Budapest Régiségei 16. (1955)

TANULMÁNYOK - Györffy György: Kurszán és Kurszán vára : a magyar fejedelemség kialakulása és Óbuda honfoglaláskori története 9-40

A fehér-ló monda szövege magyar fordításban a következőképpen hangzik: „Álmost Erdélyországban megölték, nem mehetett ugyanis be Pannóniába. Erdélyben tehát megpihentek és barmaikat erőhöz juttatták. Hallván pedig a lakosoktól a föld jóságát, hogy a Duna a legjobb folyóvíz és hogy annál a tájnál a világon jobb föld nincsen, tanácsot tartottak és Kund fiát, Kusidot követül küldték, hogy menjen és tekintse meg az egész földet és ismerje ki a föld lakosait. Midőn Kusid Magyarország közepére érkezett és a Duna mellékére ereszkedett, a helyet gyönyörűségesnek, a földet köröskörül jónak és termékenynek, a folyó vizét és rétjeit kitűnőeknek találta, s megtetszett neki. Azután a tartomány Szvatopluk nevű fejedelméhez ment, aki Attila után uralkodott. Köszöntötte őt övéi nevében és előadta az okot, amiért jött. Ezt hallván Szvatopluk nagyon megörült, mert azt gondolta, hogy telepesek s azért jönnek, hogy a földet megműveljék. Ezért a követet örömmel küldte vissza. Kusid pedig megtöltvén kulacsát a Duna vizéből, megrakván tömlőjét a perjefűvel és mutatót vévén a fekete homokos földből, visszatért övéihez. S amint elbeszélt mindent, amit hallott és látott, nagyon megörültek. A kulacs vizet, a földet, és a füvet megmutatta nekik. Megízlelvén, úgy látták, hogy a föld igen jó, vize édes és legelőjén olyan füvek teremnek, mint amilyenekről a követ beszélt. Árpád pedig övéitől körülvéve, ivókürtjét megtöltötte a Duna vizéből és az összes magyar előtt arra a kürtre a mindenható isten kegyelmét kérte, hogy az úr azt a földet engedje nekik örökre. Amint szavait végezte, a magyarok háromszor kiáltották: „isten, isten, isten". Ekkor találták fel ezt a szokást, mely a magyaroknál a mai napig megvan. Aztán visszaküldték ugyanezt a követet közmegegyezéssel az említett fejedelemhez és földjéért egy nagy fehér lovat küldtek neki arábiai arannyal megaranyozott nyereggel és aranyos fékkel. Ennek láttára a fejedelem még jobban megörült, mert úgy vélte, hogy azt mint holmi telepesek a földért küldöttek. A követ pedig azt kérte a fejedelemtől, hogy adjon földet, füvet és vizet. A fejedelem erre elmosolyodva mondotta: „Vegyenek, amennyit akarnak, ezért az ajándékért!" S így a követ visszatért övéihez. Erre Árpád és a hét vezér benyomult Pannóniába, nem mint jövevény, hanem mint a föld örökös jogú birtokosa. Ekkor másik követet küldtek a fejedelemhez és ezzel az üzenettel bocsátották el: „Árpád és emberei azt mondják neked, hogy azon a földön, amelyet megvettek, ne maradj tovább semmiképpen, mivel a földedet lovon, füvedet féken, vizedet nyergen megvették és te szegénységed és kapzsiságod miatt a földet, füvet és vizet nekik engedted!" Midőn a fejedelemnek elmondták az üzenetet, így szólt: „Azt a lovat üssék agyon bunkósbottal, a féket dobják a rétbe, a nyerget pedig vessék a Duna vizébe!" Mire a követ így szólt: „S aztán az én uramnak mi kára lesz belőle? Ha a lovat agyonütöd, az ő kutyáinak adsz eledelt; ha az aranyos féket a fűbe dobatod, kaszáláskor az ő emberei lelik meg, ha az aranyos nyerget a Dunába vetteted, az ő halászai vonják ki a partra, s azok viszik haza! Akié a föld, a fű, s a víz, azé minden!" A fejedelem ezt hallván s félvén a magyaroktól, hirtelen hadat gyűjtött, meg segítséget kért a barátaitól és mindezeket összeszedvén, ellenük indult. A magyarok eközben a Duna mellé érkeztek s egy gyönyörűséges mezőn hajnalhasadtával harcra keltek. Az úr segedelme pedig a magyarokkal volt, kiknek színe előtt az említett fejedelem futásnak eredt. A magyarok pedig a Dunáig űzték, ott aztán ijedtében a Dunába vetette magát s annak sebes vizében fulladt."

78 Ami a monda eredetiségét illeti, a forráskritikai kutatás újabb eredményei szerint már bennfoglaltatott a XI. századi Gestában. Erre enged következtetni a tartalom számos archaikus vonatkozása, de erre mutat formailag a rímes próza jellegzetes alkalmazása is.

79 Ha most szempontunkból vizsgálat alá vesszük a monda szövegét, feltűnik, hogy a honfoglalásnak két magyar résztvevőjét említi csupán, Álmos fiát Árpádot és Kund fiát Kusidot. Nyilvánvaló, hogy Kund fia Kusid, az Anonymus által helyesebb néven megőrzött Kündü fia Kurszán honfoglaló vezérrel azonosítható,

80 s így a magyar monda ugyanazon két személy nevét őrizte meg a honfoglalás elbeszélésében, akiről a kétségtelen hitelű Continuatio Georgii Monachi a honfoglalás előtti években mint a magyarság két vezetőjéről tudósít. További jellegzetessége a mondának, hogy szerepel benne Kündü, a főfejedelem, ill. ennek fia; különös módon azonban nem vezérként, főfejedelmet megillető helyen, hanem Árpád követévé degradálva. Világos, hogy ez a degradálás utólagosan történt és célzata dinasztikus: egyrészt Árpád egyedülálló szerepének kiemelése, másrészt a főfejedelem, a kündü szerepének eliminálása. Valamilyen szerepcsere történhetett itt a monda eredeti megfogalmazásához képest. Lehetséges, hogy e szerepcsere eredménye, hogy a szakrális főfejedelem méltóságához kapcsolható „királyölés" nem Kund, hanem Álmos neve mellett szerepel a krónikában.

81 Valószínű, hogy e változtatást a népi énekmondó történethű s egyben kissé Árpádház-ellenes szövegén a XI. századi krónikaíró végezte el. Ennek alátámasztásaként utalhatok arra, hogy az Árpádok harcai a törzsfők feletti egyeduralomért a levert törzsfők és szétszórt törzsek körében bizonyára olyan reakciót váltott ki, aminek a legyőzöttek énekmondói hangot adtak, és énekeikben generációkon át hirdettek. Ezért volt szükség a nyilvánvalóan dinasztiaellenes énekmondók „megrendszabályozására", amiről a pozsonyi krónika tudósít egy helyen;

82 és ennek eredménye lehetett az a sajátos 18