Budapest Régiségei 17. (1956)

TANULMÁNYOK - Voit Pál - Holl Imre: Hunyadi Mátyás budavári majolikagyártó műhelye 73-150

mellett az álláspont mellett több okszsrű érv szólhat. így tudjuk, hogy Mátyás építkezéseinek súlypontja ottléte alatt Bécsbe helyeződhetett. Azt is láttuk, hogy uralkodásának vége felé a budai palota nyugati szárnyán — épp ott, ahol műhelyünk állott — átalakításokba kezd. Tehát a műhely működése épp ezért, legalábbis az eddigi helyen, meg is szűnhetett. Továbbá vizsgál­nunkkell — a bécsi, ill. a waldhauseni asszonyalakos sarokcsempékre gondolva —, készíthettek-e a budavári királyi műhelyben Bécs számára kétfejű sassal díszített címert ? Egyiken ugyanis az apátság Szent János-os, másikon a kétfejű sasos pajzsot tartják a Budán és Esztergomban már látott kecses asszonyok. Lehet, hogy a címerek között ott volt Mátyásé is, de az elveszett. A két­fejű sas viszont olyan címerkép, amelyet tudomásunk szerint Mátyás soha nem vett fel birodalmi jelvényei közé. Végül fel kell tennünk a kérdést, nem lett volna gyakorlatilag ésszerűbb az egész műhelyt kemencékkel együtt Bécsben újra fölállítani ? Az így felvetett ellenszempontokat elemezve azonban más eredményre jutunk. A vízi úton való szállítás semmi különösebb nehézségbe nem ütközött. Különösen, ha csak az ónmázas cserepek exportjára gondolunk. Ezekkel csupán élénkíteni kellett a zöld és vörösbarna ólommázzal bevont példányok színjátékát, s utóbbiak a helyszínen is elkészíthetőek voltak. Majolikaégető kemencét építtetni Bécsben mindenesetre körülményesebb lett volna. Utalunk itt a Piccolpasso által hangsúlyozott titokra, amelyet az idegen városban a kikémlelés sokféle veszélye fenyegetett volna. Tekintetbe vesszük azt is, hogy az eredeti budai kemencét építő olaszok ekkor már nincse­nek a király szolgálatában. A magyar majolikakészítő fazekasok ilynemű kísérletezését épp ott, ahol a lehető legtökéletesebb munkával kellett tündökölni, nem tartjuk valószerűnek. E kocká­zatos sikerű vállalkozást különben is teljesen fölöslegessé tette a budai műhely működő üzeme. Ugyanis nincs semmi bizonyítékunk, hogy az ásatási feltárásból leolvasható későbbi átalakítás — amelynek befejezésére az 1502-es évszámot viselő ajtófaragvány utal — már ekkor olyan álla­potba került volna, hogy a műhely működését be kellett volna szüntetni. Épp fordítva történhe­tett, a műhely funkciójának megszűnte után az elhagyott ós kihasználatlan épületrész megújí­tását is szükségszerűen sorra vették. Hozzá számítjuk érveinkhez, hogy Mátyás a bécsi polgársá­got nagyobb ámulatba ejthette a Budáról szállított s általuk soha nem látott kész műipari áru­val, mintha az es az annak gyártására szolgáló kemence apródonként készül a szemük előtt. Mindez vonatkozik a kályhákra is. Budán, ill. Esztergomban bizonyára több díszkályhát állított föl a »genre-képes« kályhák mestere. Ilyen megrendelést kaphatott a királytól, vagy a magyarpárti osztrák vezető emberektől Bécs és az osztrák főváros körzetében levő kolostorok apátságai részére is. A Frigyes császárral békétlenkedő magyarpárti osztrákok már több, mint egy évtizede keresik Mátyás barátságát és a magyar nagyhatalommal való kapcsolatokat. Karintiában, a Dráva és a Mura között a feudális latifundiumok várai már 1469-ben és 1471-ben megnyitják kapuikat Mátyás zsoldosai előtt, a salzburgi érseki birtokok az 1479-ben ratifikált szerződés által jutnak a magyar uralkodó kezére, Sankt Pölten 1481 óta hódol a királynak, aki »hű városának« címert adományoz. 53 Tévedés tehát a nyugat felé irányuló magyar befolyást csupán 1485—1490 közé, Mátyás tényleges bécsi uralma öt évére korlátozni, mint ahogy tévedés azt hinni, hogy a magyar uralkodó halála után ezek a kapcsolatok egyszerre végetértek. A »keleti szomszéd« mintegy félszázadon át a legkomolyabb tényezőként szerepelt a kis nyugati tartományok egén, s Morva­ország, Szilézia, .Csehország, Lausitz s az osztrák országrészek horoszkópjában a magyar csillag hol ijesztő, hol csábító fénnyel tündökölt. A magyar kutatást alig vonzotta eddig ez a sokat ígérő feladat. A waldhauseni augusztinus kolostor ez időben működő apátjainak, II. Erhardnak (1475—1487) és Johann Saumarkternek (1488—1490) kapcsolatait sem a bécsi Stefansdommal, sem Mátyással nem ismerjük. Lehetséges­nek tartjuk, hogy a kolostor a pompás kályhát közvetlenül Mátyástól nyerte ajándékul, amint­hogy ily viszontajándékozásra is van példánk, midőn a göttweigi kolostor apátja, Laurenz Grueber a kolostor klenodiumai közül 3 aranyozott ezüst keresztet, 2 úrmutatót, 1 kelyhet és 1 ezüst mellszobrot ad a királynak. 54 Az eddigi osztrák keramikakuta$ók közléseiből nem világlik ki meg­győzően az sem, hogy mely fiókokat tartják a Stefansdom sekrestyéje, a waldhauseni kolostor és a mühlvierteli állítólagos kályha hajdani tartozékának. Molthein e kályhák jellemző sajátságainak nevezi a fiókok szerkezeti megoldását, mert hasonlót más osztrák kályhákon nem látott. Arra a 124

Next

/
Thumbnails
Contents