Budapest Régiségei 17. (1956)

ANYAGKÖZLÉSEK - Holl Imre: Adatok a középkori magyar fazekasság munkamódszereihez 177-196

két kézzel körbe felragasztja a kész edényalj szélére, majd a korongot forgatva fakéssel simítja. Amikor elérte a kívánt magasságot, elkészíti az edény száját. Utána a korong forgatása közben a félkör alakú falappal öblösíti, majd a rongy- vagy bőrdarabbal simítja. Végül a kész edényt a fogázott kerékkel vagy a fakés hegyével (vízszintes, illetve hullámvonalakkal) díszíti. A kész edényt fakéssel alányesik és leválasztják a korongról. A nyers edényeket nyáron a napon, télen a tűzhely mellett szárítják. Később tűzhely felett elhelyezett deszkára sorakoztatják őket, itt a füsttől megfeketednek, míg a napon száradók nem színeződnek. Égetés: A Növi Pazar környéki fazekasok az edényeket szabad tűzben égetik. Az égető hely egy egyszerű, rendszerint az udvarban kiásott 0,5 m mélységű lyuk, 1,2—1,4 m átmérővel. Csak szélcsendes időben égetnek, mert szél vagy eső esetén a fazekak megrepedeznek. Az égető alján keresztbe rakott tölgyfa hasábokra helyezik az edényeket, majd föléjük újabb hasábokat helyezve alágyújtanak. Az égetés ideje valamivel hosszabb egy óránál. A kiégett edények izzanak és kifehérednek, ekkor a fazekas egy rúddal megforgatja őket. Különösen vigyáznak arra, hogy az edény minden része izzón. Az izzó edényeket a faraddal emelik ki, és fateknőben kukoricalisztből készült lében kifőzik, hogy tartósabb legyen. Miután jól átitatódott az edény, visszakerül a parázsba, hogy megfeketedjen, majd az égető szélére húzva lehűlni hagyják. Egy tűzön, nagyságuk szerint, 12—25 edényt égetnek ki. Zlakusa fazekasai szintén szabad tűzben égetik a fazekakat. A szélesebb sekély gödör aljára fahasábokat helyeznek, ezekre kerülnek az edények, majd körülrakják és betakarják száraz gallyakkal. A csendes tűz legfeljebb 2 óráig tart, közben az edényeket nem mozgatják. Fehér izzásnál az edényeket kiégettnek minősítik. A tűzből hosszú rudakkal szedik ki az edényeket, a kukoricalében nem minden esetben főzik ki őket. Értékesítés: A pazari fazekasok 1912 előtt lovakon hordták szét termékeiket Rigómező és a Növi Pazar-i szandzsák területén. Vándorlásuk ideje a tavasz, ekkor viszik szét a télen elkészített árut. A nyáron készült termékeket cséplés után, augusztus hónapban kereskedőknek adják el. Aszályos években falvakba mennek és fazekaikat cserélik : annyi búzára, amennyi belefér.

6 Zlakusa fazekasai termékeiket régebben a környező városokba vitték ökörfogatokon, ritkábban lovasszekereken. Némelykor falvakba viszik és élelemért cserélik : egy ötliteres edényért 5—10 kg búzát, lisztet vagy babot kapnak. A fazekasság itt örökletes, apáról fiúra száll. Csak férfiak foglalkoznak vele, de nem fő foglalkozásként. Nyáron, a mezei munka idején kevesebbet dolgoznak. Egy fazekas naponta kb. 30 db 1 — 10 literes edényt készít vagy 15 db 10—20 literest. Télen a napi teljesítmény sokkal kisebb. * Következtetések. A fentebb ismertetett néprajzi munkamódszerek a IX—XIII. századi magyarországi fazekasok — köztük a budai fehér áru készítői — egykori eljárásainak és munkaeszközeinek megismerését könnyítik meg. A leírásokból többek között azt láthattuk, hogy az edényfenék kialakításának módszere nagyjából egyező munkamenet mellett is helyenként és valószínűleg fazekasonként is változhat : egyes esetekben a korongtányérra helyezett agyagkalács széleit a koronghoz nyomkodják, ami avval jár, hogy a fenék széle simább és egysíkú, durvább felületű közepe viszont kissé magasabban marad. Ilyen esetben a fazekas a tapadás ellensúlyozására a korong középső részére több hamut vagy kavicsos homokot szórhatott. Más esetekben a fenéklap kialakításához készített agyagkalácsra hintik a tapadást gátló durva szemcséjű anyagot : ilyenkor az elkészült fazék fenekének teljes felületén láthatóak a korongra hintett anyag nyomai, és a fenék a korongtányérral egy síkú marad. Ilyenfajta eljárások nyomait fedezhetjük fel a budai fehér kerámia egy részén (az előbbi eljárásra példa : 3. kép, 2. kép a—d, az utóbbira: 5. kép, 2. kép e), más módszert mutató nyomok mellett. A leírások rávilágítanak arra, miért éppen a fenék közelében találjuk az edény külső oldalán a legnagyobb egyenetlenségeket. Ez a rész az, ahol a fazekas az Árpád-korban a megnyújtott edényfenékhez a hurkákat ragasztani kezdi (1. kép). 184