Budapest Régiségei 22. (1971)
TANULMÁNYOK - Kőszegi Frigyes: Későbronzkori kutatások a főváros térségében 51-84
képviselik. 96 Ez egyhelyben maradva aligha vándorolt tovább Kelet-Dunántúl felé. A csoport fejlődése során megőrizte a baierdorfi kör sajátos jellemvonásait, s bizonyos fokig el is tért a szomszédos váli kultúrától. A budai oldalon kevesebb ugyan a korai váli kultúra leletanyaga, ennek ellenére itt is határozottan elhatárolható ez a fejlődési szakasz. Nagyjából a H A periódus közepétől indulhatott meg Északkelet-Dunántúl területén az a fejlődés, amely a Baierdorf—Velatice és a helyi elemek keveredéséből létrehozta a váli kultúrát. Amint ezt az elmúlt évek során igazolták, a váli kultúrának két egymást követő szakasza különíthető el. 97 Ezek azonban olyan szoros összefüggésben állnak egymással, hogy határvonaluk nem is húzható meg élesen. E két szakaszt csak hozzávetőleg tudjuk a H A2, illetőleg a H B periódussal párhuzamosítani. A Vál II fázist pusztán belső fejlődés hozta létre, s alig gondolhatunk egyrészt a Podoli— Stillfried körből, másrészt a pilinyi területről származó olyan méretű behatolásra, amilyent Nagy Tibor feltételez. Ennek egyelőre semmilyen bizonyítékát sem ismerjük. A budai oldal váli kultúrás leletei között valóban a fiatalabb szakaszhoz tartozók dominálnak, ugyanakkor nem hanyagolhatjuk el a korábbi periódus leletanyagát sem. A nagy kiterjedésű temetők és telepek tanúsága szerint a Dunakanyar és a főváros térségében is szinte mindenütt megtaláljuk a II. szakasz előzményeit. Ezt tapasztalhatjuk Békásmegyeren, de a Nagy Tibor által említett lágymányosi dombsoron is. Erre utal egyébként a már többször idézett pomázi lakóház és érdligeti sír. A váli kultúra legvégső fázisát helyenként kalendenbergi típusú leletek kísérik. E típusok száma azonban oly csekély, hogy pusztán ezek alapján alig gondolhatunk a kultúra köréből származó, ilyen korai betelepedésre. Ebben az esetben a kereskedelmi kapcsolatok lehetőségét kell inkább az előtérbe helyeznünk, amelyek — mint a római hódítást is — megelőzték a nyugati koravaskori halomsíros kultúra népének behatolását. A korai vaskor második felében a főváros térségében megjelenő szkítaság itt a kalendenbergi csoport által leigázott népességet talált. A jobban védhető dombhátakra felhúzódó kis csoportok számaránya meg sem közelítette a Vál II korszakét. A szkíta emlékanyagban előforduló váli—kalendenbergi elemek nem feltétlenül ezen a területen keveredtek a tiszta szkíta formákkal, hanem magukkal is hozhatták KeletSzlovákiából vagy az Alföld északi peremvidékéről. A Vámosmikola—Istvánmajorban feltárt többrítusú szkíta temető emlékanyagában ugyanezt az erős váli—hallstatti keveredést tapasztaltuk. 98 Nagy Tibor összefoglalását megelőzően a Budapest Régiségei hasábjain jelent meg Patek Erzsébet tollából a tököli váli kultúrás temető ismertetése. A szerző itt a főváros térségének egyik legfontosabb temetőjét dolgozta fel. Sajnos ennek ásatási megfigyelései nem állhattak rendelkezésére. A publikációjában Patek Erzsébet kifejtette a váli kultúráról vallott nézeteit, amelyek lényegében megegyeznek a néhány évvel ezelőtt, az Archeológiai Értesítőben lefektetett téziseivel. 99 Megállapításai közül több is érinti Budapest területét. Patek Erzsébet leszögezte, hogy a tököli temető váli kultúrás leletanyaga kisebb részben a Velatice, nagyobb részben a Podoli kultúrával mutat rokonságot. Ez a megállapítás többé-kevésbé fedi is a valóságot. Helytelen azonban a kultúrának a Dunakönyök térségére való korlátozása, miután leletei ennél jóval szélesebb körben követhetők nyomon. Kétségtelen, hogy a kultúra lelőhelyei a már előzőleg kitaposott — sa későbbiek során is jól ismert — útvonalak mentén helyezkednek el. Ez valójában minden újonnan megjelenő népesség esetében megfigyelhető, s különösen jellemző a váli kultúrára. Patek Erzsébet szerint a Podoli színezetű váli kultúra különböző irányú hatások eredményeképpen alakult ki. Ebben a szomszédos területek hasonló korú kultúrái is közreműködtek. Ez a hipotézis legfeljebb részleteiben fogadható el, miután az említett kultúra létrejöttét csak befolyásolhatták a környező népcsoportok. Alapjában egyetlen kultúra, a Baierdorf—Velatice kör elemeiből, valamint az őslakosság maradványaiból alakult ki. A szerző úgy gondolta, hogy a váli kultúra létrejöttének elemzésénél figyelembe kell vennünk a szóban forgó terület későbronzkorát, s egyben azt a kérdést, hogy mennyire szállta meg e vidéket a halomsíros és a lausitzi kultúrák népe. Azonnal le is szögezte, hogy az említett kultúrákat csak szórványos leletek képviselik, éppen ezért jelentős szerepet nem is játszhattak a váli kultúra kialakításában. Ma már ez a tézis sem tartható fent teljes egészében, miután jól tudjuk, hogy Dunántúl későbronzkorának egyetlen jelentős tényezője a halomsíros kultúra, ha döntő mértékben nem is, mindenesetre befolyásolta a terület urnasíros fejlődésének alakulását. 64
