Budapest Régiségei 17. (1956)

ANYAGKÖZLÉSEK - Huszár Lajos: A budai Várpalota ásatásainak éremleletei 197-240

és leggyakrabban emlegetett pénzfaja volt. Tehát a magasabb értékű pénzből is a legközönségesebb veret szerepel. Az egész ásatási leletanyagban mint magasabb értékű pénzlelet, egyedülálló kivételt képez egy aranypénz lelet, amelyben 13 velencei zecchino (1067—72. sz.), 1 szász (1034. sz.) és 1 török dukát (1131. sz.) foglal helyet. Ezt a kincsleletet csontváz mellett találták, ós a korban legfiatalabb velencei dukátról ítélve (1676—84) nyilván a Buda visszavételét célzó ostrom idején elesett katona birtoka lehetett. Ez a kincslelet megint más elbírálás alá kell, hogy essék, mint a tömeges szórványanyag. Számunkra rendkívül érdekes veret a magyar mintára készült moldvai dénár 1562-ből (1086. sz.). E moldvai veretek általában ritkán felbukkanó példányok. Budai feltűnése nyilván a török közvetítés eredménye. Hasonlóképpen a törökök révén kerülhetett Budára a ragusai grossettók XVII. századi, viszonylag gazdag sorozata. Mindezek a balkáni kereskedelmi forgalom valószínű emlékei. Végül természetszerűleg a török pénzek dús sorozatával találkozunk. Ezeknek a XV. század végétől kezdődő szakadatlan sora egészen a XVII. század végéig, azaz nagyjában Buda visszavételéig, méltó tömegben érzékelteti a török hódoltságot. Itt is főként a mindennapi életben szerepet játszó közönséges anyagról (aprópénzekről) van szó. Tehát karakterben jól beleilleszkednek ezek a teljes leletanyag keretébe. Általában megállapítható, hogy az újkori éremanyag kevésbé becses történeti forrásértékkel rendelkezik, mint a középkori pénzek dús sorozata. Hozzájárul ehhez kétségtelenül az is, hogy a budai vár szerepe az újkorban jóval kisebb, mint a középkorban. Nyilvánvaló : ez kihatással kellett, hogy legyen a leletanyag fontosságára nézve. * A leletanyagban a folyópénzek mellett elég szép számú jeton, bárca, bulla és egyéb hasonló éremfajta is előkerült. Ezeknek a jelentősége inkább művelődéstörténeti szempontból becses, a keltezéshez csak hozzávetőleges segítséget nyújtanak. A belső összefüggés alapján csoportosítva állítottuk össze őket. Akad köztük néhány figyelemre méltó darab is. Mindjárt különös érdekességű a XIV. századból való dukátsúly. Esetleg az Anjou-korból származhatik, amennyiben a rajta látható liliomot az Anjou-liliommal azonosítjuk (bár a pénzeken más az Anjou-liliom formája). Súlya 3,41 g, tehát a kopást figyelembe véve, jól megfelel a dukát 3,5 g súlyának. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy dukátsúlynak kell tekinteni (1138. sz.). Gazdag sorozat található a középkori jetonokból. Ezek két nagyobb csoportra oszthatók (a meghatározhatatlan töredékektől eltekintve) : francia eredetű (1141 — 45. sz.) és régi nürnbergi veretű jetonokra (1151 — 70. sz.). Ezekhez csatlakozik két magyar jeton is (1139—40. sz.) Zsigmond korából. Ezek a középkori jetonok a vonalon való számolás céljára készültek, miután római számokkal számtani műveleteket végezni nem lehetett. Az óremképek a legváltozatosabbak : címer, díszítmény, emberfej, állatalak, betű, felirat, monogram, vallási jelvény és egyéb legkülönbözőbb ábrázolás. Különösen Nürnbergben alakultak ki állandó típusok : országalma, rozetta három koronával és három liliommal, rutapajzsban liliomok stb. Ezek többnyire értelmetlen körirattal körülvéve igen sok változatban kerültek kivitelre és terjedtek el mindenfelé. Az újabb nürnbergi jetonokat a XVI. század közepe óta már többnyire jelezték a vésnökök, és azóta e nevek vagy jelzések szerint történik a jetonok osztályozása. Ezek az újabb jetonok a vonalon való számolás megszűnésével már inkább játékpénzeknek tekinthetők, különösen a XVIII. század óta. A jetonokon kívül különböző bárcák is kerültek elő. Ezek egyike WRBA feliratot visel (1177. sz.). Nem lehet tudni, hogy e szó nevet jelent-e vagy egyéb értelmű. Másikon két T betű vehető ki (1178. sz.). A harmadik felirat nélküli (1179. sz.). Egyiknek sem ismerjük közelebbről a célját vagy a rendeltetését. Az Egyházi Állam két ólombullája (1180—81. sz.) viszont ismert és meghatározható példány. Ezek a bullák a pápai kancellária által kibocsátott oklevelek ólompecsétjei voltak. A pergament oklevelek nyilván elpusztultak, csak a fémpecsétek maradtak meg belőlük. 206