Budapest Régiségei 26. (1984)

MŰTÁRGYVÉDELEM - Simon Sándor: 17-18. sz. fordulója időszakából való török puska restaurálása 357-371

a farészen szimmetrikusan köralakú díszítmények vannak. Ezekben a köralakú díszítményekben ébenfa, csont és sárgaréz berakások mozaikszerűen vannak, melyeket vékony sárgaréz lemezek osztanak meg. Az egész köralakú kis díszítményt sárgarézlemez fogja körbe. A körökön kívül a fába verve kis sárgaréz szegek vannak. III. Restaurálás menete — tisztítás és konzerválás — hiányzó részek és azokhoz a szerszám elkészítése — a pótlások berakása — összeszerelés, felületi kezelés, patinázás A tárgy restaurálás előtti állapota: A fémrészek kezelését már elkezdték, a felületek rozsdásak és piszkosak. Az ezüst berakások felületén az ezüstszulfid fekete színeződése látható. A puska farésze az ágyazat piszkos, a repedések és mélyedések zsíros szennyeződéssel telítettek. Sok helyen kitöredezett, berepedt. A tusán két nagyméretű csontlap hiányzik, a tusa alján a tölténytartó „fiseklik"-nek a csont fedőlapja hiányzik. A köralakú díszítésekből sokhelyen a csont,ébenfa és réz berakás kihullott. Ahhoz, hogy valaki egy tárgyat helyre tudjon hozni, mindenképpen fogalmának kell lenni arról, hogy azt a tárgyat hogyan készítették, milyen technikával és milyen alapanyagokból. Nem elég azt tudni, hogy ma hogy készítenek vagy hogyan készítenének el egy ilyen hasonló tárgyat, mert ma már a technika fejlődésével másként termelik ki az alapanyagot, és nem is biztos, hogy ugyanazt az alapanyagot állítják elő, amit régen használtak. A technika fejlődésével nemcsak az alapanyag változott, hanem a megmunkálás is. A jól képzett restaurátornak tudnia kell egy kicsit annak a kornak a technikai színvonalán gondolkozni, amelyben a kérdéses tárgy készült. Ezért tartom szükségesnek röviden a régi fegyverkészítési technikáról írni. A fegyverek készítésénél a fémrészek megmunkálása igényelt nagyobb technikai felkészültséget, mind a megmunkálás, mind a műhely szerszámozottsága tekintetében. Hosszú volt a fejlődés az első lövedékes fegyvertől, a fúvócsőtől a robbanó töltettel ellátott fegyverekig. A fegyver lényeges része a zárszerkezet, jelen esetben kovás zárszerkezet van, ennek az előállítását kovácsolással készítették el. A szerkezeti elemek a különböző széntartalom miatt különböző keménységgel, acélossággal bírnak. Más széntartalmú anyag kellett, pl. a rugóhoz és más a szerszámlemezhez. A szerszámlemeznél nem volt szüksées, hogy rugalmas legyen, mert csak tartószerepe van. A zárszerkezet legtöbb része lapos elemekből áll. Itt nincsenek esztergálási és marási műveletek. A meneteket, furatokat pl. keményebb acélszerszámokkal készítették, a megmunkálandó részt pedig nem edzették meg, csak a megmunkálás után. A zárszerkezeten található ezüst berakást, tausirozást már korábban leírtam. A puska másik fémrésze a cső. Megmunkálása, elkészítése rendkívül munkaigényes volt. Gépek nélkül mindent kézi munkával állítottak elő. Ha volt is gép, az nagyon kezdetleges favázas alkotó elemekből állt és csak a megmunkáló rész volt fémből, melyet kézierővel működtettek (13, 15. kép). A csőnek, a csőfalnak nagy szilárdságúnak kellett lenni, hogy szét ne robbanjon. Ennek érdekében találták ki az ún. damaszkolt csöveket, melyeket damaszkolással állítottak elő. E módszer alapja a kovács hegesztés németes nevén „hitz "-éléssel végzett kovácsolás. A damaszkcsövek lényege, hogy vékony huzalokat megcsavarnak, majd a huzalokból kötegeket csavarnak és az így összefogott, összecsavart köteget csavarják egy magra, illetve vasrúdra és ezt „hitz"-elik öszsze. így szálas szerkezetű, nagyszilárdságú csövet kapnak (18. kép). A csavarások a megmunkált cső felületén is láthatók, melyeknek rajzolata a készítési technikára utal. A rajzolatból kitűnik az is, hogy melyikkel volt több munka, minél több csavarást kapott a cső, annál erősebb volt, ezek drágábbak is voltak. Legalacsonyabb értékű az ún. szalagdamaszk „Banddamaszk" (20. kép). A rózsadamaszk a legerősebb és a legdrágább is. A kovácsolás után történt a cső kifúrása, melyet fúrópadon kézi erővel végeztek. A csöveknek huzagolási is készítettek. Ezeknek különböző profújai voltak (16. kép). A csőbe helyezett ólomgolyót lövéskor a töltővesszővel beleverték, így a puha ólom alkalmazkodott a cső falában levő huzagokhoz és kilövéskor így a huzagok mintegy vezetést adtak az ólomgolyónak, ezáltal a célzás pontosabb volt. A cső végén található a dugó, melyet a kifúrás és huzagolás után helyeztek be, legtöbbször ezt „hitz"-éléssel bele is kovácsoltak, de előfordult kicsavarható megoldással is (10. kép). Jelen esetben is így oldották meg. A fegyverek alkatrészeinek a gyártásánál a kovácsolás képezte a kiinduló alapot. Úgy a zárszerkezet készítés, mint a cső készítésnek a kezdetlegesség ellenére is meg voltak a kialakult szerszámai és fogásai, ezért már a kovás fegyverek készítésének az időszakában is meg volt a tagozódás. Aki csövet készített, az nem készített általában zárszerkezetet és fordítva. A farészt azt nyilvánvaló, hogy nem a csőkovácsok készítették, de olyan is volt pl. a törökök esetében is, hogy a csövet külföldről hozatták be és ők csak összeszerelték a puskát. A puska farésze, az ágyazat és a tusa. A török puskáknak jellegzetes alakjuk volt. A tusa általában öt lappal határolt. Az ágyazatot mindig a csőhöz készítették, a zárszerkezet helyét kifaragták. A felületének a berakása rendkívül változatos, rajta csont gyöngyház, réz és ezüst berakások találhatók. A rézberakások általában kis körökben helyezkednek el, azon belül kis réz csont, ébenfa háromszögek mozaikszerűen illeszkednek. Ezeknek a köröknek a nagysága és azoknak egymáshoz való viszonya rendkívül változatos. Ezeknek a berakásoknak az elkészítési technikájára vonatkozólag irodalmat nem találtam, ezért csak feltételezéseim vannak. Mielőtt a tárggyal bármit is kezdenénk, tisztázni kell az anyagát, csak ennek tudatában lehet a megfelelő eljárást alkalmazni. A tárgy anyagát ha ránézésre nem tudjuk megállapítani, vagy bizonytalanok vagyunk, vagy ha tudományos feldolgozás miatt van igény konkrét megállapításokra, akkor alkalmazzuk az anyagvizsgálatokat. Jelen esetben a puska farészének az anyagvizsgálata volt szükséges. A kapott eredmény segítséget nyújthat a tárgy eredetére vonatkozóan, ha pl. kiderül, hogy a fa 359