Budapest Régiségei 20. (1963)

ANYAGKÖZLÉSEK - Bökönyi Sándor: A budai Várpalota ásatásának állatcsontanyaga : 2. közlemény 395-425

XIII—XIV. sz. szarvasmarha .Í"

h kecske sertés ló tyúk XV. sz. szarvasmarha juh kecske sertés ló tyúk 12 2 12 16 2 17 8,00 28,57 16,90 8,51 10,53 50,00 16,67 7,59 22 4 1 40 42 2 1 13 34 14,67 57,14 100,00 56,34 4,26 27,63 50,00 100,00 30,95 15,18 116 77,33 1 14,29 19 26,76 17 100,00 41 87,23 %'± 173 61,84 52,38 77,23 HÁZIÁLLATOK Szarvasmarha —• Bos taurus L. Mint azt már a budai várpalota korábbi ásatásainak anyagában is megfigyelhettük

6 — és ezt az új anyagon végzett megfigyeléseink is igazolják —, a vár faunájában a szarvasmarha csontjai dominálnak. Ez a jelenség a rézkor óta valamennyi hazai telepünkön így van (kivéve egy bade ni CALCANEUS xm— xiv. sz. XV. sz XVI—XVII. sz. Hossza Szélessége Mélysége 110 — — [ 113 35 39 l 136 45 55 [ 145 46 54 114 40 42 ASTRAGALUS Hossza Szélessége Mélysége XIII— XIV. sz XIV. sz 55,5 56 64 69 39 43 43 32 XV. sz 55,5 56 64 69 39 43 43 36 Török 55,5 56 64 69 39 43 43 36 kultúrás telepet

7 és egy középkori lelőhelyet:

8 az elsőn, Budapest—Andor utcában a juh—kecske-csoport, a másodikon, Zala váron a sertés előzi meg gyakoriságban a szarvasmarhát). A külföldi lelőhelyeken már nem ilyen egyöntetű a helyzet, a szarvasmarha uralkodó szerepe azonban a telepek többségénél ott is kimutatható.

9 Ami a szarvasmarha fenti gyakoriságának okait illeti, azokkal már korábban foglalkoztunk,

10 ezért erre most nem térünk ki részletesebben, csupán azt említjük meg, hogy leglényegesebb okként hármas hasznosítása hozható fel. x\z európai középkori szarvasmarhák — szemben a meglehetősen változékony őskoriakkal — fő tömegükben feltűnően egységesnek hatnak. Ugy tűnik, hogy az egész középkori Európát egyetlen egységes szarvasmarhatípus özönli el, amely külső kinézésében — anélkül, hogy ezzel származási vonatkozásokra kívánnánk utalni — a Rütimeyer-féle brachyceros-típusnak

11 felel meg, tehát kis termetű, gyakran szinte törpe növésű, homloka keskeny, hosszú, domborodó, fejéle hullámos, szarvai rövidek, vékonyak, törzse sekély, végtagjai finomak, vékonyak. E leírásból könnyen megállapítható, hogy ez egy primitív marhatípus, amelyen belül a bőr és szőr minősége, színe, jegyei, a szarvak állása stb. alapján fajták, elsősorban helyi fajták volnának elkülöníthetők. A fenti típust középkori lelőhelyekről elsőként Gif fen

12 írta le, majd —ahogy a középkori háziállatkutatás fellendült — egyre több szerző mutatta ki a különböző országok középkori lelő398