Budapest Régiségei 21. (1964)

TANULMÁNYOK - Nagy Tibor: Perióduskutatások az aquincumi polgárváros területén 9-54

került, életnagyságúnál valamivel nagyobb bronz kézfejjel vethető össze.

12 Az ujjtöredék állítólag a Basilica nyugati oldalán húzódó ^4-jelzésű utca északi végében került napvilágra. A Basilica régebbi ásatásainak dokumentációs anyagából az idézett épületleíráson kívül egyetlen rajzi dokumentáció, az épület 1 : 100-as léptékű összesítő felmérési rajza (3. kép) maradt meg, amit Kuzsinszky után a későbbi publikációk is lényegesebb változtatás nélkül közöltek.

13 A régebbi ásatásoktól nyitva hagyott problémák hosszú sorát, melyek közül néhányat föntebb összefoglalóan érintettünk, a közölt alaprajzon konkréten példázhatjuk. Az alaprajz tanúsága szerint a Basilicát nem tárták fel teljesen, hanem csak a déli felét ásták ki 1884-ben. Az alaprajzon pontsor jelzi az akkori feltárás határvonalát. Észak felé ez a pontsor szorosan az ^4-utca kőfalas csatornájának keleti oldala mellett halad

14 egészen a csatorna egyik keleti elágazásáig, amely fölött az az ásatási terület lépcsősen előreugrik, majd vagy 15 m hosszúságban és 5 m széles sávban keleti irányba mélyen benyúlik. A Basisica északi felében a körülhatárolt területsávtól keletre, illetve délre Torma ásatása nem terjedt ki. Az 1884-ben érintetlenül hagyott felületet azonban napjainkban már az akkori ásatások szintjére lemélyítve találjuk. A Basilica területén tehát Torma után is végeztek ásatást, noha ennek az irodalomban semmi nyoma nem található. A területről összegyűjtött fényképdokumentáció alapján kideríthettük, hogy Kuzsinszky 1896-ban ezt a felületet felásatta, illetve a Torma-féle ásatások szintjére lemélyítette. Az ebből a szempontból forrásértékű fényképet (2. kép) már régebben közölték

15 anélkül azonban, hogy az aquincumi kutatástörténet szempontjából fontos dokumentumra később kellőképp felfigyeltek volna. A fénykép az esztergomi vasúti töltésről mutatja be a polgárvárosi ásatások területét, előtérben a Basilica maradványaival. A Basilica északi felében „földbabá"-kat látunk, egészen friss földmunka tanúiként. A kép hátterében már a két szárnnyal bővített öthelyiséges múzeumépület látható, de még a két porticus nélkül, tehát abban a stádiumban, ahogy 1896-tól 1904-ig fennállott. Minthogy a fényképet 1897-ben már közölték, a fényképen rögzített ásatás még 1896-ban történhetett. Megerősít véleményünkben, hogy a fénykép jobb oldali részén a Palaestra udvarának nyugati sávját már kiásva látjuk egészen a Szentendrei út vonaláig. Hampel egyik megjegyzéséből viszont arról értesülünk,

16 hogy Kuzsinszky 1896-ban ásta ki a Palaestra Tormától még fel nem tárt részeit. A fénykép tanúsága szerint közvetlenül ez után, még ugyancsak 1896-ban kerülhetett sor a Basilica északi felének feltárására. Mindkét ásatást valószínűleg a kibővített új múzeumépület körüli rommező akkor esedékes tereprendezése kívánta meg. Az 1896-os évet ezek után jogosan, mint az aquincumi rommező első rendezésének kezdő évét is számon tarthatjuk. 13. képünk a Kuzsinszky-féle ásatás és területrendezés utáni állapotában mutatja be E-felől a Basilicát. Az Aquincum-kutatás szempontjából talán nem egészen érdektelen kitérés után térjünk vissza a 3. képen közölt alaprajzhoz, amely — mint jeleztük —, számos problémát vet fel. Az elsőt a következőkben fogalmaznánk meg. Annak ellenére, hogy a publikáló és utána a későbbi irodalom egészen a legújabb időkig egyetlen épületként kezelte az /á-utca mentén Torma Károlytól feltárt épületmaradványokat, az alaprajz két különálló épületet tüntet fel: egy keleti, három nagypilléres épületet és egy nyugati, három kispilléres épületet. Az alaprajz szerint a két épületnek a polgárváros Ny-K-i irányú főútvonalára (Decumanus=D) néző oszlopcsarnokos részei határozottan elválnak egymástól. Ugyanakkor viszont az alaprajz további részletei azt sejtetik, hogy az épületek északi traktusa összeépült. A korábbi kutatás azt a kérdést is nyitva hagyta, hogy É-felé hogyan zárult az egy vagy két épületből álló komplexus. Az alaprajz a keleti épületrész kiásott északi végében erősen lepusztult, és teljesen összefüggés nélküli falcsonkokat tűntet fel. Nagyjából É-D-i irányuk azonban jelzi, hogy az épületrészek É-felé a Tormától fel nem ásott felületre is átterjedtek. Érdekes viszont, hogy Kuzsinszky amikor 1896-ban lemélyítette a szóban forgó felületet, sehol sem találta meg az épület északi záródását. Ebből arra következtethetünk, hogy az épület északi traktusának kőfalai erősen lepusztult állapotban maradtak meg, és a múlt században kiásott késő-római szintek alatt húzódnak. További részletproblémát vethet fel a nyugati épület vagy épületszárny két taberna-szetű négyszögű helyisége. Mindkettő olyan szorosan a kéthelyiséges déli épületszárny mellé épült (60 cm, illetve 80 cm széles köz választja el őket egymástól), hogy a tabernák és a nagyobb helyiségek egyidőben való fennállása már az alaprajz tanulmányozása nyomán is több, mint kétséges. Valószínű, hogy két különböző periódus falmaradványaival állunk szemben. Ugyancsak valószínűleg két periódusra bonthatók szét az épületkomplexus nagyjából É—D-i irányú főtengelyében húzódó hosszú fal (c) sajátos megvastagodásai, melyek két egymás mellé vagy részben egymásra épült fal szét nem választásából adódhatnak. Folytathatnánk még 12 Kuzsinszky B. : Aquincum. 125. — Nagy L. : Budapest Története. LIV. t. 2. 13 Utolsó ízben Horler M.—Szilágyi J. : Budapest Műemlékei II. (1962) 427. kép. 14 A Bud. Rég. II (1889) 109., 13. kép bal oldalán jól látszik, hogy a Torma Károly féle ásatás milyen keskeny sávban haladt az yl-utca keleti szegélye mentén. 15 Kuzsinszky B. : Bud. Rég. V (1897) 99. Kuzsinszky B. : Aquincum. Budapest, 1925. (Kny. „Budapest Műemlékei" c. munkából) 22., 29. kép. 16 Hampel J. : Bud. Rég. VIII (1904) 5. 12