Budapest Régiségei 20. (1963)
ANYAGKÖZLÉSEK - Bökönyi Sándor: A budai Várpalota ásatásának állatcsontanyaga : 2. közlemény 395-425
A korábbi várpalotai anyagban csak prisca típusú, tehát csavart szarvú kecskék szerepeltek, 82 az újabb ásatások itt tárgyalt anyagában azonban egy XIII. századi prisca típusú szarvcsapon kívül előkerült egy aegagrus típusú is (XV— XVI. századi rétegből). MÉRETEK Searvcsap Legnagyobb átmérő Legkisebb átmérő Körméret XIIT. sz. 38 31 33 21 98 XV—XVI. sz. 38 31 33 21 82 Serlés — Sus scrofa dorn. L. A középkori európai házisertések korántsem voltak annyira egységesek, mint a szarvasmarhák vagy juhok, hanem közöttük legalább két fajtát lehet feltételezni. Ezek származásra azonosaknak tekinthetők — hiszen Nehring, 83 Pira 84 és Ulmasky 85 vizsgálatai óta tudjuk, hogy lényegében az újkorig valamennyi európai házisertés helyi eredetű volt, tehát az európai vaddisznótól (Sus scrofa fer. L.) származott. Keim vizsgálatai viszont kimutatták, hogy még az európai és ázsiai vaddisznók is egyazon formakör tagjainak tekinthetők, nemhogy az európai vaddisznók között fajbeli különbségeket lehetne keresni 86 — és minden valószínűség szerint a különböző tartási ós takarmányozási viszonyok hatására fejlődtek ki. (Ilyen különbségeket egyébként Boessneck már a korábbi korszakok sertésanyagában is feltételez, amelyeket szintén a takarmányozási viszonyok különbözőségével indokol, 87 magunk azonban inkább a domesztikáeió alapanyagául szolgált vaddisznófajták nagyságbeli különbségeivel magyarázzuk. 88 ) A két középkori sertéstípus közül az egyik nagyságra a Rütimeyer-féle 89 tőzegsertésnek felel meg. Ilyen sertéseket írt le Pira a svédországi középkori telepekről, 90 Degerből a dél-svédországi Trelleborgból, 91 Herre, 92 Nobis 93 és Requate 94 észak-németországi középkori telepekről, Küenzi, 95 Würgler 96 és Hartmann-Frick 97 svájci középkori lelőhelyekről, Ambros a szlovákiai Besenovról 98 és Budmericeről," Krysiak Gdanskból, 100 Bogoljubszkij pedig Rjazanyból. 101 A másik típust, amely a Rütimeyer-féle ,,házisertés"-nek (Sus scrofa domesticus) felel meg, 102 Enderlein a mai Potsdam helyén volt szláv településről (Poztupimi) mutatta ki. 103 Érdekes, hogy Müller Hannoverből pontosan az Enderlein-féle potsdamival azonos fajtát írt le, 104 és hasonló fajtát határozott meg Ivanov a bulgáriai Popináról is. 105 Hankó a honfoglaláskori Duna-medencében legalább nyolc sertésfajtát tételez fel. 106 Ezek: a szalontai (amelyet ő a honfoglaló magyarok által behozott, ősi magyar fajtának tart 107 ), a hegyidisznó, a tüskés szőrű disznó, a bakonyi, a siska, a túrmezei, a kis testű alföldi zsírsertés és a rétidisznó. Miután — sajnos — ezek csonttani elkülönítésének tárgyalásába nem megy bele, adatait ez oldalról nem tudjuk alátámasztani, kétségtelennek tartjuk azonban, hogy az általa leírt fenti sertésfajták mindegyikének messze nyúló történelmi gyökerei vannak, s ezek némelyike valószínűleg egészen a honfoglalásig visszavezethető. Magunk Zalaváron mutattunk ki egy érdekes sertésfajtát, amelyet a szlávokhoz kötöttünk, 108 s amely speciális állkapocs-jellemvonásai alapján túltenyésztettnek hat. Sajnos egyelőre nem tudjuk, hogy ezt a zalavári fajtát Hankó melyik fajtájával tudjuk azonosítani, de talán a túrmezeivel vagy a siskával lehet kapcsolata. Annyi mindenesetre kétségtelen, hogy ez a fajta meglehetősen sokáig fennmaradt és szólesen elterjedt hazánk területén, ki tudtuk ugyanis mutatni a budai várpalota korábbi ásatásai során egy XIII. századi rétegből és egy XVII. századi debreceni sírból is. 109 A többi magyarországi középkori sertés nem ilyen elfinomodott, hanem koponyaalkatilag és testarányaiban is közelebb áll a vaddisznóhoz. Azonban ennek ellenére is a középkor folyamán ezeken is megfigyelhetők bizonyos elfinomodási jelenségek, amelyeket a budai vár korábbi ásatásaiból előkerült koponyasorozaton tudtunk szemléltetni. 110 407
