Budapest Régiségei 22. (1971)

TANULMÁNYOK - Kőszegi Frigyes: Későbronzkori kutatások a főváros térségében 51-84

AZ URNASÍROK KORA A későbronzkor végét jelző depotlelet-horizont lényegében átmeneti történeti szakaszt zár le a Dunántúlon, s bizonyos fokig az Alföldön is. Az autochton középső bronzkor és az urnasíros korszak közé ékelődő későbronzkor már részese volt az ún. nagy vándorlások korának, amelyben a döntő szerepet az urnasíros kultúra játszotta. Már a H Al periódusban, valószínűleg ennek vége felé jelentek meg a Kelet-Dunántúlon a középső Duna-vidék urnasíros kultúrájának első csoportjai. Először csak szórványosan érkeztek, s egymástól elszigetelten egy-egy zárt területrészt szálltak meg. Korai megjelenésüket az ebben a térségben csak kis létszámban élő késői halomsíros elemek alig akadályozhatták. Eddig Pomáz környékén és Érdligeten kerültek elő részben telephez, részben urnatemetőhöz tartozó korai urnasíros leletek.

86 Ezek genetikai összefüggései ma már világosan állnak előttünk. Ausztria és Dél-Morvaország területén még a későbronzkor folyamán kialakult a halomsíros alaprétegre rátelepedő lausitzi kultúra keveredéséből, a Baierdorf—Velatice kultúra.

87 A kultúrának virágzó szakaszában, a H Al periódusban egyes csoportok déli, délkeleti irányba kezdtek terjeszkedni. Az elmúlt évtized során többé-kevésbé sikerült tisztázni a középső duna-vidéki urnasíros kultúrával kapcsolatos alapvető problémákat. Az osztrák és csehszlovák, valamint az ezek nyomán kibontakozó hazai kutatás alapvetően módosította mindazt, amit az urnasíros kultúráról addig írtak.

88 Minket a Kárpát-medence nyugati fele, s ezen belül is Budapest térsége érdekel közelebbről. Ennek fejlődése az urnasíros korszakban bizonyos fokig eltér az általános közép-európai irányvonaltól. Amíg Ausztriában és Morvaországban a lausitzi expanzió hatására a halomsíros kultúra szinte töretlenül fejlődött át — még a későbronzkor folyamán — az urnasíros kultúrába, addig a Dunántúlon, a lausitzi kultúra etnikai behatolása nélkül vette fel a továbbélő, késői halomsíros kultúra az urnasíros színezetet.

89 Ez a fejlődés azután teljesen megtört a H A periódus folyamán. A. törést pedig éppen a hazai halomsíros elemekkel rokon Baierdorf—Velatice kultúra expanzív csoportjai idézték elő. Hazánk területén így a tulajdonképpeni urnasíros kultúra lényegesen későbben jelentkezett, mint nyugati és északi szomszédainknál. A magyarországihoz hasonló fejlődést tapasztalunk Szlovákia Duna menti területén, ahol a váli kultúrával szinte megegyező hetényi csoport alakult ki.

90 A Budapest Története első kötetében Tompa igen részletesen írt a főváros térsége koravaskori leleteiről. Ezt megelőzőleg áttekintést nyújtott az általános európai koravaskori fejlődésről, amelyet Hallstattkornak is nevez. Maga is látta, hogy tulajdonképpen egyik terminológia sem helyes. A hallstatti elnevezés csak a Hallstatt környékén előkerült gazdag lelőhelyre, s körére vonatkoztatható. A koravaskori megjelölés ugyancsak megtévesztő lehet, miután a vas csak e korszak második felében került használatba. Tompa koravaskori összefoglalása lényegében a korábban kiadott „Berichf'-jének tézisein alapul.

91 Ennek megfelelően a Dunántúl területét három régióra osztotta fel. A Duna mentén húzódó keleti rész a Balaton vonaláig terjed, délen átnyúlik Szlovénia területére is. A nyugati kör, amelyet ő középső zónának nevez, a Fertő-tóig, illetőleg a Kemenesaljáig terjeszkedik. Ebben a csoportban már a nyugati hatások is érvényesülnek. A harmadik régió Vas és Sopron megyére korlátozódik, ugyanakkor szorosan kapcsolódik az alpesi zónához. E hármas területi felosztás nem is tükrözhette a valóságos helyzetet. A csoportosítást Tompa az egész kora vaskorra érvényesítette, amely, tekintve ennek hosszú időtartamát, ilyen alapon nem is lehetett reális. Ma már tudjuk, hogy az egész korszak egyáltalán nem volt egységes. Tompa korai vaskorának első felét az urnasíros kultúra tölti ki, amely csak a koravaskori halomsíros kultúra népének beáramlása nyomán, a H C periódusban oldódott fel. A korai vaskor második felét részben a már említett új kultúra, és kisebb mértékben a szkítaság tölti ki a szóban forgó területen. A hármas felosztás egyik időrendi szakaszra sem alkalmazható maradéktalanul, még a tulajdonképpeni korai vaskorra sem. Tompa szerint a bronzkor végén beáramló illírség a Dunántúlon is elterjesztette a lausitzi kultúrát. Behatolása eredményeként teljesen megszűnt a dunántúli mészbetétes edények kultúrája. A helyi elemeket magába olvasztó népesség alakította ki ezután a Dunántúl és a Felvidék új, koravaskori kultúráját. Kétségtelen, hogy a Tompa működését megelőző évtizedekben Budapest térségében komoly mennyiségű leletanyag gyűlt össze. Amíg Nagy Géza egyetlen ilyen korú telepről és temetőről sem tudott, addig Tompa a Duna mindkét oldaláról már hitelesen feltárt leletegyütteseket vehetett számba. 62