Budapest Régiségei 21. (1964)

TANULMÁNYOK - Sz. Póczy Klára: Aquincum a IV. században 55-77

a jövevény családok részére. Ezek az állami üzemekben dolgozhattak, s valószínűleg a határvédelmet ellátó katonaság hozzátartozói voltak. A temetők a főbb útvonalak mentén húzódtak, vagy majorságok szomszédságában kisebb számú sírcsoportokból álltak. A lakosság anyagi erejét meghaladó mértékben temetkezett ebben az időben. Sok az új keleti vallási hatásokat tükröző ritus (múmia temetkezések, babonás szokások stb.). Gazdag mellékletek kíséretében lehetőleg kősírládába, sírépületekbe helyezték a halottakat. II. A század közepén feltűnő módon kevés és szegényes emlékanyag arról tanúskodik, hogy megcsappant a város lakossága. 340-ben szarmaták dúlták szét a várost, ezután már nem javították ki a táborváros épületeit, hanem amúgy romosán használták azokat. Az eddig előkerült leletek arra mutatnak, hogy nagy arányú telepítéssel pótolták a határmenti, részben kipusztult, részben elmenekült lakosságot. Az újonnan jött romanizált jövevények már nem folytatták a római provinciákra jellemző városias életmódot, hanem paraszt-katonák voltak. Használati cikkeiket maguk állították elő, illetve központilag kapták a katonai raktárakból. A IV. század közepén a sírleletek bizonyítéka szerint a városi lakosság többsége a hivatalos államvallást, a kereszténységet követte. A halottakat egy-egy cella memoriae körül terebélyesedő soros temetőbe helyezték. Az elhunytak mellé korsó-pohár mellékletet helyeztek, az eucharistia szimbólumát, kisebb számban rajnai üvegműhelyekben készült feliratos üvegpoharakat, vagy a Duna-menti fémműhelyekből származó keresztény jelenetes véreteket, ruhadíszeket. III. 378—80 közti években alapvetően megváltozott Aquincum külső képe. Újabb nagyarányú háborús pusztítások színhelye volt a város területe. A polgári lakosság jólétével, sőt személyi biztonságával sem törődött már ekkor itt a határszélen a központi kormányzat. Acél az volt, hogy a birodalom belső tartományaitól, s magától Itáliától lehessen távol tartani az ellenséget. Ezért Pannónia lényegében két erődvonallá alakult : a külső, határmenti zónában a kisebb erődök kerítésszerű sűrűséggel épültek, beljebb — innen mintegy 50 km-es távolságra — ún. belső erődített városok koszorúja emelkedett. Aquincum a külső határvonalon kiserődök sorával épült be, tekintet nélkül arra, hogy hol voltak korábban a város települési egységei. A IV. század végén már csak ezen erődök} — táborok, őrtornyok védelmében találjuk a paraszt—katonaság lakhelyeit és ezek szomszédságában minden egyes kis létszámú őrségnek a temetőjét. Többnyire szomszédos erődök őrségét más és más népcsoportból alakított katonai egységek szolgáltatták. A katonacsaládok az aquincumi táborban húzták meg magukat; a korábbi canabae helyén temető létesült. A IV. század utolsó évtizedeinek rendezetlen temetkezése sokfajta ethnikum együttes jelenlétét árulja el itt a határszélen. Az egyidejűd, különböző ritus szerinti temetkezés arra mutat, hogy romanizáltak, keresztények, „túlparti" pogányok, „barbárok" együttesen, sőt összeházasodva éltek már ekkor Aquincumban. Életmódjuk akkor sem változott, amikor a római birodalmi adminisztráció megszűnt Aquincum térségében. 71