Budapest Régiségei 22. (1971)

TANULMÁNYOK - Kőszegi Frigyes: Későbronzkori kutatások a főváros térségében 51-84

Tompa jó érzékkel különítette el az általa felvett korai vaskor első felének, vagyis az urnasíros korszaknak a leleteit; kerámiát és bronzot egyaránt. A telepmaradványok és urnatemetők a korszak számos gazdasági és egyéb természetű jelenségeihez szolgáltatnak adatokat, melyeket történeti áttekintéséhez Tompa fel is használt. A lausitzinak vélt kultúrát Tompa helyenként igen hosszú életűnek gondolta, s a korai vaskor második felében csak a Dunántúl nyugati perifériáján számolt az ún. kalendenbergi csoporttal. Ettől keletre lausitzi továbbélést tételez fel. Erre konkrét célzást is tesz, amikor a tabáni és a már ismert gellérthegyi (a Sziklatemplom feletti) településeknek a kelta hódításig való folyamatosságáról ír. Kétségtelenül igaza van Tompának abban, hogy a keltákat, sőt a rómaiakat itt megérő népcsoportok számos urnasíros maradványt is magukba foglaltak. E maradványok azonban jóval korábban, a korai vaskor derekán elvesztették önállóságukat, feladták sajátos színezetű kultúrájukat.

92 Nagy Tibor szintén tág teret szentelt említett tanulmányában a korszak leleteinek. Nem meglepő, hogy ebben a részben is háttérbe szorulnak a topográfiai felsorolás mögött a történeti szempontok. A budai oldalon nem ismer nagyobb kiterjedésű H A korú telepet és temetőt, éppen ezért arra gondol, hogy a pilinyi kultúrán belül kimutatható változások hullámai esetleg ezt a területet is érintették. Köztudomású, hogy a H A periódus dereka körüli időben, erős lausitzi hatásra a pilinyi kultúra valóban átalakult, s létrejött az ún. Kyjatice kultúra, amelynek leletei között egyaránt találhatók pilinyi és lausitzi elemek, valamint a kettőből kikristályosodott új formák is.

93 Nagy Tibor a pilinyi kultúra pokorágyi fázisáról ír, annak ellenére, hogy ez a terminológia ma már nem alkalmazható az említett kultúra fiatalabb szakaszára. Az Óbudáról származó két kézfej védő bronztekercs valóban a pilinyi kultúra elterjedési területén a leggyakoribb típus. Ez azonban önmagában még nem indokolja a pilinyi vagy Kyjatice kultúra jelentősebb szerepének feltételezését területünkön. Amint fentebb már említettük, Budapest körzetét olyan erős halomsíros kultúrás gyűrű övezte, amely lehetetlenné tett minden behatolást idegen népesség számára. Lényegében ugyanezt tapasztaljuk a későbbiek során, a váli kultúra idejében, így a szóban forgó kartekercseket a cserekereskedelem produktumainak kell tartanunk. Nagy Tibor szerint a H A periódus folyamán Északnyugat-Dunántúlon a Baierdorf—Velatice kultúra betelepedésével kell számolnunk, majd innét továbbhaladva a Kelet-Dunántúlon, s egyben a pesti oldalon is megjelentek. A budai oldalon mind ez ideig igen kevés a Vál I szakaszra keltezhető leletegyüttes. Miután a dunántúli későbronzkori fejlődésben a halomsíros kultúrának nem tulajdonít olyan szerepet, mint ez Ausztria és Morvaország területén tapasztalható, elveti a Baierdorf—Velatice jellegű elemek helyi megjelenésének a belső fejlődésre alapozott elméletét. Nagy Tibor véleményét idézve, a váli kultúra második fázisa részben a Baierdorf—Velatice—Vál I típusú helyi csoportok továbbfejlődéséből, részben az ehhez csatlakozó újabb bevándorlókból alakult ki. A Stillfried—Podoli jellegű leletek, valamint a széteső pilinyi kultúra gyakorolt hatást a Vál II szakasz kialakulására. Ezen túlmenően számol azzal is, hogy a HA—B átmeneti szakaszában, és a H B legelején nyugat felől, az említett kultúrák köréből újabb csoportok érkeztek a Duna-könyök és a főváros területére. Helyesen állapítja meg, hogy a budai oldalon a vatyai korszak után a Vál II periódus leletei a leggazdagabbak, és ezt a tényt a leletek egész sorával támasztja alá. A váli kultúra időszakának végét követő viszonylagos leletszegénység részben a kutatásbeli hiányossággal magyarázható. Erre enged következtetni az a jelenség, hogy a terület szkítakori kerámiájában igen erős a váli kultúra köréből származó és a kalendenbergi összetevő. Néhány, a váli környezetből előkerült lelet alapján az ausztriai kalendenbergi körből érkező csoportok megjelenésére gondol már ebben az időszakban.

94 A Nagy Tibor által adott összefoglaló gondolatmenete sok helyütt logikusnak látszik, esetenként el is fogadható. Több feltevését azonban nem tudja kellő mennyiségű leletanyaggal alátámasztani, sőt a meglevő leletek némelykor az általa elmondottak ellenkezőjét igazolják. Az a hipotézis, hogy a H A periódus folyamán először Északnyugat-Dunántúlt szállták meg a Baierdorf—Velatice elemek, majd innét jutottak el Fejér és Pest megye területére, egészében elfogadhatatlan. Kétségtelen, hogy a szóban forgó kultúra folyamatosan terjeszkedett déli, délkeleti irányba, és az északnyugat-dunántúli, Sághegy—Velemszentvid csoport lelőhelyei az ország területén valóban a legkorábbiak közé tartoznak. Ezekkel szinte egyidőben a főváros térségében is feltűntek az urnasíros kultúra hordozói, amint azt a pomázi és érdligeti leletek igazolták. A kultúra terjeszkedésének fő irányvonala a Duna volt, s ennek partjai mentén haladva mélyen benyomult Jugoszlávia területére.

95 A sághegyi—velemszentvidi típusú leletek az Alsó-Ausztria területével közvetlenül kapcsolatban álló, valamint a Duna mellékfolyói mentén letérő korai urnasíros elemek önálló csoportját 63