Budapest Régiségei 19. (1959)

TANULMÁNYOK - Kubinyi András: Budai kereskedők udvari szállításai a Jagelló-korban 99-119

után is az önálló kereskedelem pártja hívhatta össze a városokat közös eljárásra.

120 Az egész Jagelló-koron át váltogatja egymást a nyugati ügynök és az önálló kereskedelem pártja. Ennek kikutatása azonban külön tanulmányt igényel. 3. BUDAI KERESKEDŐK ÉS A KINCSTÁR Mindeddig a kereskedők tevékenységének leírásánál — az olaszok kivételével — csak mellékesen említettük a kincstári üzleteket. A kincstár leginkább szövetfóléket vásárolt a kereskedelemtől. Míg az ország lakossága szövetszükségleteit többnyire a városok országos vásárain szerezte be, a kincstárral ritkán találkozunk a vásárokon. Budának két országos vására volt : az egyik a Várban Kisasszonynapján, a másik Pelhévízen Pünkösdkor. Pesten is két vásár volt : Miklós-napkor és Vasas Szt. Péter napján.

121 A külföldiek a pestit tartották jobb vásárnak.

122 Nemcsak azért, mert ez volt a nyersterménypiac főhelye, hanem eladási szempontból is. A vásárok jelentőségét külföldiek számára az adta meg, hogy akkor nem voltak érvényben a kereskedésüket megszorító rendelkezések. Noha a budai vásárok nem voltak olyan jelentősek, mégis a budai kereskedők játszották a vezetőszerepet az ország gazdasági életében! Mivel magyarázható ez? Királyi számadáskönyveinkben alig szerepel a budai vásár, de annál több adat van arra, hogy budai kereskedőktől vásárolnak, ez azonban a legritkább esetben történt vásári időszakban. A budai és Budán élő kereskedők fő üzletfele a kincstár. Fő árucikkük az olasz selyemszövet és a német vagy sziléziai posztó. Mindkettőnek legnagyobb felvevőpiaca az udvar ós az udvarban élő egyházi ós világi nagybirtokosság volt. A familiárisok fizetése ugyanis részben posztóban, illetőleg magasabb rangú személyeknél különféle selyemszövetekben törtónt.

123 Különösen nagy volt a királyi udvar szükséglete. A hadsereg fizetése részben szintén posztóban történt. Pl. az 1510-es években az országos kincstartók egyik költségvetése 5830 forint értékű posztót (illetve egyes parancsnokoknál selyemruhát) irányoz elő.

124 Székely Miklós ós Ztrazemlyei György jajcai bánok 1505-től 1507-ig 3300 forint értékű posztót kaptak kézhez.

125 Az udvar igen rászorult a posztóra, igen gyakran adóban is ezt kérte a városoktól.

126 A kincstár ezért Budán állandó posztóraktárt tartott.

127 így érthető, hogy a budai kereskedők elsősorban az udvarnak adtak el, éspedig magyar viszonylatban igen nagy összegben. Udvari szállításokkal Európa-szerte nagy, bár kockázatos üzleteket lehetett kötni, mert az uralkodók ritkán tudták vagy akarták megfizetni a felvett kölcsönöket.

128 Hozzá kell tennünk^ hogy az uralkodói jövedelmek — még ha összegükben fedezhették volna is a kiadásokat — azáltal, hogy rendszertelenül folytak be, soha sem voltak elegendőek. Pl. Magyarország viszonylatában a király legfőbb jövedelemforrása a Mohács előtti évtizedekben a többnyire 1 forintos adó volt,

129 ez azonban egyszerre futott be az adószedés hónapjaiban ós az év többi részében nem állott rendelkezésre, így az uralkodó a kereskedőktől többnyire hitelben vásárolt. A hitelezés egyik módja volt, hogy az uralkodó valamely jövedelemforrás terhére utalványt adott.

130 Ilyen esetben sem voltak a kereskedők biztosítva, hogy pénzükhöz hozzájuthatnak, ezért akár Nyugaton, nálunk is kialakult az a szokás, hogy az uralkodóért mások kezességet vállalnak.

131 Különösen alkalmasak voltak erre a városok. Ez azonban formailag csak ritkán volt kezességvállalás. A leggyakrabban egy különös ügylettel találkozunk. A kereskedő által hitelben szállított árut a kincstár nem tudta mindig kifizetni, és ez esetben gyakran utalványt adott a kereskedő részére valamely város adójára, vagy valamely más, többnyire város által bérelt jövedelemforrásra. Sokszor azonban a város az az évre esedékes összeget már kifizette a kincstárnak. Az utalvány tehát csak a jövő években válik beválthatóvá. A kereskedő az utalvánnyal együtt még egy királyi vagy kincstartói nyugtát vesz át a kincstartótól, amelyben azok igazolják, hogy a város az esetleg csak évek múlva esedékes összeget már lefizette. Ezek után bemutatja az utalványt a városnak, és amennyiben a város fizet, azt a kincstári nyugta átadásával igazolja. Bonyolultabb a helyzet akkor, ha a város még nem tud fizetni. Ilyenkor a város oklevelet állít ki, amely szerint ő az esedékes összeget a kereskedőtől kölcsönvette, és kötelezi magát annak határidőre való megfizetésére. E kötelezvény ellenében 106