Budapest Régiségei 20. (1963)

TANULMÁNYOK - Alföldy Géza: Aquincum vallási életének története 47-69

az egész császártisztelet felülről indult ki, és mindig hivatalos jellegű is maradt. Jellemző módon elsősorban a vezetőrétegek, illetőleg a hadsereg körében terjedt el, ahol egyébként a római tradíciók felélesztése is nagyobb eredményekkel járt. Politikai szempontokon túl kétségtelenül volt valami vallási tartalma is, elsősorban azért, mert a császárkultusszal összekapcsolódó kultuszok közül nem egy, így Sarapis vagy Liber tisztelete népszerű volt a tömegek körében is. Arra azonban legalábbis ebben a korban nem volt alkalmas, hogy mélyebb vallási igényeket is kielégítsen. Hasonlóképpen hivatalos és kötelességszerű volt a markomann háborúk utáni idők vallási helyzetének egy további jelensége is, a hely istenségének kijáró tisztelet. A dunai provinciák, elsősorban Pannónia katonai vezetőszerepének megalapozása Septimius Severus uralomraj utasával oda vezetett, hogy a hivatalos állami kultusz nagy súlyt fektetett az illető provinciák istenvilágának formális tiszteletére, amelyet a császárkultusszal is kapcsolatba hozott. Jól jellemzi ezt a változást a Genius provinciáé, Fortuna loci, Genius loci tiszteletének elterjedése, de hivatkozni lehet arra a rendkívül érdekes fogadalmi feliratra is, amelyet a lyoni csata, Septimius Severus végső diadala alkalmával egy germániai legio tribunusa saját egységének védistennői mellett a Matres Pannoniorum et Dalmatarum tiszteletére állított, a császár és családja salusáért.

95 Ezek a jelenségek azonban Aquincumban, éppúgy mint másutt, a hivatalosság síkján maradtak, és az élő vallásosságba nem hatoltak be. Ugyanez áll egy másik kultuszra, amely az előzőtől nehezen választható el: a hadsereg isteni mivoltának hangoztatására a Genius centuriae vagy Hercules Illyricus formájában. A provincia földje és hadserege iránti vallásos tisztelet, amely összefoglaló formáját a Genius Illyrici kultuszában kapta, annak ellenére, hogy az aquincumi és más katonák szemében kétségtelenül rendkívül impozáns lehetett, a dunai provinciák és általában a hadsereg vezetőszerepének hivatalos ideológiai reflexiója maradt. A markomann háborúk után az aquincumi társadalom vallásos életében az egyik első helyet azoknak az isteneknek a köre foglalta el, amelyek a bennszülött és római istenképzetek összeolvadásából alakultak ki, így Silvanus, Liber, Diana, Terra mater, a Silvanae, Bona dea alakja. Amellett főleg ebből a korból ismerjük az eraviszkuszok ősi isteneit is (Teutates,Sedatus, Ciniaemus, Suleviae).

96 Ezek a kultuszok az előzőkkel ellentétben elsősorban az egyszerű néprétegek körében játszottak nagy szerepet, a legfelső provinciális vezetőréteg vallásos életéből teljesen hiányoztak. Hivatalos jelleggel rendszerint nem rendelkeztek, legfeljebb olyan esetben, mint Liber kultuszában, amely azon túlmenően, hogy helyi hagyományokra épült, egyszersmind a Severus-császárok egyik hazai istenének tisztelete is volt.

97 E kultuszok előtérbe kerülése részben a romanizáció előrehaladásában gyökerezett. Caracalla polgárjogreformjának idejére ez Aquincumban lényegében befejeződött, és eredményei többek között abban is megmutatkoztak, hogy az őslakosság körében elég általánosan elterjedt isteneiknek római néven és római kultuszformák szerinti tisztelete. Ez az utóbbi körülmény, azaz az oltárállítás szokásának elterjedése tette lehetővé, hogy a bennszülött istenek nevei is fennmaradjanak számunkra.

98 Kétségtelen azonban, hogy a romanizáció egymagában nem magyarázza meg e kultuszok nagy jelentőségót, elsősorban azt a jelenséget, hogy ezek igen nagy népszerűségre tettek szert Aquincum idegen eredetű, elsősorban a markomann háborúk után betelepített lakosainál is. Miután széles körben elterjedt és amellett nem-hi\ atalos kultuszokról van szó, nem gondolhatunk arra, hogy itt egyszerűen a provincia vezetőszerepónek formális ideológiai tükröződéséről van szó, mint a hivatalos Genius loci esetében. A helyi kultuszok fellendülése a vallási átalakulás, a vallási igények nagy megnövekedése következtében állott elő. Ezektől az istenektől, akik általában kettős, életadó és amellett a halállal összefüggő természettel rendelkeztek, a konkrét nehézségekben több segítséget lehetett várni, mint az elvontabb római államistenektől. A bennszülött istenekkel szembeni magatartás változását, amely a nyugati provinciák életében általánosan lemérhető,

99 igen jól jellemzi néhány esemény maguknak a császároknak az életében. Marcus Aurelius a markomann háborúk kitörése és a nagy pestisjárvány idején különböző „bennszülött" papokat hívott Rómába, a főváros szakrális megtisztítására.

100 Septimius Severus a Clodius Albinus elleni háború során pannon jóspapoktól kért tanácsot a küzdelem eshetőségeiről.

101 Mindennél jellemzőbb azonban Caracalla esete, aki betegsége alkalmával Grannustól, a kelta gyógyító forrásistentől várt segítséget.

102 57-