Budapest Régiségei 16. (1955)

KRITIKA, KÖNYVISMERTETÉS - Szilágyi János: Hozzászólás a tudományos színvonalon álló, népszerű múzeumismertetések kérdéséhez 435-440

A középkori társadalom és élet E. S. szerint a Nagy Constantinus-kori állapotokkal, pl. a feudális nagybirtokok világának elhatalmasodásával a görög-római város és kultúra felett, a kereszténység uralomra jutásával stb. kezdett kialakulni. A co/ofjus-tàxsadalmi rétegről, vagyis a kényszer-kisbérlőkről, a jobbágyság előfutárjairól mitsem tud E. S. A szovjet kutatás //^-ismeréséből fakad az a tévedés, is hogy a latrones, vagyis a szökevény rabszolgák, parasztok stb. csapatai, a Duna mentén csak az V. század kezdetén kezdtek volna működni. Ezzel szemben már a 206—8. években több zászlóalj erejű katonaságnak kellett harcolnia a „rebellisek ellen" a Dunavidéken, Aquincum térségében. Carnuntum és Aquincum párhuzamosan fennálló hídfői jelentőségére vall az, hogy i. sz. 375-ben a mai Felvidéken lakó germán kvádok ellen — harapófogó stratégiának megfelelően — a lovasság élén Aquincumból vonult fel I. Valentinianus császár, míg a gyalogságot Carnuntumból vezette át a Dunán a frank Merobaudes fővezér. Fontos annak hangsúlyozása, hogy a IV. század vége felétől betelepített germán népek már a germán jog és saját alkotmányuk megtartásával mint szövetséges államok működtek a római birodalom határain belül. A carnuntumi táborban talált téglasír tanúsítja, hogy ebben a korszakban még temetkezni sem merészkedtek ki a falak mögül. Ez a demoralizált helyőrség a végső rohammal szemben csak csekély ellenállást tanúsíthatott. Erre mutat az, hogy kevés csontváz maradt fenn az utolsó időből. A pékműhelyben nyersen maradt kenyerek viszont bizonyítják, hogy az elfoglalást eredményező roham váratlanul ment végbe. E. S. mindenesetre jogosultan száll szembe Bury ama megállapításával, hogy az V. század elején Pannónia főbb városai még a romai polgárságnak virágzó központjai voltak. E. S. áttekinti Carnuntum feltárásának előrehaladását is. Aquincummal összehasonlítva, a helyzet térképileg fordított, a feltártság mértéke nagyjában egyforma. Nyugat-Pannónia fővárosában a légiótábornak és a katonacsalád-településnek már 1

U részét kikutatták, viszont az ún. polgárvárosnak még a kiterjedését sem ismerik. Aquincumban viszont utóbbit tárták fel jelentősen nagyobb mértékben. Tanulságos, hogy a római hódítás a helyben talált illír-kelta őslakos települést Carnuntum-ban is áttelepítette, és ez képezte az ottani polgárváros magvát. Aquincumban talán két helyen is véghez vitték a bennszülött falu áttelepítését, mégpedig az óbudai Laktanya utca helyéről bizonyosabban, mint a Gellérthegyről. Figyelemre méltó E. S. állásfoglalása a római civilizáció és a rómaiasodás terjesztésének tudatosságáról mint politikai célkitűzésről. Helyénvalóan emlékeztet arra, hogy Agricola mint Britannia helytartója, felszólította a hódítókkal összeműködő törzsfők fiait, hogy építsenek szentélyeket, vásárcsarnokokat és házakat, hogy a szétszórtan élő, műveletlen és hadakozást kedvelő britek hozzászokjanak a „béke és a nyugalom" élvezéséhez... További cél a szenvedély csábító szereihez (fürdő, buja lakomák stb.) való édesgetés... Mindez mint a szolgaság része, humanitás név alatt történik... Helyes, hogy E. S. hangsúlyozottan tárgyalja a borostyánékszerek szerepét, amely a nép asszonyainak vált ékességévé. Nyaklánc, karperec, gyűrű készült, nyilván bajelhárító rendeltetéssel is, a rómaiság kedvelt ékszeranyagából, ami egyébként gyógyszerül is szolgált dagadt mandula, láz, szem- és fülbaj, porállapotban gyomorbántalmak és idegbetegség ellen. Kagyló, mellkép, amorett stb. alakban az amulett szerepét töltötte be, az otthonokat díszítette. A carnuntumi vallások taglalása (91 —109. o.) meglehetősen részletekbe megy. A II. sz. derekára a felvilágosodás kikezdte a vallásos érzés alapjait, különösen „a városok felső rétegeiben". A II. századvégi ellenséges inváziókkal és az ekkor kezdődő, egyre súlyosbodó válságokkal, a létbizonytalansággal stb. a keleti vallások általánosan tért hódítottak. A helyzet nagyjában hasonló lehetett Aquincumban is. Az ókereszténység emlékei és a császárkultusz alakulásának áttekintése után a művészeti tárgyak szemléje következik. Az iparművészet terén érdekesebb a kelta, bennszülött hagyományok kérdése. E. S. kelta újjáéledést lát az — Aquincumban is gyakori — emailtechnika dísztárgyaiban. Az ilyen kelta sajátságok gyakoriságából következtet arra, hogy a rómaiasodás az őslakosság körében csak a politika felületén maradt. E. S. hangsúlyozza, hogy a bennszülött fazekasok a római hódítás után is tovább dolgoztak, nem volt szükség a kézművesség újjáteremtésére, de technikai téren tanulmányozták a római árut és tanultak arról, ill. annak mestereitől. Ez az álláspont még megvizsgálandó. Az üvegedény-emlékek és üveggyártás terén fontosabb megjegyzések: a római hódítás előtt 1—2 évtizeddel találták fel az üvegfúvást; azelőtt öntőmintákból állították elő az üvegedényeket, ami által olcsóbbá, tömegcikké vált az üvegáru. Carnuntumban az üvegek szokásos színe: kékeszöld. A színtelen üveg technikáját csak a II. sz. során találták meg, és ezt a III. sz.-tól díszítették kék vagy barna vagy vörös üvegcserepekkel. Az ablaküveg kb. 5 mm-es vastagságáról ismerhető fel. A szegénységnek csak fa ablaktáblákra telhetett. Nem oszthatjuk JB. S. azon megállapítását, hogy a katonaság építkezéseinél nem vettek igénybe civil, bennszülött munkaerőket, közmunkaszolgáltatást, rabszolgákat. Sürgős szükség esetén, fedezék, előretolt erődítmény építésénél stb. a katonai legénységnek is kellett dolgoznia, de a „hátterületen" végzendő építkezéseknél nyilván nem kímélték azt a kb. 2000 főnyi rabszolga munkáscsoportot, amely általában be volt osztva a légiókhoz. E. S. egy sajátságosan carnuntumi-pannóniai háztípust különít ki, amelynek az eredetét alulírottal és más kutatókkal szemben, ellentétesen értelmezi. Aquincumban T-alakú közép-folyosós lakóháztípusnak láttuk azt az egyszerű házformát, amelyet E. S. középfolyosós és kereszt-előcsarnokos, hallos lakástervnek ítél meg, de az őskori, germán, négyszögű, esetlqg előverandás kunyhóból, a „nordisches Tiefhaus"436