Budapest Régiségei 22. (1971)

TANULMÁNYOK - Kőszegi Frigyes: Későbronzkori kutatások a főváros térségében 51-84

mellett új hatások feltűnésére hívja fel a figyelmet, amelyek a II. periódusban még nem voltak érezhetők. Szerinte a Dunántúl nyugati és északi részén a kerámiában a halomsíros kultúra jellemvonásai ismerhetők fel, de ebben nem lát etnikai jelleget. A halomsíros kultúránál lényegesen nagyobb jelentőséget tulajdonít a lausitzi kultúrának, amely szerinte már a harmadik időrendi szakaszban behatolt hazánkba, s először a Felvidéken vert gyökeret. Tompa e népcsoportot az illírséggel azonosítja, amelyet itt egy Újpesten lelt bögre képvisel.

38 Két évtizeddel később ugyanerről a korszakról Nagy Tibor az alábbiakat írta : A nagyrévi csoportot felváltó vatyai kultúra nemcsak a pesti, hanem a budai oldalon is képviselve van, elsősorban a lágymányosi dombsoron. A Duna balpartján a szórványosan előkerülő telepjelenségek mellett inkább a temetők dominálnak. Nagy Tibor szerint a budai oldalon, a középső bronzkor folyamán, a hatvani kultúra elemei is megtalálhatók. A minket közelebbről érintő korszakot, a vatyai kultúra végső fázisát szerinte a lágymányosi telepen és a Gellérthegyen tanulmányozhatjuk. Az előbbi lelőhely felső szintjeiből edényekből álló raktárleleteket említ. Nagy Tibor arra gondol, hogy a telepet rövid időre elhagyták, majd a régi lakosság egy része visszatért. A telepnek ez utolsó szakaszában már halomsíros elemeket feltételez. Úgy gondolja, hogy a lágymányosi edényleletek egykorúak a dunántúli Abda—Pusztasárkány tó—Alsónémedi—Koros kincsleletcsoporttal. Ez a depot-horizont megelőzi a halomsíros elemekkel kevert Kosziderpadlás—Gyulavarsánd típusú kincseket. A pusztasárkánytói jellegű letetek szerinte a Hajdúsámson—Apa—Cófalva horizonttal egykorúak. Leszögezi, hogy amíg a pusztasárkánytói csoport a halomsíros bevándorlás miatt került föld alá, addig a Kosziderpadlás—Gyulavarsánd körben az autochton bronzkori és a halomsíros kultúra emlékanyaga együttesen fordul elő. A pusztasárkánytói körhöz kapcsolja Nagy Tibor a százhalombattai és a kelebiai bronzkincset. Feltételezi, hogy a Nagytétényben előkerült keleti típusú balta hasonló raktárleletből származik. Ezek alapján megállapítja, hogy a budai oldal bronzkori telepesei részesei voltak a halomsíros hódítással összefüggő történeti eseményeknek. Folytatva az előbbi gondolatmenetet, a pusztasárkány tói típusú kincsek földbekerülése után a főváros területén és környékén a vatyai kultúra és a halomsíros műveltség kevert csoportjai éltek. A budai részen ez az etnikum lakta a lágymányosi telepet. A felső rétegek sajnos itt lepusztultak, s így csak hipotézisként említheti, hogy ebben az időszakban a lágymányosi telepről költöztek fel, és telepítették be a Gellérthegyet. Itt megtalálhatók szerinte a Vatya II korszak leletei mellett a füzesabonyi kultúrához tartozó kettős peremű edények, a szekszárdi típusú mészbetétes kerámia, s ugyanakkor a halomsíros kultúrára jellemző edénytípusok is. Ehhez hasonló, kevert leletanyagot említ Nagy Tibor a tabáni telepről. Az időszakaszt Nagy Tibor a Reinecke és Willvonseder szerinti B B2 periódussal párhuzamosítja. Ezt követőleg ezen a területen bizonyos elnéptelenedést tapasztalás ezt a középső bronzkori telepek felhagyásával hozza kapcsolatba. Ekkor rejtették el a Kosziderpadlás-Gyulavarsánd kör kincseit. Ezeket analizálva úgy gondolja, miután hiányoznak ezekből a Reinecke B C—D típusú leletek, még a B B2 periódusra keltezhetők. E leletekben látja egyúttal a halomsíros színezetű, autochton bronzkori kultúrák utolsó csoportját. Az említett történeti események hátterét vizsgálva vitatja, hogy a koszideri jellegű kincsleletek mögötti halomsíros kultúra beözönlése rejlik. Ugyanakkor a déloroszországi fakamrás sírok kultúrája csoportjának előretörését sem fogadja el ennek közvetett előidézőjéül, mert erre a népmozgásra később került sor. A hazai emlékanyagban nem tud kimutatni a B C—D periódusokra jellemző, újabb halomsíros csoportokat sem. A lausitzi vándorlás szerepét időrendi és településtörténeti nehézségek miatt vitatja. Lényegében tehát az eddig felvetett hipotézisek egyikét sem fogadja el mint az elrejtett kincsleletek hátterét, sőt, a leletek elrejtése még a telepek felhagyásával sem hozható szerinte összefüggésbe, miután a menekülők magukkal vitték volna kincseiket. Ezzel szemben igazolva látja, hogy a kincsleletek földbekerülése után a telepeken tovább folyt az élet. Szerinte a Kárpát-medence középső, sík vidékein a B B2 periódus után sem a termelési viszonyokban, sem a termelési módban nem állhatott be változás, tehát ezzel nem magyarázható az elnéptelenedés. Ezt pusztító járvány vagy elvándorlás idézhette elő, de megfelelő adatok hiányában inkább az utóbbi lehetőséget tartja valószínűnek. A B B2 periódus végétől a vatyai kultúra a füzesabonyival együtt a pilinyi-egyeki művelődési kör elterjedési területén keresendő. Ennek az elvándorlásnak okát igen homályosan magyarázza Nagy Tibor: az ie. XIII. sz.-ban az Egyiptomig ható népmozgalomban valószínűleg a Kárpát-medencei törzsek is részt vettek. Ez a kérdés még nem '55