Budapest Régiségei 22. (1971)

TANULMÁNYOK - Kőszegi Frigyes: Későbronzkori kutatások a főváros térségében 51-84

földbe rejtették. Ezek közül több csak mostanában került napvilágra. A Dunántúlon széles körben elhelyezkedő kincsleletek jelzik a halomsíros népesség védekezési központjait. Az urnasíros kultúrkörhöz tartozó váli kultúrával valójában közeli rokonságban levő, dunántúli továbbélő halomsíros elemek egy része dél felé menekült. A menekülés útiránya a jugoszláviai, görögországi és itáliai lelőhelyeken keresztül jól meghatározható. Lényegében az urnasíros fejlődés útjára lépett későhalomsíros csoportok képezik a mediterrán területek felé irányuló urnasíros vándorlás első hullámát. Valószínűleg már ezek elpusztították a görögországi késő mykénei telepeket, s egyes csoportjaik Itáliába is behatoltak. Ezt igazolják az Ancona környéki lelőhelyek. Más csoportjaik tengeri útvonalon elérték a félsziget déli partjait, amint ezt a Bari környéki temetők bizonyítják.

161 Amíg a halomsíros leletek a főváros térségében kis létszámú lakosságra engednek következtetni, addig a váli kultúra számos lelőhelye már jelentős népsűrűséget jelez. A lakosság növekvő száma csak fejlett gazdasági tényezők mellett, megfelelő termelési mód és termelési viszonyok között képzelhető el, melyek kielégítő életfeltételeket biztosíthattak a nagy tömegű népesség számára. A nagy sírszámú temetők a hosszú ideig tartó használat mellett, magas létszámú közösségekre is utalnak, amely újabb, a társadalmi szerkezettel kapcsolatos problémákat vet fel. Nem kétséges, hogy jól szervezett közösségekkel állunk szemben. A bonyolult vallási szerkezet a szellemi fejlettség magas fokának bizonyítéka. A Duna-könyök és a főváros térségében koncentrálódó váli népesség, amint említettük, a számukra igen fontos átkelőhelyek és a nagy területeket átszelő kereskedelmi útvonalak környékét is megszállta. Valószínűleg itt hatoltak át a Duna túlsó oldalára, s fokozatosan egészen a Tisza vonaláig eljutottak, sőt egyes elemeik még északabbi területen is megjelentek.

162 A nagyobb mértékű áttelepülést az alföldi halomsíros csoportokból s a helyi autochton bronzkori maradványokból kialakult gávai kultúra akadályozta meg. Ez a kultúra az Alföld északi peremén, és a Tisza vonalától keletre eső területen az urnasíros korszaknak sokáig egyetlen jelentős kultúrája volt.

163 A váli kultúra belső fejlődését csak teljes telepre és temetőre kiterjedő feltárások segítségével analizálhatjuk. Ehhez a kérdéshez értékes adatokat várunk a Vöröshadsereg úti temető feldolgozásától. Ugyanez vonatkozik a váli népesség gazdasági-társadalmi viszonyainak problémáira; ezek megnyugtató módon való lezárásához is még több hiteles ásatás szükséges. Ugyancsak újabb leletektől várjuk a váli kultúra végső fázisával kapcsolatos kérdések rendezését. Rendkívül fontos feladat a váli népesség koravaskori továbbélésének megvilágítása, valamint a kalendenbergi kultúrához fűződő kapcsolatának meghatározása. Az urnasíros korszak végén a sztyeppevidéki lovasnomádok főváros környéki megjelenése, a kimmerekkel való esetleges azonosításuk, a váli kultúra népével való kapcsolatuk külön kérdéscsoportot képez. Kétségtelen, hogy az Alföld területén elhatárolódó, csontvázasán temetkező etnikum néhány lelettel Budapest térségében is képviselteti magát. E korszakhoz tartozó, összefüggő leletegyüttes feltárása a főváros történetéhez felbecsülhetetlen értékű adatokat szolgáltatna. • JEGYZETEK 1 Nagy G. : Bud. Rég. 8 (1904) 87—. 2 Tompa F. : Tanulmányok Budapest múltjából 4(1936) 1—. 3

Uő: BRGK 24—25 (1934—1935) 27—. 4

Uő: Budapest az Ókorban I. Bpest, 1942. 3—, 5 Radnóti A.: Budapest Műemlékei I. (1955) 13—. 6 Nagy T: Budapest Műemlékei 11.(1962) 13— 7 Bóna I. — Kalicz N: Antik Tan. 10 (1963) 78—. «Kőszegi F.: Bud. Rég. 20 (1963) 11—. "Hampel J.: Arch. Ért. 14 (1880) 52—, 5—6. t. 10 A rákospalotai kincslelettel előkerülése óta többen foglalkoztak. Csupán a jelentősebb vonatkozásokat említve: Hampel J.: A bronzkor emlékei Magyarhonban. II. 122. — Reinecke, P.: Arch. Ért. 19 (1899) 241, 246, 335.— Kossina, G.: ZfE 34 (1902) 210. — Nagy G.: i. m. 87. — Âberg, N; Bronzezeitliche und früheisenzeitliche Chronologie V (1935) 9. — Patay P.: Korai bronzkori kultúrák Magyarországon. Bpest 1938. 65 —. — Tompa F.: Budapest az Ókorban I. 67—, 11 Kőszegi F.: A rákospalotai kincslelet. Rákospalotai Múzeum Évkönyve I (1964) 9—. 12 A korongos bronzcsákányok tipológiai és kronológiai osztályozásával kapcsolatban 1. Nestor, J.: Die verzierten Streitäxte mit Nackscheibe aus Westrumänien. Marburger Studien 1938. 178—. — Mozsolics A.: Acta Arch. Hung. 15 (1963) 65—. 13 Ismerjük többek között a simonytornyai, a zajtai, a mezőberényi, az alsónémedi és az egyik kosziderpadlási kincsből: A koszideri típusú kincsekkel legutóbb Mozsolics Amália és Bóna István foglalkoztak. A kincseleletek részletesebb irodalmára vonatkozólag 1. Mozsolics A.: Acta Arch. Hung. 8(1957) 122—, — Bóna T.: Acta Arch. Hung. 73