Budapest Régiségei 18. (1958)

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: A középkori építészet munkaszervezetének kérdéséhez 313-363

à magyarázata, hogy a két mesterség szoros rokonsága miatt az elnevezésben nem tettek különbséget kőfaragók és kőművesek közt. Prágában is ugyanaz a személy hol mint murator, maurer, hol mint lapicida, steinmetz bukkan elő.

56 Egy alkalommal a pozsonyi számadásban is öt kőfaragó legénnyel találkozunk, aki falazó munkát (muratio) végzett. Az építő szakmunkát irányítók és végzők létszáma tehát 74 és 112 közt mozgott, többnyire azonban 90—100-as szinten állt. Állandó alkalmazott volt még egy kádármester (doleator) ós egy kötélverő (funifex), ők az építkezéshez szükséges eszközöket készítettek, illetve javítottak állandóan ; az előző a kőhordáshoz és mészhez szükséges faedényeket, utóbbi pedig kötelet. Nyilván néhány legényt is alkalmaztak, ezek számáról azonban nem tudósít a számadás. Az első héten szerepel még egy Miklós nevű festő, aki képeket (ymagines) készített. Feltehetően azonos az irodalomban már ismert Teginger Miklós pozsonyi festővel, aki az 1440—50-es években számos munkát végzett a város számára, s neve olyan ismert volt, hogy még a budai várnagy is rendelt nála oltárképet.

57 Ezzel tulajdonképpen már el is jutottunk az építőanyagok és eszközök 'kérdéséhez, ezek az egész munkaszervezet működésének előfeltételét jelentették, s beszerzésük az adminisztratív irányítás feladata volt. Az építkezés legfontosabb alapanyagai a középkorban a kő, fa, s a kötőanyag, malter készítéséhez szükséges mész és homok. Kővásárlásról a számadásban egyetlen helyen olvasunk : április 11-ét megelőző héten Konrád építőmester Ausztriában járt, s ,,Mansdorff"-ban vásárolt quadereket (lapides quadratos). A számadás csak a mester költségeinek megtérítését (3 aft) tartalmazza, s ez is megerősíti azt a — korábban vázolt — feltevésünket, hogy kellett lenni egy általános ,,anyagszámadás"-nak is, amely ma már nincs meg. Valószínűleg a Brucktól délnyugatra fekvő Mannersdorfról van szó, ahol nagy kőbányák voltak, s ahonnan a bécsi templomépítkezéshez is állandóan szállítottak követ.

58 A helység légvonalban Bécstől kb. 30, Pozsonytól 40 km-re fekszik, s Pozsonyba nyilván részben vízi úton, a Lajtán, majd a Dunán hozták a követ. Erre a célra szolgáltak Zsigmond hajói (naves domini Imperatoris), amelyekről március 21-től április 18-ig történik említés a számadásban. A hajókat külön erre a célra felfogadott őr őrizte. A Pozsony környéki kőbányákban nem volt finomabb megmunkálásra alkalmas kőzet, a pozsonyi városi templom quadereit is a Lajta hegység kőbányáiból hozták, pl. Wolfstalból. A durva falrakáshoz használható követ valószínűleg a Pozsony környéki, dévényújfalui, Vödritz vidéki kőbányákból szállították, akárcsak az ez idő szerinti városi építkezésekhez. Ez és az épületfa nagy része — királyi építkezésről lévén szó — nyilván nem került pénzbe, ezért nem is szerepel a számadásban, csak a fuvart kellett megfizetni. A mészkövet, homokot és egyéb anyagokat ( a szövegben a ,,cimentum, arene" után mindig következő „etcetera" alatt nyilván durva követ és fát, részben a malterkészítéshez szükséges vizet kell érteni) általában nyolc, nyolc hét számadásai szerint kilenc szekér hordta a falakhoz, egy-egy szekér naponta mindig 10 fordulóval. A szekerek nagyságát illetően, vagy hogy hány fogatú szekérről volt szó, sajnos, semmi támpontunk nincs. A fuvarosok, akárcsak más építkezéseknél, valószínűleg külön e célra alkalmazott környékbeli jobbágyok, részben hivatásos városi fuvarosok (furman) voltak. A mészkő és homok kitermelése viszonylag közel történhetett, amit a napi 10 fuvar mellett az egy fuvarért fizetett 18 dénár is bizonyít, míg pl. Bécsbe Mannersdorfból, Auból hozott rakományokért a megterheléstől függően 45—80 dénár volt a fuvardíj. A fuvarosok — akárcsak a napszámosok — nem mindig dolgoztak heti hat napot, ha ünnepnap jött közbe, akkor öt-, esetleg csak négynapos volt a munkahét. Az építkezés méreteinek megvilágítására szolgál, hogy ha rendesen hat napot dolgoztak, egy héten nyolc szekérrel 480 szekérnyi mészkő, homok és egyéb építési anyag került az építkezéshez, március 8-tól októberl6-ig pedig (amely időszakból négy hét számadásai hiányoznak) összesen 11 740 szekérnyit használt fel a munka szervezet! Hogy a mészégetés hol történt, a számadás nem árulja el. Az égetett meszet nagyobb kádakba és kisebb dézsákba öntötték, s ezekkel vitték a falakhoz. Az állandóan alkalmazott kádármester ilyeneket készített és javított hétről hétre. A nagyobb kádak (doleum) megfeleltek a Bécsben ,,poting" (Bottich) néven nevezett edényeknek, egynek az ára 18 dénár volt. Emellett számos ún. „scapha" szerepel. A szó eredetileg bizonyos űrmértéket jelent,

59 gyakorlatilag meg324