Budapest Régiségei 22. (1971)

TANULMÁNYOK - Kőszegi Frigyes: Későbronzkori kutatások a főváros térségében 51-84

nyomot hagyott a Kárpát-medence bronzkori történetében. A XV. sz. vége felé felbomló kultúrkör már újabb, minden eddigit felülmúló katasztrófát sejtetett. Annak ellenére, hogy a koszideri horizont több leletegyüttesét sikerült a mai napig elkülönítenünk, a korszakot érintő számos kérdés még megoldatlan. A vatyai kultúra területén fel kell még tárnunk ez időszaknak zárt temetőjét és telepét, hogy képet kapjunk gazdasági és társadalmi viszonyairól, az előző korszakhoz képest beállott változásokról. A főváros térségében e kultúrkör élettartamának kérdése is nyitva áll. Bár az ország nagy részét érintő történeti események nagyjából itt is jelzik a horizont végét, ennek ellenére bizonyos jelenségek kisméretű retardációra engednek következtetni. A középső bronzkort lezáró kincsleletek — a fővárosban a rákospalotai és a solymári — új népcsoportok, a halomsíros kultúra hódítását jelzik. A halomsíros kultúra legalább két irányból hatolt be a Dunántúl és az Alföld területére. Nyugatról, az Ausztria felől érkező középső duna-vidéki halomsíros kultúra csoportjai mellett jelentős volt a szlovákiai eredetű, Kárpát-medencei halomsíros ág, amely a Tiszántúl felé nyomult. Feltételezhető, hogy Budapest környékén mindkét irányból érkező csoportokkal számolhatunk; egyelőre sajnos hiányzik az erre vonatkozó bizonyító anyag. Igen keveset tudunk a halomsíros kultúra javakorabeli fejlődéséről, amely legalább két teljes évszázadot ölelt fel ebben a térségben is. A Gellérthegyet megszálló, már továbbélő jellegű csoport az urnasíros fejlődés jeleit viselte magán. Bár ugyanez vonatkozik az Egressy úti település lakóira, itt még a kultúra java fejlődési szakaszát képviselő edénycserepek is megtalálhatók. A későhalomsíros kultúra Mosonyszolnok—Cseke csoportja az újabb kutatások eredményei alapján egyre jobban kibontakozik előttünk. A nagy pompával, gazdagon eltemetett nemzetségfők az egykorú és a következő homéroszi korszak Görögországát idézik. Nem meglepő, hogy e korai urnasíros kultúra dél felé való nyomulását kapcsolatba hozták a dór vándorlással is.

160 A rohamos társadalmi differenciálódás jelei legalábbis hasonló mértékű gazdasági előrehaladásra engednek következtetni. Ez elsősorban a minden addigit felülmúló bronzipar koncentrálódásában, és az egyre intenzívebbé váló kereskedelemben nyilvánul meg. A kincsleletekben tömegesen előforduló mezőgazdasági szerszámok, elsősorban sarlók, a földművelés fejlettebb formáira is fényt derítenek. Sajnos arra vonatkozólag, hogy ez a gazdasági-társadalmi jellegű előrelendülés mennyire érintette Budapest térségét, ennek lakóit, nincs adatunk. Talán az egyetlen, szórványos budai bögre az, amely felveti a mosonyszolnoki—csekei csoporttal fennálló kapcsolat kérdését. Az Északnyugat-Dunántúl, Burgenland, Nyugat-Szlovákia területét egyaránt megszálló csoport leleteivel való összefüggéseken túl talán a Fejér megyei Csór—Magyaralmás típusú leletek éreztetik hatásukat területünkön, amint ezt az egyik békásmegyeri lelet igazolja. A Dunántúl területén továbbélő halomsíros csoportok a későbronzkor végén lényegében már a közép-európai urfcasíros fejlődés jeleit viselték magukon. Amíg a szomszédos Ausztriában és Csehszlovákiában kimutatható, hogy a lausitzi kultúra váltotta ki ezt a fejlődést, addig nálunk a lausitzi összetevő teljesen hiányzik a későbronzkor leletanyagából. Ennek ellenére későhalomsíros lelőhelyeinken az urnasíros fejlődés számos ismérvét fedezhetjük fel. Az Ausztria felől, a Duna mentén fokozatosan beáramló Baierdorf—Velatice jellegű csoportok véget vetettek a halomsíros kultúra önállóságának. Az urnasíros vándorlást tulajdonképpen a lausitzi színezetű csoportok indították el, és ez eredményezte azt a lavinát, amely a Kárpát-medencéből is kiszorította az urnasíros fejlődés útjait járó későhalomsíros népességet. Az egyre nagyobb számban érkező urnasíros csoportok csakhamar megszüntették a mosonyszolnoki— csekei, a csóri—magyaralmási, a Keszthely környéki, valamint a Tolna—Baranya megyei halomsíros elemek önállóságát, és fokozatosan birtokukba vették a Dunántúl jelentős részét. Északnyugat-Dunántúlon már a H A periódus elején kialakultak a Velemszentvid—Sághegy kör települései, amelyek leletei mintegy átmenetet képeznek a Baierdorf—Velatice és a váli kultúra között. Ezzel szinte egyidőben jutottak el az urnasíros kultúra csoportjai a főváros területére. A Kelet-Dunántúlt teljesen elfoglaló váli kultúra lényegesen szélesebb körben fejtette ki hatását, mint azt elképzelték, egyes csoportjai mélyen benyomultak a Dunántúl belsejébe is. Ezek a korai jellegű váli elemek már jól szervezett települési központokat hoztak létre, gondosan ellenőrizték a fontos közlekedési útvonalakat, s nem utolsósorban a dunai átkelőhelyeket. Az őslakosság kisebb része beolvadt, nagyobb része elpusztult vagy elmenekült, és a Dunántúl belső területei részben lakatlanná váltak. Az erődített földvárakban védekezők sokáig ellenálltak, bronzkészletüket 72