Budapest Régiségei 20. (1963)

TANULMÁNYOK - Kőszegi Frigyes: Adatok a főváros korai vaskori történetéhez, HA A-B 11-22

hogy a szlovákiaiak a magyarországiaknak testvórleletei és a két csoport lényegében egy kultúrát képvisel. A Duna mentén vándorló csoportok gyakran tértek el a mellékfolyók irányában észak ós dél felé egyaránt. Véleményünket megerősíti az a tény is, hogy a szlovákiai leletek lényegesen közelebb állnak a dunántúliakhoz, mint a dél-morvaországi hasonló korú csoportokhoz. A nagyobb kiterjedésű szlovákiai urnatemetőkben, mint pl. a hetónyiben (Chotin) vagy a muzslaiban (Muzla) éppenúgy megtaláljuk a korábbi szakasz sírjait, mint a magyarországi tököli, szentendrei, adonyi vagy váli temetőkben.

83 Ezekbe a temetőkbe minden kétséget kizáróan még a Ha A periódus közepén kezdtek temetkezni, így nem meglepő, hogy szórványként számontartott kerámialeleteinkben majdnem mindig keveredik a két periódus tipikus leletanyaga. A Baierdorf—Velatice-elemeken alapuló Vál—Chotin I csoportok déli irányba való áramlása még összefüggésbe hozható az i. e. második évezred utolsó negyedének nagy, ún. „Urnenfelder" vándorlásaival. Ezek űzték el az útjukba akadó, továbbélő halomsíros elemeket. Vándorlásuk legfontosabb centruma — valószínűleg az átkelőhelyek miatt — a főváros körzete volt. Feltehetőleg ebben a térségben hatolt át az Alföld területére az a néhány csoport, amelynek emlékeit a zuglói, szadai, tiszavárkonyi leleteken keresztül a borsodharsányiak képviselik. A kultúra nagyobb méretű átáramlását a keleti régiókba a Muhi—Gáva jellegű népesség akadályozta meg. A főváros körzetét észak—északnyugat felől övező Vértes és a pilisi hegyvidék rendkívül alkalmas terület volt a zömében pásztoréletmódot folytató váli népesség számára, és éppen ezért találjuk a kultiira legtöbb lelőhelyét a Duna-kanyar vidékén. Másrészt déli irányba való továbbvándorlásuk folyamán jelentős akadályt képeztek a jól megerősített Tolna és Somogy megyei földvárakban védekező lengyeli típusú halomsíros elemek.

84 A korszakhoz tartozó kincsleletek közül is a legtöbbet ezen a területen találjuk meg.

85 Feltehetőleg ezek egy időre meg is állították az előretörő urnasíros csoportokat.

86 Érintenünk kel] röviden az abszolút kronológia kérdéseit, amelyek a relatív időrend tisztázása után nyitva állnak előttünk. Ma már kissé alacsonynak kell tartanunk Tompa Ferenc keltezését, aki a magyarországi korai vaskor kezdetét az i. e. I. évezred fordulójára helyezte.

87 Az egyiptomi, görögországi, majd az itáliai párhuzamokon keresztül, az újabb kutatások segítségével elég pontosan tudjuk keltezni a közép-európai későbronzkort és az urnasírok korát, illetőleg ezek egyes fejlődési fázisait. A Reinecke szerinti Bk C és D periódusokkal párhuzamosítható középeurópai későbronzkort a görögországi későhelladikus III A ós B szakaszokkal, az olaszországi peschiera és részben a dél-német Riegsee horizonttal hozzák összefüggésbe. Az egész korszakot az i. e. XIV—

XIII. századba helyezik, amelyből a Bk D a XIII. századba tehető. Az itáliai protovillanova horizonttal összefüggő közép-európai Ha A korszakot a XII—

XI. századdal párhuzamosítják. A villanó va korszakkal nagyjából egyidős, fiatalabb urnasíros leletek a X. században kezdődő korszakot jelzik, és belenyúlnak a VIII. századba is.

88 Bár a fenti keltezési rendszer a mi területünkre vonatkozólag kissé magasnak látszik, nagyjából elfogadhatjuk. Mi a Bk D periódusunk kezdetét a XIII. század közepében határoztuk meg. A Ha Al szakaszunk kezdete még a XII. század első felébe nyúlik vissza, a Ha A2-ó pedig a XI. század első felébe. A Ha B periódust a X. század második felétől a VIII. század második felóig tartó időszakba helyezhetjük.

89 A fővárosból ós környékéről származó későbronzkori leleteket ezen az alapon nagyjából az i. e. XIII. századba keltezhetjük. Az első Baierdorf—Velatice jellegű csoportok megjelenésére a főváros körzetében az érdligeti és pomázi leletek tanúsága alapján már a Ha Al idejében, a XII. században sor kerülhetett, viszont a váli kultúra korábbi csoportjának kikristályosodása csak a XI. században mehetett végbe. A tököli, szentendrei, váli, adonyi stb. temetők legkorábbi sírjai sem kerülhettek a XI. század derekánál korábban föld alá. A fejlett váli kultúra leletei — mint pl. a tabániak, budakalásziak, szentendreiek, békásmegyeriek — már a X—

VIII. század idejét jelzik. A XIII. századba keltezett főváros környéki halomsíros leletek és a kora váli csoportok megjelenési ideje közé eső időszakban, tehát nagyjából a XII. században a továbbélő gellérthegyi és békásmegyeri halomsíros csoportok éltek a szóban forgó területen. 16