Budapest Régiségei 23. (1973)
ANYAGKÖZLÉSEK - Kubinyi András: Bicellus : adatok egy középkori fegyverfajta meghatározásához 189-193
KUBINYI ANDRÁS BICELLUS Adatok egy középkori fegyverfajta meghatározásához Középkori okleveleinkben gyakran előforduló szó a bicellus vagy biccellus. Az adatokból arra következtethetünk, hogy ez a szó Magyarország egyik leggyakrabban használt fegyverfajtáját jelöli. Nemesek, városi polgárok és jobbágyok egyaránt tartanak maguknál bicellust és egyaránt használják fel hatalmaskodásnál, vagy utcai verekedéseknél 1 . A szótár-irodalom alapján a bicellus értelme „csákány, hajtószíjjas tőr" 2 , tőr, szíjjas kopjácska, hajító dárda 3 . A szó elején olvasható „bi-" szótag nyilván a latin bis szóból származik és így valamiféle kétélű fegyverre kell gondolnunk. Valóban nehéz a szó értelmének pontos meghatározása, hiszen az oklevelekben előfordul a bicellus olyan formában is, hogy hajítják és úgy is, hogy hüvelyből húzzák ki. 4 Úgy véljük azonban, hogy leggyakrabban mégis egy tőrfajtát értettek alatta és ezt képes ábrázolással is igazolni tudjuk. A Képes Krónika ugyanis leírván Zách Felicián merényletét, elmondja, hogy a merénylőt nyaka és lapockája között bicellusszal szúrva át (transfixit) ölték meg. Geréb László ugyan e szót csákánnyal fordította, ez azonban a Krónika miniatúráját megtekintve feltétlenül téves 5 . (1—2 kép). A miniatúra ugyanis világosan egy hosszú, egyenes, kétélű tőrt mutat, amelynek markolata úgy látszik bőrrel van bevonva, a bőrt pedig szögekkel erősítették a markolathoz. A markolat gombja szarvszerűen kétoldalt felfelé kanyarodik, és a markolatot a pengétől elválasztó keresztvas sem tűnik terjesen egyenesnek, hanem mintha az is felfelé kanyarodna (3. kép). Hasonló tőr előfordul a budavári ásatási anyagban is kissé eltérő keresztvassal, amelyet G. Magyar Mária XV. századinak tartott (4. kép) és véleménye szerint nyugati eredetű lehetett. Ezt azonban csak azzal indokolta, hogy fegyverzethez nem kapcsolódik 6 . Ilyenformán nem kell feltétlenül nyugati eredetűnek tartanunk, ha figyelembe vesszük nagymértékű hazai elterjedését és azt, hogy majdnem teljesen megegyezik a Képes Krónika XIV. sz-i bicellusával. Hazai eredete mellett szólnak azok az adatok is, amelyek középkori fővárosunkban való elterjedését bizonyítják. A „Hét város törvénye" (az úgynevezett tárnoki jog) LX. caputja ugyanis ismeri azt az esetet, ha valaki másnak az orrát a bicellus csapásával levágja 7 . Mivel ezt a törvénygyűjteményt a XV. sz-ban Buda és Pest joga alapján állították össze az úgynevezett tárnoki városok számára 8 , nyilvánvaló, hogy Buda és Pest polgársága bicellusszal felfegyverkezve sétált az utcán. De még jobban mutatja a bicellusnak a hazai városokhoz fűződő kapcsolatát a pesti kardcsiszároknak az 1460-as években kelt céhszabályzata. Ez a szabályzat először is előírja, hogy a város piacán —kivéve az évi vásárok idejét — csak a helyi mesterek árulhatnak, (valamint a budaiak és a szentfalvaiak), idegen mesterek azonban nem vásárolhatnak itt kardokat és tőröket (biccellos). A következő pont így szól: „Hasonlóképpen, miután az előbb megnevezett fegyvercsiszár mesterek és városunk valamennyi kovácsa között a színünk előtt folyó vita és nézeteltérés alapja már hosszabb idő óta a fegyverek, de különösen a tőrök csiszolása és rozsdamentesítése, e cívódásnak és nézeteltérésnek véget akarván vetni a felek között, elhatároztuk és úgy döntöttünk, hogy a fegyvercsiszár-mesterek kilenc hosszú, a mai kor ízlése szerint megmunkált tőrt — melyeknek markolatát és felső részét bőrrel vonják be — csiszoljanak ki és rozsdamentesítsenek a kovácsok részére, jól kimunkált 1. kép. Bicellus említése a Képes Krónika 71/b. oldalán Erwähnung des Bicellus auf der S. 71 /b der Bilderchronik 189
