Budapest Régiségei 17. (1956)

ANYAGKÖZLÉSEK - B. Thomas Edit: III. századi női fej Albertfalváról 169-175

• •

: ' ' B. THOMAS EDIT III. SZÁZADI NŐI FEJ ALBERTFALVÁRÓL A közigazgatásilag jelenleg már Budapesthez tartozó Albertfalván (Budapest XI. kerület) került elő még a második világháborút megelőző években a Fegyvernek utca 2. sz. (korábban Lenin utca, azelőtt Apponyi utca) ház telkén, kutásás közben, kb. 90—120 cm mélységből egy homokkőből faragott fej, amely eredetileg — a méretarányok után következtetve — egy háromnegyed életnagyságú szoborhoz tartozhatott. A telek korábbi tulajdonosa érdeklődésünkre elmondotta, hogy a szoborral együtt habarcsos kődarabok is felszínre kerültek ezen a helyen. A fejet, amely a provinciális plasztikának egyik ritkán előforduló típusát képezi, 1954-ben a Budapesti Történeti Múzeum Régészeti Osztálya megszerezte gyűjteménye számára. A szobor jól beleillik a Nagy Tibor által vezetett több éve folyó albertfalvai feltárások emlékanyagába.

1 Jelenleg még a telep egyetlen felszínre került nagyplasztikai darabja, eltekintve egy homokkő bázistól, amelyen egy szoborláb nyomai maradtak meg. Anyaga erősen málló, lazakötésű, likacsos homokkő. Magassága a nyakrésszel együtt 22 cm, arcmagasság 17 cm (1. kép). Ha a szobrot oldalnézetből figyeljük meg, feltűnik a hátrafelé erősen elnyújtott fejforma, szélessége 21,5 cm (2. kép). Erre a részletes tárgyalás folyamán még rátérünk. A kopásnak kevésbé kitett felületeken vékony stukkóréteg fedezhető fel, amely az eredetileg festett szobor festőalapjául szolgált. A pupillák és szemszögletek fellazításánál a fúró használatának nyomait látjuk. Összbenyomásunk a fejről első rátekintésre, hogy egy meglehetősen kerek, szögletes felé hajló fejformájú nőt ábrázol. A laposan elterülő orrcimpák, a fossa canináknak erős bemélyítése révén kimagasodó, ún. dombonülő, erősen kihangsúlyozott száj az arcnak valami archaikus mosolygós kifejezést ad. A feltűnően magas homlok, a szemek nyílt, de keskenyvágású alakítása az arcnak egyéni jelleget ad. A fellazítatlan, tömbszerűen kifaragott frizura azt a hatást kelti, mintha a hajzatot a kontyot is befogó főkötő szorítaná le. A hátnézet kétségtelenné teszi azonban, hogy a római hajviseletnek azt a formáját viseli az ábrázolt, amelyet nagy, lapos, a fejtetőn megtűzött fonatlan konttyal Julia Domnával kezdődően a III. század császárnői hoztak divatba. Az albertfalvai fej kőfaragómestere a kontyot csak jelezni kívánta néhány elnagyolt vonal bekarcolásával a puha anyagba (3. kép), ez azonban pontosan elegendő a hajviselet rekonstruálására. A részletek hangsúlyát mind az arcon, mind pedig a hajon a stukkó alapból következtethető festés adta meg. A szobor lelőhelye a lakóteleptől északnyugatra esik. A lelőhelyen felszínre került falazatmaradványok minden valószínűséggel egy sírkert kerítőfalából származnak, amely vagy a lakótelep temetőjéhez, vagy egy önálló villához tartozott. Azt hisszük nem tévedünk, ha a feldolgozásunk tárgyát képező fejet egy sírszobor tartozékának tekintjük. A szobrot nem egy nézetre komponálták, hátát is kiképezték, így sem aediculában, sem falazott

2 fülkében nem állhatott. A fej a provinciális római kori szobrászati emlékek közül kiválik, ezektől elüt. Nemcsak a pannóniai anyagban, hanem a szomszédos provinciák alkotásai között is kevés párhuzamát találjuk. Más provinciákbeli analógiái pedig olyan helyekről származnak, ahol erősen kell és lehet számolni a bennszülött lakosság által kialakított művészeti elemek továbbélésével. Ilyen bennszülött hatást, esetleg szándékos archaizálást fedezhetünk fel a szobrunkhoz igen közelálló welschbilligi fejek némelyikénél is. A Welschbilligben uralkodó kerek fejforma, 169