Budapest Régiségei 25. (1984)

TANULMÁNYOK - Póczy Klára: Későcsászárkori falfestmények Aquincumban 53-63

PÓCZY KLÁRA KÉSŐCSÁSZÁRKORI FALFESTMÉNYEK AQUINCUMBAN 1935-ben Budapesten, az aquincumi katonavárosban több periódusú római kori épület romjai kerültek felszínre. A falmaradványok között nagy mennyiségben találtak falfestmény és stukkó töredékeket. A leletmentésről dokumentáció nem készült, csupán néhány soros megjegyzés olvasható a kutatásról a múzeum évkönyvében, a Budapest Régiségei 12. kötetének ásatási beszámolói között.

1 A falfestményeken figurális minták is láthatók voltak, amelyekről nem sokkal előkerülésük után Nagy Lajos egy érdekes tanulmányában tett említést.

2 Az egykori falminta kompozíciójának kulcsfigurájaként egy arató rabszolga egész alakos ábrázolása kínálkozott, 1/(1. kép) amelyet a szerző a nyár szimbólumaként határozott meg. „A pannóniai évszakokat jelképező jelenetek legközelebbi, korban egyező példáját az Antoninusok korának jellemző építészeti stílusában épült Pretextatuskatakomba Szent Januarius (megh. 162-ben) kriptájában találjuk meg"

3 . . . „Az óbudai Vihar u.-i falfestményeket .. . még a 2. sz. végén, a 60—70-es években készítették."

4 Nagy Lajos imponáló éleslátással jelölte meg a szóban forgó aquincumi falfestmények helyét a császárkori képzőművészet stíluskorszakain belül és kötötte azokat a katakomba-festészet egy bizonyos csoportjához. A témával azért szükséges újra foglalkoznunk, mert a cikk megjelenése óta módosult azoknak a falmintáknak a korhatározása, amelyekre Nagy Lajos megállapításai épültek. A rengeteg új, jól datált rétegből származó emlékanyag következtében a császárkori falfestészettel kapcsolatos kronológiai megállapítások állandóan finomodnak, változnak. Aquincumban is több, falfestéssel dekorált épület romjait tárták fel az utóbbi években, s a színes falminták konzerválása, összeállítása folyamatban van.

5 Ennek a gazdag művészeti anyagnak a publikációja előtt igyekszünk helyreigazítani néhány korábbi, a helyi falfestő műhelyekkel kapcsolatos megállapítást. A Vihar u.-i falfestmények datálási kísérleteinek kiindulásául a portrék szolgálhatnak, jellemzi őket az erőteljes kontúrozás, a szemek túlzott hangsúlyozása, a húsos száj, a borzas hajzat. Mindezek a vonások különkülön és együttesen, a későantik művészet legkifejezőbb ismérvei közé tartoznak.

6 A felsorolt sajátosságok jellemzik a későrómai szobrászati alkotásokat is, amelyek a későantik művészeten belül közismerten jól körülhatárolhatók.

7 Ha most pusztán stíluskritikai szempontból vizsgáljuk a Vihar u.-i arató figuráját - és mellőzzük az ábrázolás szimbolikus jelentőségét -, legközelebbi analógiaként a Róma városi Szt. Péter és Marcellinus katakombák falképeit jelölnénk meg. Az eukarisztia, a kultikus vacsora jelenetében az asztalnál ülő fiatalember portréja 1/(4. kép), vagy a kenyér és hal csodájának a jelenetében a fej és az alak teljes megformálása, vagy a paradicsomi Ádám és Éva felvázolása, akár az aquincumi festmény párja lehetne. Wilpert 1903-ban és 1916-ban megjelent publikációiban a szóban forgó római falképeket a 2. sz. végére keltezte.

8 Ugyanerről a katakomba falfestmény-együttesről azonban Kirsch, az 1930-ban közzétett tanulmányában bebizonyította, hogy ennél az időpontnál később, szerinte a 3. sz. legvégén keletkezett.

9 Még érdekesebb a datálás kérdése, ha e festményeket összevetjük a Római városi, via Latinán feltárt „új" katakombák fülkéiben levő festményekkel. Héraklész és Alkesztisz jelenete, 1/(2. kép) Ádám és Éva megkísértése, Jónás és a cethal ábrázolása, akár az előbb idézett képek mestereitől is származhatna. A Vihar u.-i arató szembenéző fejéhez, balra kilépő mozdulatához a legközelebb az oroszlánokkal küzdő Sámson alakja áll. 1/(3. kép) Erről a via Latinabeli falfestmény-sorozatról Ferrua, 1958-ban megjelent publikációjában, meggyőzően bizonyította, hogy a 4. sz. közepéről valók.

1 ° Az aquincumi Vihar u.-i falfestményeket 11/(1. kép) Nagy Lajos kapcsolatba hozta a baláczai villa szüreti jelenetet ábrázoló falképével (a lelőhely Aquincumtól Ny-ra, a Balaton közelében, kb. 150 km-re van). A szerző szerint az aquincumi arató nyár-szimbólumának pendantjaként a baláczai villa szüret-ábrázolása, az őszt jelképezné.

11 Nézzük meg azonban, hogy milyen megállapításra jutunk, ha itt is csupán a portrék szemszögéből nyújtotta lehetőségek alapján értékeljük a baláczaiszüret falképet. Baláczán a fehér háttérre festett szüreti jelenetes kompozícióban „kiemelkedő szerepe lehetett annak a mellképnek, amely különleges finom ecsetkezeléssel egy vöröshajú, fátyolos női fejet örökít meg."

12 11/(2. kép) Azonos megfogalmazásban ábrázoltak a falképen több, kisebb méretű nőalakot.

13 Véleményünk szerint mind az aquincumi

14

, mind a baláczai - szóban forgó falminták — portréi egészen szoros kapcsolatban vannak a Sopianae—Pécs későcsászárkori ókeresztény temető 1. számú sírkamrájában látható fátyolos női fejjel. A köztudatban Mária-ábrázolásként szerepel ez a portré.

15 11/(3. kép) A három pannóniai falfestmény közös jellemvonásai tovább erősödnek, ha jobban megfigyeljük a baláczai freskó előterében szereplő nagyobb méretű portrék mögött sorakozó, térkitöltő elemként alkalmazott, mellékalakokat. Kis meztelen figurák ezek, „lebegő, táncoló, ugráló, elragadtatott maenadok"

16

, 111/(1. kép) amelyek megfogalmazásban feltűnően hasonlítanak a pécsi sírkamra paradicsomi jelenetének Évájához.

17 (111/(2. kép) Az alakokat mindkét esetben csupán körvonalazva, hihetetlenül könnyű kézzel vázolták a falra. A figurák lendületét fokozza a „kócos", lebegő haj és a szem-száj 53