyükön maradtak. A leletek másik csoportja a házak körüli szemétrétegekben volt. Ez utóbbiak a falu felépítési idejéhez adtak támpontot, a leégett házak leletei pedig a családok életmódjáról vallanak. Az építészeti emlékek között jól elkülöníthetően kirajzolódik a jellegzetes sarvalyi házak két csoportja. Pincével egybeépített házak és pince nélküli házak voltak. Azonban mindkét csoport pince nélküli lakóház része azonos alaprajzi elrendeződéssel, a Ny-i jellegű, magyar falusi házak jellegzetes csoportjába sorolható. A házak első helyisége a kemencés lakókonyha, a legtöbb háznál itt van az egyetlen tüzelőberendezés. A többi helyiség funkcióját nehéz lenne pontosan meghatározni, de az biztos, akárhány helyiségből is állt egy-egy ház, nem alakítottak ki füsttelenített, fűthető lakószobát. A pincés házaknál az utolsó, egyik oldalán nyitott helyiségből vezetett a pince lejárat. A pincék háromnegyedrészben földbemélyített borospincék voltak, padlásukon más terményt, felszerelési tárgyat is tartottak. Három ház, a 12.-26, 17. és a 23. ház, alaprajzában, régészeti leleteiben kiemelkedik a többi közül. A leggazdagabb családok, illetve a templom melletti 23.-ban a plébános lakott. E három kisnemesi kúriának a falu alaprajzában nincs meghatározó szerepe, az ásatási alaprajzból kiderül, hogy a többi, jóval szegényebb kisnemesi ház közé illeszkednek.. A falu építményei, a régészeti leletek részletesen szemléltetik az egyik dunántúli kisnemesi falu mindennapi életét. A családok mezőgazdasági munkát végeztek, legjelentősebb volt a gabona és a szőlőtermelés. Az állattartás mellett jelentős mértékben vadásztak is. — A régészeti leletként feltárt állatcsont együttes tudományos feldolgozását ugyanebben a kötetben Matolcsi János adja közre. — Minden háztartásban volt ló és szekér is. A lakosság életmódja, telke, háza a jobbágyparasztéhoz hasonult, egy dologban azonban különböztek a jobbágyoktól, katonáskodniuk kellett. Sarvalyon 10 házban volt fegyver, általában könnyű fegyverzetű, lovas harci fegyverei voltak, a 26. ház tulajdonosa volt az egyetlen nehéz fegyverzetű, páncélos lovag. A monográfia tárgycsoportok szerint tárgyalja a falu területén előkerült régészeti leleteket. Bár egyetlen falu emlékanyagáról van szó, mégis az egész magyar középkori leletegyüttes tudományos feldolgozásának lényeges kérdéseit tárgyalják. A leletek előkerülési helyének pontos megfigyelését ha egybevetik a leletek állag szerinti szétválasztásával, meg lehet határozni egy-egy épületrész, helyiség funkcióját, aszerint, hogy a leletek pusztulási, vagy szemétrétegekben kerültek-e elő. A leletek statisztikai feldolgozásából kiderül a népesség gazdasági és társadalmi rétegződése, az egyes családok közösségen belüli vagyoni helyzete. A tárgyak tipológiai szétválasztása pedig a kronológiai kérdések mellett a mindennapi élet egyes korszakokra jellemző tárgyait sorolja fel. Sarvalyon nagy mennyiségben vas és kerámia leletek kerültek elő. A falusi élet vastárgyairól általában azt tartotta a kutatás, hogy azok nagyrésze a falu kovácsműhe379