Budapest Régiségei 20. (1963)
ANYAGKÖZLÉSEK - Bökönyi Sándor: A budai Várpalota ásatásának állatcsontanyaga : 2. közlemény 395-425
1. kép. Az állatcsontanyag százalékos megoszlása gyakoribbak, ami speciálisan a középkori lelőhelyeken megfigyelhető jelenség; a nyúl vadászata — legalábbis hazánk területén — ugyanis csak a középkortól kezdve terjedt el nagyobb mértékben. Ennek oka nyilvánvalóan a nagyobb vadak számarányának visszaesése, amely a mértéktelen vadászat és a mezőgazdasági művelés alá került terület (kultúrsteppe) rohamos terjeszkedése miatt következett be. Ha azt vizsgáljuk, hogy a táplálékul szolgált háziállatfajokat milyen életkorban vágták le, akkor az alábbiakat figyelhetjük meg: A szarvasmarhát mind a XIII— XIV., mind pedig a XV. században egyaránt főként kifejlett korban vágták le, míg azonban az előbbi időszakban a két előző korcsoport (tehát a fiatal és a fejlődőben lévő állatok csoportja) együtt csak kb. 22%-ban fordul elő, addig az utóbbiban e két korcsoport arányszáma meghaladja a 38%-ot. A juh- és kecskecsontok — egyetlen XIII— XIV. századi juhcsont kivételével — az első két korcsoportból valók. A sertéscsontok az első időszakban főként a második korcsoportból származnak, s csak kisebb részben kifejlett, és még kisebb részben fiatal állatokból, a XV. században viszont már a kifejlett állatok csontjai a leggyakoribbak. Lócsontok — mint előbb említettük — csak az első időszakban fordulnak elő és mind kifejlett állatokból származnak. A tyúkcsontok közt mindkét időszakban a kifejlett állatok csontjai a leggyakoribbak, a másik két korcsoport az első időszakban háttérbe szorul, a másodikban azonban erősen előretör és az összes tyúkcsontoknak csaknem negyedét teszi ki. (Érdekes különben, hogy érett vagy öreg állatok csontjai egyik állatfajból sem kerültek elő.) A vágóállatok csontjainak kor szerinti megoszlása a XIII— XIV., ill. a XV. században: 5 397 minden faj számaránya csökkent az előbbi korszakhoz képest. Középkori falvainkban a házimadarak ezt a gyakoriságukat csak jóval később érik el, a városokban és főúri, királyi székhelyeken azonban — úgy látszik — már a XV. században komoly fokot ért el a baromfitenyésztés és fogyasztás, s ez még tovább fokozódik és odáig vezet, hogy napjainkban egy-egy hazai nagyvárosban forgalombakerülő vágóállatok több, mint 60%-a a házimadarakból kerül ki. 3 (Ez természetesen csak az egyedszámra vonatkozik, s nem fejezi ki hűen a ténylegesen forgalomba hozott húsmennyi-' séget; ezzel kapcsolatban csak Kubasiewicz rendkívül szellemes, úgynevezett ,,mérleg-zodszerére'ó kívánunk utalni, amelynek segítségével az egy-egy lelőhelyen talált csontok súlyvismnyaiból ki lehet számítani az ott elfogyasztott hús mennyiségét és fajok szerinti arányát. 4 ) A vadállatok közül mindkét tárgyalt időszakban a halak a leggyakoribbak, s gyakrabban fordulnak elő, mint bármelyik vad emlősfaj. A vademlősök közül viszont mindkét időszakban a nyúl (minden valószínűség szerint a mezei nyúllal, Lepus europaeus Pali. azonos) csontjai a leg-
