Budapest Régiségei 20. (1963)

TANULMÁNYOK - Kőszegi Frigyes: Adatok a főváros korai vaskori történetéhez, HA A-B 11-22

Sajnos, mindez ideig igen keveset tudunk a váli kultúra végével kapcsolatos kérdésekről. A főváros körzetében viszonylag kevés a Ha C korú leletanyag. A tinnyei és a süttői halomsírok mellett

90 a néhány újabban feltárt budakalászi

91 és visegrádi sír leletanyaga,

92 továbbá a Bécsi úti telepről származó grafitozott cserepek,

93 és a zuglói leletek közé keveredett bucherós edény

94 hívja fel figyelmünket az urnasírok korát lezáró új kultúra megjelenésére. Ezek a Gemeinlebarn— Statzendorf jellegű halomsírokkal, valamint a közóprépáspuszta—halimbai leletekkel hozhatók összefüggésbe. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy fővárosunk és környéke kora vaskori történetében is szervesen kapcsolódik a Dunántúl területéhez. Dunai átkelőhelyei miatt fontos kulcsterület volt, amely jelentős népsűrűséget eredményezett a korszak folyamán. Ma már biztosan tudjuk azt, amit Tompa Ferenc évtizedekkel ezelőtt hangsúlyozott, hogy az autochton bronzkultúrák három periódusát egy további időszakasz zárja le nemcsak a főváros, hanem az ország egész területén. Leletanyag hiányában Tompa még nem láthatta világosan, hogy milyen jellegűek ennek a negyedik periódusnak a leletei, bár sejtette, hogy valamilyen formában a halomsíros kultúra is szerepet játszott bronzkorunk fejlődósében. A Bk C és D periódussal párhuzamosítható későbronzkorunk fejlődését a főváros körzetében is a halomsíros kultúra fiatalabb csoportjai határozták meg. Ezzel szemben Budapestről ós környékéről éppen úgy, mintáz ország legnagyobb részéből hiányoznak a lausitzi kultúra leletei. A fiatalabb halomsíros csoportok a későbronzkoron túl még a korai vaskor elején, a Ha Al periódusban is továbbéltek. A korai vaskor folyamán megjelenő, Tompa által illírnek nevezett népesség lényegében a Baierdorf—Velatice eredetű leletekkel azonosítható, bár ezek etnikuma csak részben áll összefüggésben a lausitzi kultúra népességével. A váli kultúra eredete közvetlenül nem Szlovákiába, hanem Ausztriába követhető vissza, ahonnét a kultúra a Duna vonalát követve jutott el a fő város körzetébe.

95 JEGYZETEK 1 Nagy G.: Bud. Rég. VIII. köt. Bp. 1904, 87. 2 Tompa F.: Budapest' őskora. Tanulmányok Budapest múltjából. IV. köt. Bp. 1936, 1. — Budapest története. I. köt, Bp. 1942, 1. — BRGK 24—25 (1934—1935) 27.— Bud. Rég. XIV. köt. Bp. 1945, 1.6. 3 Szántó I.: Arch. Ért. (1935) 53. — A. Mozsolics, Der Goldfund von Veleni-Szentvid. Praehistorica I (1950) 44. — Arch. Ért. (1949) 26. — Lázár J.: Arch. Ért. (1951) 36. 4 Patek E.: Arch. Ért. (1955) 162. 5 Nagyobb kiterjedésű váli kultúrás telepet tárt fel Patek Erzsébet a Komárom megyei Neszmólyen, váli kultúrás település maradványai kerültek elő Környén. Trogmayer Ottó Szeged környékén. Csórván tárt fel egy, a kósőbronzkor—kora vaskor átmeneti szakaszára keltezhető urnatemetőt stb. 6 Itt elsősorban Mozsolics Amália és Bóna István kutatásait kell megemlítenünk, akik a halomsíros kultúra helyi leletanyagát határozták meg az ország területén. A későbronzkor és koravaskor átmenetének néhány problémáját magunk próbáltuk bizonyos fokig megoldani. A váli kultúra belső időrendjének kérdéseivel elsősorban Patek Erzsébet és F. Petres Éva foglalkozott: Mozsolics A.: Acta Arch. Hung. (1957) 119. — Bóna I.: Acta Arch. Hung. (1958) 211. —- Uő., Magyarország bronzkora (kézirat). — F. Kőszegi, Beiträge zur Geschichte der ungarischen Urnenfelderzeit (Ha A—-B). Sajtó alatt az Acta Arch. Hung. XII. kötetében. — Patek E.: Arch. Ért. (1955) 162. — F. Petres É.: Acta Arch. Hung. (1958) 299. 7 Mozsolics A.: Acta Arch. Hung. (1957) 119. — Bóna I.: Acta Arch. Hung. (1958) 211. 8 Tompa Ferenc az 1878-ba,n talált kincsleletet a magyarországi bronzkor III. periódusába keltezi. Mozsolics Amália a B III perióduson belül két kincslelet-horizontot vesz fel. A rákospalotait a fiatálabbhoz sorolja, amely szerinte a magyarországi autochton bronzkori telepek (Tószeg, Füzesabony, Pákozdvár stb.) megszűnésével áll kapcsolatban. Bóna István a fenti kincsleleteket több szakaszba sorolja, amelyek részben a halomsíros kultúra egyes hullámainak kelet felé való áramlásával hozhatók összefüggésbe. Ezek között a legfiatalabb az ún. koszideri típusú kincsek csoportja, s ebbe teszi a rákospalotait is. Ezek földbekerülése szerinte már később következett be, mint az autochton bronzkultúrák uralmának megszűnése, és a következő periódus lokális és halomsíros keveredésű etnikumához köthetők. Bóna szerint ezek már a későbronzkor végét (ezt a Bk C végével párhuzamosítja) jelzik: Tompa F.: Budapest története. I. köt. Bp. 1942, 67, a korábbi vonatkozó irodalmat lásd 91. jegyzetében. — Mozsolics A.: Acta Arch. Hung. (1957) 119. — Bóna I.: Acta Arch. Hung. (1958) 211. 2 Gerevich: Budapest régiségei 17