Budapest Régiségei 20. (1963)

ANYAGKÖZLÉSEK - Bökönyi Sándor: A budai Várpalota ásatásának állatcsontanyaga : 2. közlemény 395-425

8. kép. Bölény — Bison bonasus L., XIV. sz. második fele A budai bölónyszarvcsap lefutásában még leginkább az erdélyi—kárpáti fájtára emlékeztet, érdekes lenne azonban e szempontból összehasonlítani az utolsó erdélyi bölény, a Miska Párizsban lévő csontváza szarvcsapjaival, mivel a Kretzoi által leírt példány egy bölény tehénből származik.

168 Méretei : hossza 330, legnagyobb átmérője kb. 93, legkisebb átmérője 85, körmérete kb. 285 mm. E móretek alapján az egyik legerősebb az európai alluviumból előkerült bölényszarvcsapok közt. Gímszarvas — Cervus elaphus L. A gímszarvas az őskorban igen gyakori volt, sőt az őskor egyes korszakaiban uralkodó vadnak számított, később azonban jelentősége egyre csökkent, s ha a középkorban elő is fordulnak csontjai csaknem minden lelőhelyen, azonban már csak igen alárendelt szerepet játszik. Megfogyatkozásának okairól az előbbiekben már szóltunk. A középkori szarvasoknak az őskoriakhoz viszonyított visszaesése azonban nemcsak a gyakorisági viszonyokra vonatkozik, hanem a nagyságbeliekre is. Még hazánk területén is, ahol pedig még most is a gímszarvasnak egyik legnagyobb testű helyi fajtája él, jól kimutatható a szarvasnak ez a testnagyságcsökkenése. Erre jellemző, hogy pl. éppen a budai várpalota korábbi ás&tísainak anyagában egyetlen nagy testű szarvasból való csont sem akadt.

169 Az újabb anyagban valamivel jobb a helyzet, mivel egy meglehetősen gyenge XIII—

XIV. századi rózsatő mellett (körmérete 205 mm) két erős és egy közepes XV. századi metatarsus fordul elő. Az első két metatarsus meghaladja (az egyik erősen) a XII—

XVI. századi grodnói szarvasok metatarsusának átlagát,

170 amelyek pedig egy, a mainál jóval nagyobb testű állományból származnak és a maralhoz ós a gímszarvas kárpáti helyi fajtájához állnak közel.

171 414