Budapest Régiségei 24/3. (1977)

FÜGGELÉK - Matolcsi János: A budai királyi palota északi előudvarában feltárt XIV-XV. századi állatcsontok 179-198

A kis kérődző állatok csontjainak meghatározásánál legnagyobb problémát az okozza, hogy a juh és a kecske csontmaradványainak megkülönböztetése - a közöttük lévő anatómiai hasonlatosságok miatt - nemzetközileg még nem teljesen megoldott, A feladat nehézségei nem a két faj csontjainak szétválasztásáról való lemondásra, hanem a figyelem fokozottabb összpontosítására ösztönöztek bennünket. Az összehasonlító anatómia finomabb módszereinek alkalmazásával és a nehézségek áthidalását segitő speciális szakirodalom^ felhasználásával folyamatban lévő meghatározás eredményéről itt még számadatok nélkül csupán azt a tényt közölhetjük, hogy a kis kérődző állatok csontleleteinek egyik része juhb

ól, másik része kecskéből való (2 2 5, kép)* így volt ez a budai várban végzett korábbi ásatásoknál is, amikor a két faj jelenlétéről a legbiztosabb ismérveket hordozó koponyarészletek és szarvcsapok szóltak, A jelenlegi anyagban ilyenek csak fiatal juhokból vannak, vagy olyan töredékek, amelyek nem sokat mondanak. A fiatal állatokból való szarvcsapok és koponyacsontok gyakoribb előfordulása Összhangban van a viszonylag nagyobb számban talált állkapocscsontok (mandibula

) fogazata alapján megfigyelt kormegoszlással. Ebből az látszik, hogy a juhot és a kecskét nem ritkán vágták egészen fiatal korban, mivel a bárány- és a gidahus abban az időben felettébb kedvelt lehetett. Eltekintve a fogaknak a mandibulákban tapasztalt kihasadásával és váltódásával kapcsolatos jelenségek részletes tárgyalásától, az életkor megállapításának végeredményét az alábbiak mutatják: juvenilis 15 egyed, 48,4 % subadultus 9 " 29, 0 % aduitus 7 " 22,5 % Összesen 31 " 100, 0 % Érdeklődésre tarthat számot, hogy a juvenilis korú egyedek 33 %-a egészen kicsi, 3 hónaposnál fiatalabb bárány vagy kecskegida volt. További érdekességként emelhetjük ki a négy szarvú fiatal bárányt, amelynek homlokcsontja és falcsontja került elő s az utóbbin jól látható a négy, mintegy másfél-két cm hosszú kis szarvcsap-kezdemény. (224. kép). A szarvcsapok a fejlődésnek annyira a kezdeti stádiumában vannak, hogy formájuk és jellegük még nem Ítélhető meg, igy az állat tipusáról vagy fajtájáról semmit sem mondhatunk. A felnőtt juhok csontmaradványaihoz ebben az előzetes közleményben két megjegyzést fűzhetünk. A szarvcsaptöredékek között találtunk olyan formájút, amely belső felületén lapos, külső felületén domború, rajta csavarodás! vonal fedezhető fel. Az ilyen részletek valószinüleg racka juh szar ve sápjaiból valók, mégpedig - miként a budai domonkos kolostor juhesontjainak tárgyalásánál kifejtetttik » a középkori Budai A jelzésű csoporthoz tartozók lehettek, A kifejlett állatok végtagcsontjainak hosszúságát összehasonlítottuk a budavári Pasa palota juhieleteinek hosszúságával^ és azt találtuk, hogy a királyi palota északi előudvarában felszínre hozott juhesontok az előbbiek között közepesnek tűnnek* A lócsontok kevés számuk ellenére is sokat mondanak a háziló XIV-XV. századi történetéről (226, kép). Először is a maguk módján válaszolnak arra a gyakran felmerülő kérdésre: ették-e a lovat a budai várban az említett évszázadokban? A nagy csövescsontok feltört, illetőleg felapritott állapota, valamint a rajtuk lévő vágásnyomok arról győznek meg bennünket, hogy ha nagy mértékű lóhus fogyasztást nem tételezhetünk is fel, bizonyos mérsékelt lóhusevés abban az időben volt. ^^ Valószínű, hogy a királyi udvar nem minden rétege élt lóhussal, ellenkező esetben ugyanis sokkal több lócsontdarabnak kellene lenni az ásatási anyagban. A meghatározott 3 egyed mindegyike kifejlett és aduitus korú volt, de nem egy, hanem két fajtához tartozott. Két egyed csontjainak nagysága és különleges aránya az ugyanolyan korú melegvérű lovak csontjainak szokásos formájától annyira elütő, csontméreteik annyira kivül esnek a melegvérű lovak csontméreteinek variációs tartományán, hogy ezek a leletek nagyon megokoltan minősíthetők nehéz, hidegvérű ló maradványainak. Például a jobb oldali lapocka (scapula) alsó szögletének 104, 5 mm-es szélessége messze felül múlja az avar lovak lapockájának 82, 8 - 95, 0 mm-es méretét, 2Ö és 17, 5 %-kal nagyobb a közepes avar lovakénál. Hasonló különbségek mutatkoznak a lapocka egyéb méreteinek nagyságában is, amennyiben a budai XIV-XV, századi hidegvérű ló lapockáján a nyak legkisebb szélessége szintén 17, 5 %-kal, az izületi mélyedés szélessége pedig 15, 0 %-kal nagyobb, mint a közepes avar lovakén. A másik, baloldali lapocka ugyanilyen nagyságrendbe esik, de az előbbivel nem azonos egyednek a maradványa^ Mind a két lapockán vágásnyomok vannak. 183