Budapest Régiségei 22. (1971)

TANULMÁNYOK - Kőszegi Frigyes: Későbronzkori kutatások a főváros térségében 51-84

sajátos színezetét, addig a Tiszántúlt megszálló egyes csoportok az egyeki kultúrát alakították ki.

60 Sajnos a főváros térségéből igen kevés későbronzkori leletünk van, még kevesebb, mint a koszideri fázisból. A Schreiber Rózsa által feltárt rákoskeresztúri együtteseken kívül alig ismerünk a java halomsíros szakaszba tartozó leletanyagot.

61 Úgy tűnik, hogy a Reinecke szerinti B B periódus végétől egészen a B D periódusig lakatlan, legalábbis szórványosan volt lakott a környék. Városunk történetírói közül Nagy Géza természetesen még nem beszélhetett a bronzkor különböző szakaszairól, s a korai vaskortól is alig választotta el ezt a korszakot. Tompa viszont elkülönítette, saját kronológiai rendszerét követve a bronzkor IV. periódusába sorolta ennek leletanyagát. A Tanulmányok negyedik kötetében még éppen hogy csak érintette ezt a bronzkori fázist, megemlítve, hogy igen kevés az e korból származó lelet. Tévesen sorolta ide a füzesabonyi eredetű kerámiát, a lágymányosi csontzabiát, és a felsorolt szórványos bronztárgyak egy részét. Szerinte a bronzkor vége felé beáramló, a lausitzi kultúrát elterjesztő illírség ekkor vetette meg lábát hazánkban.

62 A Budapest Történetében ennél már részletesebb áttekintést ad, sőt összefoglalja az egész ország későbronzkoráról vallott nézeteit. Tompa koncepcióját két alapvető tényező befolyásolta. Az egyik az volt, hogy nem ismerte fel a halomsíros kultúra hazai jelentőségét. A másik abból adódik, hogy szerinte az Alföld területének bronzkori kultúrája belenyúlott a korai vaskorba, s a helyi lakosságot csak a keleti eredetű népelemek olvasztották magukba. Úgy gondolta, hogy az ország területe a későbronzkortól kezdve három régióra szakadt. A Dunántúlon és a Felvidéken az új kultúrát az illírség fejlesztette ki. Ezzel szemben a Dunától keletre a trák őslakosság megőrizte önállóságát A két régió közötti határterületen, a Duna—Tisza közén és az Alföld északi peremén a két kultúrkör keveredett egymással. A keleti kör trák lakosságának emlékanyagát lényegében a füzesabonyi kultúra leleteivel azonosította, s ezek a korai vaskort is megérték szerinte. Ezzel szemben helyes érzékkel mutatott rá arra a tényre, hogy a Dunántúlon e korszakban teljesen új népcsoport jelent meg. Ott viszont alapvetően tévedett, amikor ezt a népességet az illírséggel azonosította, s ennek lausitzi jellegű kultúrájából származtatta a térség koravaskori művelődési körét. Amint már említettük, számunkra igen fontos Tompának a még ma is helytálló, a tisza-vidéki elemek dunántúli megjelenésével kapcsolatos véleménye. Ez kétségtelenül igazolható a dunántúli lelőhelyek egy részénél. Csupán ezek időrendi besorolása kérdésében nem érthetünk egyet Tompával, aki ezeket a későbronzkorra keltezte. A főváros területéről szármázó későbronzkori leletek felsorolásánál lényegében itt sem adott többet annál, amit a Tanulmányokban lefektetett. Az általa említett lelőhelyek jó része a koszideri, illetőleg az urnasíros korszakhoz köthető. Viszonylag gazdag az a szórványos bronzanyag, amelyet Tompa a negyedik periódushoz sorol. Ezek pontos kormeghatározását illetőleg neki is kételyei vannak, mert — amint írja — hiányosak e korszakból a bronztárgyakat hitelesítő rétegtani adatok és zárt síregyüttesek. A Dunából előkerült bronztárgyak közül kiemelkedik a kardok csoportja. Figyelmet érdemel két ún. Boiu típus. Amint erre Tompa is utal, ugyanezt a típust a keszthelyi halomsírból ismerjük. Tompa összefoglalásában külön helyet szentel a Dunából származó kardok különböző típusainak leírására.

63 Tompát követőleg Radnóti Aladár csupán röviden utalt az i. e. 1250 körüli, ún. nagy vándorlásra, amellyel egyidőben a főváros térségében is új népcsoportok jelentek meg. Ezeket azonban Tompa nyomán ő is a lausitzi kultúra hordozóival azonosítja.

64 Nagy Tibor a Reinecke szerinti B C—D periódusokkal véli egykorúnak a későbronzkort. E korszakkal az ausztriai—szlovákiai Maisbirbaum—Zohor fázist, valamint az északról közvetlenül szomszédos pilinyi műveltség korábbi szakaszát párhuzamosítja. Szerinte az előbbi fázisnak megfelelő halomsíros leletkör a budai oldalon egyáltalán nem mutatható ki. Ezzel szemben szórványos leletekből ítélve a pilinyi kultúra esetleges térfoglalására gondol. A bronzkornak erre az utolsó periódusára keltez néhány Békásmegyerről és más lelőhelyről származó leletet. Idesorolja az Attila úti bögrét. Elismeri ugyan ennek füzesabonyi vonatkozásait, mégis úgy gondolja, hogy e forma közelebb áll az; észak-magyarországi koravaskori kerámiához.. Nagy Tibor összefoglalásának későbronzkori részében még egy lelőhely szerepel: Csepel-Szabadkikötő. Szerinte az 1938-ban itt előkerült későbronzkori urnasírok átnyúlnak a H A—B szakaszba.

65 Nem meglepő, hogy a Budapest őskori történetéről írott összefoglalásokban a későbronzkorról 59