Budapest Régiségei 18. (1958)

ANYAGKÖZLÉSEK - Bökönyi Sándor: A budai Várpalota ásatásának állatcsontanyaga, XIII-XVII. század 455-486

Ha a budai vár középkori állatcsontanyagát összehasonlítjuk egy középkori magyar falu (Kardoskút, XIII—XIV. század) anyagával, az alábbi kép tárul elénk : mindkét faunában uralkodó faj a szarvasmarha ; a juh—kecske-csoport nagyjából mindkét lelőhelyen hasonló arányban szerepel. Feltűnő, hogy Kardoskúton mennyivel gyakoribb a ló (kb. 20%, nyilvánvalóan ették a lovat), s mennyivel ritkább a sertés (mindössze 12,7%) és a házibaromfi (2%). Az egész kardoskúti anyagban mindössze három vadállatfaj van (szarvas, vaddisznó és mezei nyúl), s ez is összesen 4 db csonttal van képviselve. A szarvasmarha nagy előfordulási százaléka minden valószínűség szerint a magyarság nagyállattenyésztő voltának eredménye,

7 a juh és kecske jellegzetesen steppei állat s szintén a középkori magyar falvak jellemző állata, míg a sertés nagyobb mérvű tenyésztését — úgy látszik — a szlávoktól vette át a magyarság, akik viszont tipikus sertéstenyésztők,

8 s az nehezebben vett nagyobb lendületet nálunk. Valószínű, hogy a városi lakosság előbbre járt ebben, mint a falusi. Ugyancsak előbbre járhatott a városi és városkörnyéki lakosság a baromfitenyésztésben is, amire az mutat, hogy a városi települések anyagában jóval gyakoribbak a baromficsontok. A vad állatcsontok kis számát Nobis észak- és északnyugat-németországi középkori városi lelőhelyek anyagában szintén megfigyelte, s ezt a tényt azzal magyarázta, hogy a városi lakosságot az ipar és a kereskedelem lekötötte, s így nem ért rá vadászattal foglalkozni.

9 Nobis magyarázatával nem érthetünk egyet. A városi lakosság és a jobbágyság nem azért nem vadászott, mert nem volt rá ideje, hanem mert törvények tiltották neki.

10 A lelőhely anyagából csupán a gerinces fajokkal kívánunk bővebben foglalkozni,

11 külön tárgyalva a házi- és külön a vadállatfajokat. 4. kép. KÉ 5R. 512-993/5,18-6*60 m. XV-XVI. század 458