Budapest Régiségei 21. (1964)

TANULMÁNYOK - Sz. Póczy Klára: Aquincum a IV. században 55-77

Aquincumban több ízben találtunk eddig közös sírban nyújtott vázú férfi teteme mellett zsugorított női csontvázat.

159 Ma már annyi adatunk van erre a jelenségre, hogy megállapíthatjuk, hogy zsugorított helyzetben mindig fiatal gyermeklányt, vagy nőt temettek. A régészeti analógiák szerint

160 ezek szarmata nők lehettek, akikkel talán máshonnan hozott romanizált katonák házasodtak össze. A késő császárkorral foglalkozó római régészeknek a rajna-dunai provinciákban egyaránt problémát okoz egyelőre a mellékletek nélkül, fakoporsóba, vagy lepelbe csavarva eltemetett lakosság pontosabb korának, ethnikumának megállapítása.

161 Mint minden késő-római településen, Aquincumban is megfigyelhettük, hogy ez a temetkezési mód a többrétegű IV. század végi temetőkben a legfelső szinten található ;

162 a halottakat gyakran azokra az úttestre temették, ahol már nem volt többé forgalom, mint pl. a Raktárréten, Szél utcában, Bogdányi úton, Emese úton, Rupp I. utcában. De még ezeknél a síroknál is több kérdést vet fel az aquincumi canabae több pontján előkerült koponyás temetkezés kérdése.

163 A Bogdányi úti temetőrészben két ízben találtunk 3—3 koponyát szabályos kör alakú beásásban a IV. század végére keltezhető téglasírok rétegében. A Bécsi út 195. sz. alatt peremes téglára helyezve földelték el a koponyát, a Bécsi úti kísérleti lakótelep területén újra két esetben találtak egyegy külön eltemetett koponyát K—Ny-i keletelésű nyújtott és zsugorított váz rétegében, ill. szomszédságában.

164 Ilyen fajta temetkezési móddal csak sokkal később a Duna menti avar temetőkben találkozunk. Feltehetően lovas-nomád nép szokása ez már a IV. század legvégén is, mint ahogy a zsugorított ritus is szarmata törzs leszármazottaihoz köthető. Alföldi András figyelmeztetett arra, hogy 400 körül rendelet teszi a szarmaták kötelességévé, hogy gyermekeik sorából katonaságot állítsanak dunai településeiken,

165 tehát római határon belül. A sokféle temetkezési ritus sorában a halotthamvasztást is megemlíthetjük,

166 amelynek analógiái a IV. század végén germán törzsek lakta területekre vezetnek.

167 Részben azért is lehet ennyiféle temetkezési mód, ill. ennyifajta ethnikum egy ilyen kis területen, mert mindenki az erőd közelébe húzódott.

168 A település története szempontjából és temetkezésekből elsősorban az a tanulság vonható le, hogy utoljára lényeges módosulás a városképben a kb. 378-as szarmata betörés

169 idejére tehető. A I. Valentinianus korára keltezhető bélyeges téglák, II. Constantius érmeivel datált leletegyüttgsek bizonyítják, hogy a század utolsó két évtizedében már csak temetkeztek a canabae-ban. Városról, településről többé nem beszélhetünk,

170 csak a Duna-parti táborok, és biztosító őrtornyok védelmében találunk kisszámú épületcsoportokat Aquincum területén. Eddigi megfigyeléseink alapján ezek élete nem változhatott akkor sem, amikor hivatalosan is megszűnt Pannóniában a római birodalmi adminisztráció. Összegezve az elmondottakat Aquincum IV. századi településéről az újabban előkerült emlékanyag segítségével a következőket mondhatjuk: Az építkezések, temetkezések alapján három korszakról beszélhetünk a IV. századon belül. I. Az aquincumi táborváros az aquaeductus és főútvonalak mentén húzódó laza települések csoportjaiból állt a IV. század elején. A III. század végén minden egyes épületben pusztulás nyomát, égésréteget egyengettek el, s erre húzták rá az új épületeket, vagy legalábbis alapjaiban helyreállították a régit. Ekkor, a IV. század elején vették körül a canabae belső, sűrűn települt magját fallal. A tehetős városi lakosság a hegyvidéki majorságokba költözött. A canabae középületeiben, ill. azok egy részében szükséglakásokat rendeztek be 159 p

arra

gi Qy, ; Bud. Rég. XX (1963) 311., 319. valamint 21. és 25. sírok. — Korábban megfigyelt azonos ritusu temetkezésről Aquincumban Szilágyi J. : Bud. Rég. XV (1950) 305 és 311. — Lenkei M. : Bud. Rég. XVIII (1958) 535. — Nagy T. : Bud. Rég. XIII (1943) 376. — I. Valentinianus alatt rendelet tiltotta a provinciálisok és a birodalmon kívül lakó barbárok közti házasságot, ehhez Cod. Theod. III. 14, 2. 160 Vö. Sági K. : Intercisa I. 119. — MTA Közi. 5 (1954) 525. — Párdncz M. : Szarmatakor III. 152., 220., 223. — Kovács I. : Dolgozatok 13 (1912) 302., 70. 71. ábrák. — Zsugorítást és ülve temetést csak aprólékos régészeti megfigyelések rögzíthetik. Ehhez Párducz M.: AAH M (1959) 390. 161 Böhner K. : Zur Frage der Kontinuität zwischen Altertum u. Mittelalter. TrZ 19 (1950) 92. Abb. 4. 162 Sági K. : Intercisa I. 117 skk. les pörögi Qy. : Bud. Rég. XX (1963) 312. 164 Sági: i. m. 68 és XVII. t. 2. — Ehhez László Gy. : MTA Közi. 5 (1954) 462. 165 Alföldi A. : Budapest Története I

2

. 680. — Barkóczi L. : FA XII (1960) 128. 166 Sági K. : Intercisa I. 116. — Bombay J. : Janus Pannonius Muz. Évk. 1957. 207. és 261. 167 Sági K. : AAH 12 (1960) 255. 168 Noll R. : Eugippius, Vita S. Severini. Linz, 1947. 71. — Vö. Schober A. : Die Römerzeit in Österreich. Wien, 1953. 49. —Az amphitheatrum elfalazásáról Nagy L. : Budapest Története I

2

. 774. —Nagy T. : Top. II. 71. es 163. j. 169 Alföldi A. : Budapest Története I

2

. 675. — Radnóti A. : MTA Közi. 5 (1954) 510. 170 Petrikovits H. : Fortleben röm. Städte am Rhein u. Donau. TrZ 19 (1950) 73. 70