Budapest Régiségei 21. (1964)

TANULMÁNYOK - Feuerné Tóth Rózsa: V. István király sírja a margitszigeti domonkos apácakolostor templomában 115-131

FEUERNÉ TÓTH RÓZSA V. ISTVÁN KIRÁLY SÍRJA A MARGITSZIGETI DOMONKOS APÁCAKOLOSTOR TEMPLOMÁBAN 1838-ban a nagy árvíz után találták meg a Nemzeti Múzeumban őrzött „Margitszigeti koronát" (1. kép) a szigeti domonkos apácakolostor templomában. Ennek az érdekes és értékes leletnek a felfedezésével kezdődött el a kolostor romjainak feltárása, amely még a mai napig sem fejeződött be. A XIII. század közepétől a XVI. század elejéig egyre nagyobbra épített kolostorépület-együttes legjelentősebb részeinek romjai 124 év alatt lassanként napvilágra kerültek. Először a templom körvonala, majd a déli oldalról hozzáépített claustrum — kolostornégyszög — alaprajza világosodott meg, végül a déli oldal gazdasági épületeinek egy része és a nyugati oldal épületei jutottak napvilágra. Nagy történeti jelentőségű romkert áll ma a sziget közepén, de eddig még nem tisztázódott: kit temettek el a margitszigeti koronával, és az sem, hogy a gazdag leletanyagú sír a templomnak pontosan melyik részén került elő. A sziget tulajdonosa 1838-ban József nádor volt. A nádor kertészei kutattak a templom szentélyében régészeti felügyelet nélkül.

1 Ez a körülmény okozta azt az általános bizonytalanságot ami a lelőkörülményeket homályba burkolja. Miután véletlenül megtalálták a koronát, felásták az egész templomszentélyt és a hajó egy részét. Lázasan kutattak újabb kincs után, senkisem törődött a lelőkörülmények rögzítésével, a koronával eltemetett személy csontvázának is nyoma veszett, így — adott esetben döntő jelentőségű — antropológiai vizsgálatra nem kerülhetett sor. A zűrzavart még fokozta az, hogy az 1838 tavaszán lezajlott rendszertelen kutatás után a leletek nem azonnal kerültek a Nemzeti Múzeumba, hanem csak kilenc évvel később, addig József nádor birtokában voltak. Halála után, 1847-ben adták csak át a múzeumnak

2 a koronát és még nyolc darab, az ásatásból származott tárgyat. 1849-ben jelent meg az első publikáció a leletekről, Luczenbacher

3 tollából. Ebből kiderül, hogy ekkor már összekeverték a koronával a sírban talált tárgyakat a templom hajójában feltárt ún. „görög lovag" sír mellékleteivel.

4 A korona megtalálása után elkezdődött a találgatás : kit temethettek el koronával a templom szentélyében. Mint lentebb látni fogjuk, közvetlenül az ásatás után, 1838-ban felmerült V. István neve. Az eltelt 124 év alatt a kutatók egy része elfogadta

5 azt, hogy a margitszigeti koronával V. István király (f 1272) tetemét találták meg, másik része hajlott arra különböző indokok alapján, hogy a koronát az Árpádház valamelyik — a XIII. század végén, vagy a XIV. század elején elhunyt nőtagjának tulajdonítsa.

6 A korona meghatározásával kapcsolatban megnyugtató eredményekre eddig nem jutottak, talán azért, mert az összes kutatók a régi, részben megbízhatatlan adatok variálásával igyekeztek a kérdést felderíteni. A megfeneklett kutatást csak az viheti előre, ha újabb adatok, újabb források felhasználása ad lendületet. Ez esetben a hitelesítő ásatás módszere látszott hasznosnak, amit — több részletben — 1958-ban, 1959-ben és 1961-ben folytattunk a szigeti kolostortemplom szentélyében. Munkánk eredményeinek birtokában most megkíséreljük a margitszigeti korona lelőkörülményeinek rekonstruálását, pontos lelőhelyének megállapítását. Az újból feltárt sírok elhelyezésének rendszere, építőanyaguk vizsgálata, szintén igen tanulságosnak bizonyult. A hitelesítő ásatással szerencsésen egybeesett egy olyan levéltári adat felfedezése, amely a leletek 1838-as állapotának ismertetését tartalmazza. Ha ez utóbbit az új ásatás eredményeivel együtt kiértékeljük és az eredményt egybevetjük a középkori forrásanyag tanulságaival, reméljük, szilárdabb alapon foghatunk hozzá a margitszigeti korona körül sűrűsödő kérdések tisztázásához. 1 Radványi I. : Margit-sziget története. Pest, 1858. 95. 2 Vattai E.: A margitszigeti korona. Bud. Rég. XVIII (1958) 191—192. 3 Luczenbacher J. : Margitsziget. — Szerelmey M. : Magyar hajdan és jelen. Pest, 1847. 46—47. 4 Vattai E. : i. m. 191—192. 5 Vattai E. : i. m. 191., 2. jegyzet. 6 Vattai E. : i. m. 191., 3. jegyzet. 115