Budapest Régiségei 21. (1964)

TANULMÁNYOK - Sz. Póczy Klára: Aquincum a IV. században 55-77

hogy az aquincumi polgárváros területét a lakosság legkésőbb a 378. évi hadrianopolisi csata után elhagyta.

121 így arra következtethetünk, hogy a temetőt a megadott időpontok között használták. Keresztény gyülekezet nyomait tételezték fel már korábban a Raktár utcai cella trichora sírkápolna és a Vihar utcai kis imaház körül

122 a táborváros nyugati részén. Ennek a temetőnek, valamint a korszak ókeresztény jellegű aquincumi emlékeinek gazdag irodalma dokumentálja, hogy ebben az időben a lakosság érdeklődése fokozottan a túlvilág felé fordult, Aquincumban már csak az egyház építkezett módosan.

123 Topográfiai szempontból figyelemre méltó, hogy a század közepén létesült ókeresztény temetők, a polgárság illetve katonai célokra betelepített lakosság sírjai, már nem útmenti települések mellett sorakoznak, hanem egy-egy temetőkápolna körül csoportosulnak.

124 Három ilyen sírmezőt ismerünk a tábor körül, a Filatori gát mellett, a Bécsi úti lakótelep helyén és a Raktár utcában. Mindhárom a tábor védelmében, a korábbi útmenti temető magja körül terebélyesedett ki, mint az összesítő térkép is jelzi. A temető felsorolt félig barbár lakosságra utaló leletei mellett a korszak talán egyetlen fennmaradt feliratos emlékét

125 idézhetjük a Bécsi úti temetőből, amelynek szövege szerint az elhunyt büszkén vallja magát frank származásúnak, aki római zsoldban katonáskodik. 3. A IV. század utolsó harmada Aquincumban (2. kép) Mint említettük Aquincum lakossága annyira elszegényedett, tönkrement egy évszázad alatt a határmenti állandó zaklatott állapotok következtében, hogy a városi igényesebb életmódnak nyomát sem találjuk a IV. század utolsó harmadában a városban. A családok nagy része elköltözött a határszélről, s a helyükbe jött romanizált jövevények ugyanígy elfalusiasodtak, hiszen ők is valamely kiürített provinciából kerültek új szálláshelyükre, vagyon és gyökér nélkül. Ezek mellett a század utolsó két évtizedében új tényezőként számolhatunk egy teljesen „barbár" lakosság-töredékkel itt a határszélen is.

126 Korábban a kutatásnak igen logikusan az volt a véleménye, hogy a rómaiak ilyen barbár elemeket a határszélre nem telepítettek, csak a tartományok belső erődített vonalára, vagy beljebb fekvő tartományokba, hiszen ezek válságos időkben nem jelentettek eléggé megbízható elemet. Újabb vélemények szerint Pannónia telepeinek a IV. század végi anyagában is kimutatható kelet-balkáni és germán hagyaték,

127 amikor a limes vonalát sűrű erődlánccal támogatták meg a birodalom határain megtorpanó barbár tömegek nyomása ellen.

128 Fővárosunk területén is végig építették ekkor a Duna mindkét partját kisebb táborokkal, hídfőállásokkal, őrtornyokkal 372—374-ben.

129 Topográfiai szempontból igen fontos az az eddig figyelmen kívül hagyott szempont, hogy az erődsor végig épült a korábban lakott településeken, vagyis átvágtak az új erődítési munkákkal olyan épületeket is, amelyek a IV. század közepéig — bár már félig-meddig romos állapotban —, de még lakottak voltak.

130 Ezt látjuk a Csalogány utca 2. sz. alatt,

131 a Lajos utca 25—27. számnál,

132 a Nagyszombat utcai amphitheatrum esetében,

133 az Aranyhegyi patak torkolatánál a Gázgyár mellett

134 (3. kép). Az erődök ettől kezdve szigetszerűen álltak egy-egy lakatlanná tett városrészben, mellettük a helyőrség teendőit ellátó családok néhány sírós temetőjét találjuk. Aquincum területén belül észrevehetően eltérést találunk pl. a Csalogány utcai, vagy a csúcshegyi, táborhegyi kiserődök azonos korú germánnak 121 Nagy L. : Budapest Története I

2

. 771. 122 Nagy T. : A pannóniai kereszténység története a római védőrendszer összeomlásáig. DissPann. II. 12. 1939. 212 skk. — Nagy L. : Pannónia sacra. 62 skk. 123 Alföldi A. : Budapest Története I

2

. 708. — Legutóbb e kérdésre vonatkozó irodalommal Nagy T. : Top. II. Budapest, 1962. 59. 124 Nagy L. : Keresztény-római emlékek Magyarország területén. Arch. Ért. 45 (1931) 29 skk., 19. kép. 125 CIL III 3576. Lelőhelye Heufler szerint a Bécsi út és Vörösvári út találkozásánál (83. sz. lelőhely) lévő késő római temető. A feliratról 1. Alföldi A. : Budapest Története I

2

. 704. alapvető fejtegetését. 126 Dombay J. : Janus Pannonius Muz. Évk. 1957. 306., 63. kép. — Sági K. : AAH 12 (1960) 250. 127 A temetkezéseknél megfigyelhető változások alapján következtet Barkóczi L. : Intercisa II. 537 skk. — FA XII (1960) 127. 128 Összefoglalóan Alföldi A. : Budapest Története I

2

. 684. — Nagy T. : Top. II. 61. 129 Nagy L. : Az Eskü téri római erőd, Pest város őse. Budapest, 1946. 80. — Soproni S. : Pest megye műemlékei I. Budapest, 1958. 39. 130 Ehhez Laur—Belart R. : The Rhine in late Roman Times. „The Congress of Roman Frontier Studies 1949" (1952) 57. 131 Ehhez Garády S. : Bud. Rég. X (1923) 99. 132 Wellner I. : Bud. Rég. XIX (1959) 254. 133 Nagy T. : Bud. Rég. XIII (1943) 369. — Top. IL 71., 163. j. — Szilágyi J. : Top. II 405 skk. — A carnuntumi 2. számú amphitheatrumot ugyanebben az időben építették át, az aréna egyik cellájában ókeresztény szentélyt rendeztek be. Vö. : Szvoboda, E. : Carnuntum. Wien, 1958. 176., XXXI. 1.1. 134 Első ízben említi Nagy L. : Budapest Története I

2

. 754. 67