Budapest Régiségei 22. (1971)
TANULMÁNYOK - Gáboriné Csánk Vera: Az érdi középső-paleolit telep 9-50
barlangi medve, vaddisznó, erdei állatok adják, egyes esetekben előtérbe lép a mammut, vagy egyes szarvasfajták uralkodnak a paleontológiái leletanyagban. Míg az alsó-paleolitikum vadászzsákmánya (figyelembe veendő' a lelőhelyek lényegesen alacsonyabb száma) inkább esetleges és vegyes, a moustiériben bizonyos vadászati irányok kezdenek kialakulni. Az eszközkészlet részben szintén a régibb-paleolitikum típusait viszi tovább, módosítja, de ugyanakkor olyan differenciálódás történt a kőiparban, amely mennyiségileg és tipológiailag új értékelésre, osztályozásra ad alkalmat. Az osztályozást itt általános, tipológiai és kronológiai értelemben gondoltuk. A moustiéri földrajzi csoportjai, úgy látszik, bizonyos ökológiai zónákhoz kapcsolódtak, éghajlati és vegetációs övekre „álltak be" és valószínűleg ez is megmutatkozik az eszközkészletben, jellegében. Nyilván összefügg ez a vadászat bizonyos irányú önkéntes vagy kényszerítő specializálódásával — a lelőhelyeken ez a vadászzsákmányban állatfajarány eltolódásával jelentkezik —, ez a kérdés azonban, és talán éppen a minket közvetlenebbül érdeklő földrajzi körzetben, további vizsgálatokat kíván meg. A műveltség csoportosítását a kőipar adja. Ehhez további osztályozási szempont a kőipar tipológiai jellegének, összetételének és a moustiéri vadászatának zonális összefogása volna. Az eszközkészítés technológiája mindenhol azonos jellegű ; mindig szilánkfeldolgozásból áll. A régibb jellegű moustiéri iparok részben acheuli, részben clactoni tradíciókra, mondhatnánk technikai-feldolgozási fogásokra vezetnek vissza, illetve visznek tovább. Az eszközkészlet azonban lassan módosul, valószínűleg a clactoni fejlődésvonalán, a levallois csoporton keresztül egyrészt a „vegyes-ipar" jellegű tayacien és a High—Lodge-jellegű kőipar alakul ki, másrészt a klasszikus moustiéri, melynek egyik alapja szintén a levallois-jelleg. A nyugat-európai kulturális fejlődést egészen leegyszerűsítve két fonal látható több-kevesebb biztonsággal: az acheuléen-levalloisien-levallois-moustiéri, és a clactoni-tayaci-charentien-típusú moustiéri fejlődésvonala. Ezek a műveltségek-csoportok egymásba fonódnak, s mint ismert, korábban egy részük önálló kultúraként szerepelt az alsó és középső paleolitikum határán. 9 Ma úgy látszik, hogy a moustiéri komplexum lényegében három kulturális tömbből tevődött össze : a levallois-iból, a tayaciből és a valódi moustiériből. Van tehát egy „új" elem, amely a kultúra előrelépését, lényegét adja. Ebben külön kört képez a görgetett kavicsot használó, ún. pontiniano-jellegű technika, s ez a jellegzetes szilánkipar további fáciesre, technikai módszerre, levallois és nem levallois jellegű iparra osztható. A technológiai megoszlás az egész moustiéri folyamán állandó, a tipológiai összetétel viszont rendkívül változatos. A moustiéri technológia osztályozása közvetlenül az érdi ipar szempontjából is fontos; szilánkipar, mely görgetett kavics felhasználásával készült —, kavicsiparnak lehetne nevezni, ha ez a fogalom nem volna más kultúrkörre és egyben korszakra is fenntartva — és nem először fordul elő a mi tágabb földrajzi körzetünkben. A lelőhely iparának technológiáját azonban alább ismertetjük. A moustiéri kulturális alépítményét tekintve egy pillanatig meg kell állnunk a clactoni-tayaci-levallois jellegű iparoknál. Mindhárom elmosódó körvonalú, lokális jellegű csoport, és jórészt inkább a technikai, mint a tipológiai jellegzetességei élnek tovább. Az első egy szakóca nélküli szilánkipar, amely kifinomultabb technikával él a késői acheuli mellett. 10 A második jellegzetessége a viszonylag .atipikus szilánkipar ; tulajdonképpen az egyszerű szilánkokat, pengéket tartalmazó leleteket fogja össze, melyek mintha csupán a moustiéri kísérőanyagai lennének. Feltűnő, hogy rendkívül különböző területeken bukkan fel, Előázsiától Ny-Európáig megtaláljuk 11 , de az egyes lelőhelyeken, mint közvetlen előzmény, mindig vagy egy késői szakócás kultúra fölött, vagy a moustiéri alatt fekszik. (A kultúra helyzetét komplikálja még a fiatal Fontéchevade-i leletanyag 12 , mellyel a mai embertípushoz közelálló embertani anyag került elő. Végül a levalloisi elsősorban jellegzetes technikájával, az eszközkészítésnek sajátos „előkészített" módjával kapcsolódik a moustiéribe. Mindezek a moustiéri keletkezésére vonatkozó adatok sajnos nagyrészt a Ny-európai kultúrára vonatkoznak. Az Alpoktól Kelet felé a műveltség eredete, származása (vagy elterjedése) meglehetősen bizonytalan, és ez vonatkozik az osztályozásra is. A szintén elkerülhetetlenül visszatérő kérdés, melynek megoldása a moustiéri földrajzi elterjedéséhez is támpontot adna, a középső-paleolitikus, részben az alsó-paleolitikumból átnövő kultúra földrajzi származása. Ha az acheuli É-afrikai elterjedésére, a levalloisi technika Földközi-tenger vidéki (déli) sávjára gondolunk —-, vagy a La Quina-típusú moustiéri és a Ferrassie-jellegű moustiéri afrikai vonatkozásaira 13 — a legtetszetősebb vándorlási szisztémához jutunk, melynek útja Európa Ny-i és K-i részén végződött volna. Erre utalhat a spanyolországi moustiéri erőteljessége, hosszú élete, a „vasconi" kapcsolatai, 14 a Ke22
