Budapest Régiségei 19. (1959)

TANULMÁNYOK - Jankovich Miklós: Buda-környék plébániáinak középkori kialakulása és a királyi kápolnák intézménye 57-98

végbe, anyagiak tekintetében pedig (in temporalibus) a lelkészek részére a megyéspüspök joghatóságától elkülönült javadalmazást biztosít. Az exemptióból származó kiváltságos jogok gyakorlása a hívek lelkigondozása tekintetében (in spiritualibus) nem mutatható ki, a plébánia teendőkörét ellátó budai prépostság hasonló viszonyaiból arra következtethetünk, hogy a megyéspüspök joghatósága ezen a téren változatlanul fennállott. A parochiális királyi kápolnák kiváltságos helyzetének és az egyházi és világi életben betöltött különleges szerepének nyomait két további oklevélben is megtaláljuk. III. Béla 1186-ban az esztergomi érsek és Pozsony megyei nemesek között támadt vitás ügyben úgy ítélkezik, hogy a bizonyságtételre kötelezett felek esküjüket királyi kápolnában tartoznak letenni.

100 A kápolnáknak a királyi igazságszolgáltatásnál jelentkező közjogi szerepe szemléltető módon fejeződik ki a királyi ecclesiának mint magántulajdonnak a királyság intézményéhez fűződő kapcsolatában. Ugyanez tükröződik az egyházi kiváltságok terén is. XXII. Benedek pápa 1339-ben Erzsébet királynóra is kiterjeszti a férje, I. Károly részére engedélyezett azon kiváltságot, hogy a királyi kápolnákban, a királyi káplánok által, jelenlétében mondott istentiszteleteken a jelenlevők meghatározott időre szóló búcsúban részesülnek.

101 Búcsúk engedélyezése ennek a kornak gyakori jelensége, a pápák számos egyházat részesítenek ebben a kiváltságban. Az említett rendelkezés jelentősége a királyi kápolnákra vonatkozóan azonban abban domborodik ki, hogy a búcsúk elnyerését a király jelenlététől teszi függővé és a királyi méltóság szakrális hivatásának színhelyéül a királyi kápolnákat jelöli meg. A királyi kápolnáknak az egyházi és világi életben betöltött jelentőségét vizsgálva végül rá kell mutatnunk arra is, hogy Árpád temetkezési helye felett szintén királyi kápolna épült,

102 ami elsősorban az Árpádok nemzetségi hagyománykultuszáról tanúskodik, de utal egyben a királyi háznak ehhez az intézményhez fűződő legbensőbb kapcsolataira is. Erre a kapcsolatra mutat az ország főpapjai és nemesei által a bárók és hatalmasok kihagyásával megtartott 1298. évi országgyűlésnek egy cikkelye is.

103 Az országgyűlés arra kötelezi a királyt, hogy a lábrakapott hatalmaskodásokat szüntesse meg, és ugyanakkor kimondja, amennyiben azt elmulasztaná — figyelmen kívül hagyván a királynak azon kiváltságát, hogy egyházi kiközösítés alá nem vonható —, a főpapok közbejöttével a Szentszék útján a király kápolnáját helyezik interdictum alá. Ennek a sanctiónak alkalmazásához a király kénytelen maga is előzetes hozzájárulását megadni. A kápolnák jelentőségének és szerepének más oldalára vet fényt IV. Béla 1269. évi oklevele, amelyben a veszprémi püspöknek visszadja más egyházakkal együtt a királyi kápolna eredetű szent jakabfalvi plébániát, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az udvar papjai a királyi hatalom védelme érdekében („defensione nostre potencie") akarták exemptus plébániává minősíttetni.

104 A királyi kápolna itt a királyi hatalom szimbólumaként jelentkezik. Összegezve az itt elmondottakat megállapíthatjuk, hogy a királyi kápolnák egyházi és világi rendeltetése messze túlnövi azokat a kereteket, amelyek az ecclesia propria joggyakorlata által életrehívott egyéb királyi egyházaknál kimutathatók. Az intézmény hivatásában sajátos módon fonódnak össze ugyanazon elemek, amelyek a XI. és XII. századi magyar királyság magánjogi, közjogi és egyházjogi hatáskörét jellemzik. A már ismertetett négy Árpád-kori oklevél alapján említett királyi kápolnáknál többet nem mutathatunk ki, az egyházmegyék joghatósági viszonyai azonban olyan adatokra hívják fel a figyelmünket, amelyekből további királyi kápolnák és plébániák hajdani létezésére következtethetünk. Csepel-sziget egyházainak tizedei a XIII. században a királyt illették meg, ennek a kornak itt kimutatható plébániáit szintén királyi alapításúaknak kell tartanunk. A sziget királyi birtoklásáról számos adat áll rendelkezésünkre. Anonymus híradása is valószínűleg korának viszonyairól számol be, amikor Árpád szállását ide helyezi. A közlésből még arra is következtethetünk, hogy a királyoknak itt egy állandó jellegű lakóhelyük is volt, erről ugyancsak a középkor végéről van biztos tudomásunk, a források itt egy királynéi nyaralót említenek.

105 Az a tény azonban, hogy az oklevelek a szigetet mint keltezési helyet már a XII. században is említik ós V. István halálának helyét a krónikák ide teszik,

106 arra mutat, hogy királyi lakhelye már az Árpád-korban is fennállott. IV. Béla 1269-ben, amikor a veszprémi püspöktől jogtalanul elvett egyházi javakat visszaadja, többek között átengedi a Dunának az esztergomi egyházmegyétől a pécsi és zágrábi (?) egyház71