Budapest Régiségei 20. (1963)

JELENTÉSEK - Gábori Miklós: A mongol főváros múzeumai 563-568

Az i. e. III—

II. századtól kezdve a múzeum anyaga rendkívül gazdag; sokrétű és tudományos szempontból is értékes leleteket tartalmaz. Elsőként kell megemlítenünk a belső-ázsiai hunok hagyatékát, amelynek legnagyobb része Noin-ulából származik. A régi, Kozlov-féle ásatások leleteinek nagy része annak idején Oroszországba került, de még így is nagy számban találhatók itt is közöletlenül maradt leletek. A mongol terület hun korszakát a kiállításon is külön terem képviseli. Legszebb darabja az ismert Noin-ula-i falkárpit, de a közölt fémtárgyakon kívül érdemes megemlítenünk a különböző rendeltetésű aranylemezeket, jade-tárgyakat, a nagy meny nyisógű textiliát, köztük a kínai ízlésű, majd a Nyugat felé mutató hímzéseket, amelyeknek raktározása is korszerű (2. kép). A hun korszaknál csupán a történeti keretet hiányolhatjuk, amely alaposabb magyarázatát adná a birodalom kialakulásának, kapcsolatainak ós a hunok további szerepének. E korszaknál is meg kell említenünk, hogy több, újabban előkerült leleten kívül a feltáratlan kurgánok csoportjai adnak lehetőséget a további kutatásra. — Mongóliának egyik legfontosabb történeti, régészeti szakasza a türk-korszak. Legértékesebb és legszebb emlékei a rovásírásos oszlopok, amelyek a törökség legrégibb írott emlékei; a múzeumban ugyan csak fényképeken láthatók, de a fémtárgyak, elsősorban a veretek, bőséges lehetőséget adnak a feldolgozásra. Feltűnő, hogy a kiállításban is a hun, türk, ujgur korszak rendszerezése a legvilágosabb, annak ellenére, hogy éppen a fémtárgyak mutatják leginkább a különböző népek műveltségének folyamatos, sokszor hosszú idejű továbbélését. E három korszaknál már írásos anyag is áll a kutatás rendelkezésére, ami még jobban megkönnyíti a közelebb jutást a történelmi eseményekhez. A népvándorláskori —- vagy miután ezen a területen nem egészen megfelelő ezt a meghatározást használnunk —, az i. sz. első évezredi lelőhelyeknek száma rendkívül nagy. Az egyes népek, korszakok és területek szerinti eloszlásról azonban nincsenek pontosabb adataink. A mai mongol kutatás elsősorban a korai mongol korszakra, valamint tágabb értelemben a Dzsingisz kán-korszakra helyez súlyt, és ez a múzeum kiállításán is erősen megnyilvánul. Az utóbbi korszak tárgyi emlékein kívül az ujgur—mongol írásos emlékek, ezenkívül a sámánizmus tárgyi-néprajzi anyaga egészíti ki a rendkívül életszerű és e helyen egyúttal korszerű kiállítást. Meg kell említenünk, hogy a XIII—

XIV. századi emlékek egy része nem ásatásból, hanem családi örökségként került múzeumba; ez a tény valószí nííleg még fokozza azt a feltűnő érdeklődést, amely a legegyszerűbb embereknél is megnyilvánul a régiség, a történelem s a múzeumok iránt. A régi mongol-kori gyűjtemény igen alkalmas a nemzeti öntudat emelésére, a kiállításoknak is ez a része a leglátogatottabb. A közönség azonban a hunoktól kezdve az egész mongóliai történelmet sajátjának érzi. 564 1. kép. A Központi Múzeum U lan- Batorban