Budapest Régiségei 20. (1963)

ANYAGKÖZLÉSEK - Bökönyi Sándor: A budai Várpalota ásatásának állatcsontanyaga : 2. közlemény 395-425

2. kép. Szarvasmarha — Bos taurus L., XIII—XIV. sz. 3. kép. Szarvasmarha — Bos taurus L., XV. sz. helyeiről. így Svédországban Berlin

13 és Degerböl,

14 valamint Bergquist és Lepiksaar,

15 Németország különböző területeiről Herre,

16 Nobis,

17 Requate

18 és Müller,

19 Svájcból Hescheler és Rüeger,

20 Küenzi,

21 Hartmann-Frick

22 és Würgler,

23 Lengyelországból Krysiak

24 és Kubasiewicz,

25 a Szovjetunióból Bogoljubszkij

26 és Calkin,

37 Szlovákiából Ambros,

28 Bulgáriából pedig Ivanov

29 írta le. E kis termetű marhák mellett azonban — ha meglehetősen ritkán is — a középkori Európában nagyobb testű szarvasmarhacsoportok is előfordultak, mintegy szigetekként a kis testű szarvasmarhák tengerében.

30 Nobis ezeket a szarvasmarhákat szintén a brachyceros fajtacsoportba tartozóknak véli, és kialakulásukat nem idegen vér bevitelével, hanem tenyészkiválasztással magyarázza, míg más szerzők külön rövid és külön hosszú szarvú fajtáról beszélnek egy-egy lelőhely anyagán belül. Ilyen nagy testű marhákat írt le Nobis Hessenből,

31 Kubasiewicz Wolinból,

32 Zimmermann a svájci Wádenswil- és Hallwilből,

33 Ivanov Popináról,

34 Calkin pedig szórványosan a középkori Oroszország anyagából.

35 A magyarországi középkori szarvasmarhák a XIV—XV. századig szintén igen egységesek voltak és a fenti kis termetű, rövid szarvú típusba voltak sorolhatók. Ilyen marhákat írtunk le Zalavárról

36 és a budai várpalota korábbi ásatásainak középkori anyagából.

37 Egy-két lelőhelyen előfordult ugyan egy-egy nagyobb testű egyedből származó csont; ezek azonban a fenti típus ökreiből származhattak. Az első hazai nagyobb testű, hosszú szarvú egyedek csak a XIV—XV. században jelentek meg. Ezeket a nagyobb testű szarvasmarhákat tudjuk aztán azonosítani a mai szürke magyar marhával, amelyet előbb Brummel,

38 majd Hankó

39 a honfoglaló magyarok által behozott 399