Budapest Régiségei 21. (1964)
TANULMÁNYOK - Feuerné Tóth Rózsa: V. István király sírja a margitszigeti domonkos apácakolostor templomában 115-131
V. ISTVÁN SÍRJA Az 1838-as kutatás eredményeit tudományos objektivitással először Kubinyi Ferenc vette szemügyre. 7 Radványi, 8 bár leírása valamivel korábban jelent meg, nem tekinthető elfogulatlan historikusnak. Mindketten úgy szerezték értesüléseiket az 1838-as eseményekről, hogy 30—34 évvel később kikérdezték Tószt főkertészt, aki a kutatások szemtanúja volt. Kubinyi az elbeszélés alapján rajzot is közölt (2. kép), amelyen a korona lelőhelyét, a királysírt a szentély déli falától valamivel a templom közepe felé jelölte és leírja, hogy a feltáráskor a sír „alját, oldalait és tetejét 3—3 nagy négyszeg kőlap képezte". 9 Radványi szerint a „koporsó a templom hosszában találtatott, szorosan a jobb oldali falazat szószéke alatt, hol ma is faragott kőlépcső mutatja a helyét". 10 A szentélyben feltárt egyéb sírokról elmondja, hogy itt több mint 20 sírt találtak. Ezek mind 1,5—2 lábnyi mélyen feküdtek a kövezet (téglapadló) alatt. Közülük mintegy 10 téglával volt kirakva, a többiek pedig valószínűleg fakoporsóból álltak, mert aranyozott vas szegletpántokat találtak. A hitelesítő ásatást azzal a feltételezéssel indítottuk el, hogy bár 1838-ban a szentély valamennyi felső rétegben fekvő sírját kiürítették, ásás közben nem bontották le azokat a téglafalú sírokat, amelyekről Kubinyi emlékezik meg. Az ásatás a várt eredményt hozta ; a téglával, kővel kifalazott sírgödrök a mai napig megmaradtak. Ilyet 1838-ban — Tószt főkertész emlékezete szerint — tíz körüli számban találtak. A hitelesítő ásatás hatot tárt fel (3. kép, 1—6.), igen valószínű, hogy nem is volt több. A hitelesítő ásatáskor nem volt lehetséges a szentély egész területét felkutatni, de a kutatóárkokat oly módon jelöltük ki, hogy ásónk ne kerülhesse ki az esetleges fennmaradt objektumokat. A hat sír mellett feltártuk a szentély XIII. századi zárófalát (3. kép b) az előtte állt XIII. századi főoltár alapozását (3. kép a) és még két mellékoltár nyomait a szentély nyugati végében (3. kép c—d), valamint a szentélyt a hajótól elválasztó mellvéd alapozását (3. kép e). Megállapíthattuk, hogy 1838-ban átlagosan 1,10—1,25 m mélységig bolygatták fel és emelték ki a felső sírréteg csontvázait és leleteit, a kifalazott sírok fenékig bolygatottak voltak. Bolygatatlan sírt — nem kifalazott sírgödörben — mindössze kettőt tártunk fel, mindkettő leletnélküli volt. A bolygatott rétegben elszórtan emberi csontmaradványok is kerültek elő. A hat kifalazott sírgödör közül kettő (3. kép 1., 6. sz.) habarccsal kötött törtkőfalazatú, a 3. számú falai homokkőlapokkal béleltek, a 2., 4. és 5. számú pedig téglafalú. A hat sír közül a szorosan a szentély déli falához simuló 3. számmal jelölt különbözik legjobban a többitől. A XV. századi padlószinttől számított 58 cm mélységben bukkantunk rá (3. kép A—A metszet), négy, különböző nagyságú homokkőlap fedte (4. kép). Ezek felemelése után meglepetésnek számított, hogy a sírgödröt teljesen üresen, visszatemetetlenül találtuk, ugyanis a többi sírt a múltszázadi kiásás után földdel visszatöltötték. A sírgödör hosszabb oldalait három-három, a rövidebbeket egy-egy homokkőlap alkotta. A sír alját borító mintegy 15 cm-nyi földrétegben néhány bolygatott emberi csont került elő (5. kép). 11 Ez a kőlapokkal bélelt sír annyira megegyezik a margitszigeti korona lelőhelyének Kubinyi által megadott leírásával, hogy még a kő bélletlapok száma sem mutat eltérést. Az általunk feltárt kőkoporsó helyzete csak annyiban tér el Kubinyi helyszínrajzától (2. kép), hogy nem a templom közepe felé, hanem közvetlenül a déli szentélyfal mellett fekszik. Az is meggyőzően bizonyította, hogy az általunk feltárt kőkoporsó a korona lelőhelye, hogy 1838-ban nem temették be földdel, hanem üresen hagyták és a kő fedőlapokat tiszteletteljesen újra visszahelyezték. Az új kutatás így biztonsággal meghatározhatta a margitszigeti korona pontos lelőhelyét. A korona tulajdonosának meghatározása a következő kérdés. Ezzel foglalkozik — amellett, hogy a sír leleteinek 1838-as állapotát ismerteti — egy eddig fel nem kutatott szakértői vélemény. Jankovich Miklós, a neves régiséggyűjtő, a Nemzeti Múzeum donátora 1838 novemberében — tehát néhány hónappal a feltárás után — a margitszigeti koronát és a sír egyéb leleteit megtekintette. A szemle eredményéről véleményét József nádorral levélben 12 közölte (1. sz. Függelék). Nézzük meg röviden, hogyan ismerteti Jankovich a leletek 1838-as állapotát, miként foglal állást eredetükkel, datálásukkal kapcsolatban. 1838 tavaszán az aranyozott ezüst, drágakövekkel díszített koronán kívül zafírköves aranygyűrűt, aranyozott textilmaradványokat, rojtokat, 13 valamint a koporsó felett feliratos vörösmárvány sírkőtöredéket 7 Kubinyi F. : Margitsziget műemlékei. Archeológiai Közlemények. II. 1861. 1—25. 8 Radványi I. ; i. m. 9 Kubinyi F. : i. m. 20. 10 Radványi I. : i. m. 102. 11 Köszönetet mondok dr. Nemeskéri Jánosnak, aki a csontokat megtekintette, és megállapította, hogy közülük két női és egy férfi alkarcsont határozható meg. 12 A levélre szépatyja hagyatékában Jankovich Miklós talált rá. Azért, hogy az értékes adatra szíves volt figyelmemet felhívni, ezúton mondok köszönetet. 13 A szakvéleménynek a Jankovich levelestárban fennmaradt fogalmazványa a sírból előkerült textíliákról valamivel bővebben ír: a „textis aureis filiis ac fimbreis" kifejezést használja. Széchenyi Könyvtár. Kézirattár. Jankovich levelestár II., 1959. 63. 116
