Budapest Régiségei 19. (1959)

JELENTÉSEK - A budai vár házainak 1957. évi műemléki kutatásai 301-372

ANNA UTCA 18. kép. Tárnok utoa 18. sz. A földszint alaprajza a középkori traktus megjelölésével szürke festés borította, rajta az eget szimbolizáló arany csillagokkal. Eredetileg Mária-szobor áll­hatott benne. A fülkében levő postamenshez a lakásból ablak nyílott, amely jelenleg vályoggal van elfalazva. Ennek bélletében kék alapon fehér és barna színnel festett barokk ornamentika van. A homlokzatnak ezen a részén csupán a földszinten került elő középkori keretkő igen rossz állapotban levő maradványa és egy kisméretű téglából falazott ablak fölötti teherhárító heveder. A ház Anna utcai oromfalának kutatása már sokkal gazdagabb eredményt hozott. Ezen az oldalon a középkori fal a tűzfal magasságáig előkerült. A nagyobb kövekből rakott falat sóderos vakolat fedte, s azon XVI. századi bekarcolással készült kváderezés nyomait találtuk. Az épület délkeleti sarka a főpárkány magasságáig armírozott volt. Az Anna utca felé néző, a főpárkánytól kissé lejjebb levő sarokkváderen bevésett címer nyoma figyelhető meg. A délnyugati sarok nagy mészkőkváderekből készült armírozását is megtaláltuk a hegyesszögben hozzáépített téglafal mögött. Ettől kelet felé egy szegmentíves ajtó kőkeretének ós ívindításának maradványa került felszínre. A jelenlegi Háztartási Bolt Anna utcai ablaka fölött megtaláltuk a középkori kváder­kövekből falazott szegmentíves záródásának egy részletét és baloldali kávakövét. Elfalazása különböző időben történt (15. kép). Először csak a nyílás baloldali felét falazták be, valószínűleg a XVIII. század folyamán, majd a XIX. század végén az ajtóvá megszűkített nyílást téglával rakták be. A nyílás megszűkítésével egy időben jobboldali kávakövét részben megsemmisítették, részben elfordítva másodlagosan beépítették. A vakolat alól a boltnyílással egybeépítve egy mindössze 52 cm széles nyílású gótikus kis ajtónyílás kőkeretének eléggé hiányos maradványa került elő (16. kép). Ennek elfalazása még 320

Next

/
Thumbnails
Contents