Budapest Régiségei 18. (1958)

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: A középkori építészet munkaszervezetének kérdéséhez 313-363

semmi esetre sem igazolják a páholyrendszer meglétét. A magyar építészetre főleg itáliai és francia példák hatottak.

73 A pozsonyi építőműhely szervezete teljesen kizárja annak lehetőségét, hogy itt a bécsi főpáholy valamilyen filialéjával állnánk szemben. Az építkezés „director"-ának, Rozgonyi György főispánnak és a királyi megbízottnak, Kakas Jánosnak személye, valamint az a tény, hogy az egész munkaszervezet irányítása rajtuk keresztül a király kezében volt, továbbá az, hogy az építés technikai vezetője a király, ill. „császár főépítőmestere" — a legcáfolhatatlanabb bizonyíték. Holott ha valahol, akkor éppen Pozsonyban lehetne feltételezni a bécsi főpáholy legerősebb hatását. Mindez persze nem zárja ki az építészeti módszerek, bizonyos technikai és művészi, stílusbeli hatások átvételét, de ez magát a szervezetet, annak önállóságát nem érinti. Az építőművészet a középkorban az egyik ,,leginternacionálisabb" ága az iparnak és művészetnek, a kőfaragók országról országra vándorolnak s plántálnak át különböző stílusirányokat. Nagyon valószínű, hogy a pozsonyi várépítésen is dolgoztak többek közt kőfaragók, akik korábban valamelyik német páholy tagjai voltak, az építőmester neve egyenesen Németországra (közelebbről Bajorországra) mutat, aminthogy fordítva, magyar kőfaragók is szerepelnek a bécsi dómépítkezésen — maga a munkaszervezet azonban független a páholyrendszertől. A munkaszervezet önálló királyi építőműhely, ha struktúrája nagyfokú hasonlóságot is mutat az építőpáholyokéval, amit azonban a feladatok méretei közti hasonlóság okoz. A pozsonyi építőműhely szerkezetének megvilágítása alátámasztja azt a felfogást, hogy a magyarországi királyi építkezések jellegükben inkább a franciaországiakhoz állnak közel, s az ottani fejlődéshez hasonlóan nálunk a királyi építőműhelyek játszottak vezetőszerepet az építészetben, szemben pl. a, -német-fejlődésselsröfeoi a politikai szétdaraboltság miatt ezt a szerepet az építőpáholyok rendszere vette át.

74 Ezek után már fölösleges is lenne külön bizonygatni azt, hogy az építőműhely semmiféle kapcsolatban nem állott a céhekkel, ha ugyan Pozsonyban volt már ekkor céhük az építőipar mestereinek (amire semmi konkrét bizonyíték nincs). Ez a dolog természetéből következik. A céhes iparosok nem is igényelhették, hogy kiterjesszék hatáskörüket bármiféle módon a monumentális építkezésekre. Az ő területük a kisebb polgári építkezés, házépítés stb. maradt. Különösen nem formálhattak jogot a királyi építkezések ügyeibe való beleszólásra, ahogy Budán is, amikor Zsigmond, majd Mátyás tömegével hozatott idegen mestereket a palotaépítésre, mást nem tehettek, mint belenyugodtak az egyenlőtlen versenybe. Nem lesz talán érdektelen, ha kísérletet teszünk annak megállapítására : hogyan aranylott e nagy építkezés méreteiben a polgári építkezésekhez, pl. egy nagyobb polgári ház építéséhez. Ez a vizsgálat egyrészt könnyebben megfoghatóvá teszi a pozsonyi várépítés méreteit, másrészt megad egy arányszámot, amely egyben a nagy építővállalkozások és a céhes kisipar viszonyát jelzi. Kiindulópontul fel kell tételezni, hogy a középkori házak árai nagyjából kifejezik az adott ház építési költségeit, amelyek döntő része munkabérekből, kisebb hányada a felhasznált építőanyag árából tevődik össze.

75 Azért csak nagyjából, mert a házárakban benn foglaltatik a telek ára is, ami igen különböző volt aszerint, hogy a szóban forgó ház hol feküdt, a külvárosokban vagy a belvárosban, ezeknek is melyik részén, azonkívül milyen nagyságú volt stb., továbbá rendszerint benn voltak a tartozékok is, s ha ezeket nem részletezték, nem tudjuk, pontosan mit értsünk rajtuk. Ezekkel a bizonytalansági tényezőkkel tehát számolni kell. A külvárosi házacskákat tárgyunk szempontjából bátran figyelmen kívül hagyhatjuk, ezek egy része fából épült, értékük minimális. Pozsonyban a városi telekkönyv szerint a külvárosi házak átlagos ára 20 forint körül mozgott, de előfordultak 8, sőt 3 forintos házvételek is, a 100 forintot alig, vagy egyáltalán nem közelítették meg. Más volt a helyzet a belvárosokban, ahol a vagyonosabb középpolgárság és patríciátus nagyobb, rendszerint kőből, néha téglából épült, részben emeletes házai feküdtek. Pozsonyban a XV. század 30-as éveiben kimutatható házeladások közt a belvárosi házak átlagára 243 aranyforint volt, de egy-két kivételes esetben a 800, sőt az 1000 forintot is elérte a leggazdagabb patríciusok házainak értéke.

76 A budai belvárosban a jómódú polgárság rendszerint egyemeletes házainak ára a XV. században az esetek többségében 200—600 aranyforint körül volt. A házak nagyságára egyébként érdekes statisztikai támpontot nyújt egy 1437-i házösszeírás. Eszerint a várban, a belvárosban egy házra átlagosan 2—3 szoba, 4—5 kamra, 2 bolt331