Budapest Régiségei 15. (1950)

ÉRTESÍTŐ - Turányi Kornél: A Fasori Díszkertek 579-585

NAGY LAJOS 1897 — 1946 Nagy Lajos (1897 III. 15—1946 XII. 10), folyóiratunk szerkesztője, a legutóbbi kötet megjelenése óta eltelt időben körünkből eltávozott. Elhunyt kutatótársunk, barátunk és mesterünk iránt általánosan megnyilvánuló szeretet és nagyrabecsülés kiemelkedő nagyságát az is tanúsítja, hogy azóta több nekrológ emlékezett meg az Ö értékeiről, de ezek bősége könnyű és szívesen vállalt feladatommá tette azt, hogy még egyszer méltassam elvesztett főnököm és szerkesztőnk munkásságát, érdemeit és emberségét, új és más színek és szempontok kiemelésével. »A bánat orvosa az idő.« Három esztendő telt el Nagy Lajos elhunyta óta, de mindnyájunk szívében még friss a fájdalom és alig hegedt be az a seb, amelyet az ő eltávozása váltott ki valamennyiünkben. Vagy talán elfelejthetnőnk azt p. o., hogy Nagy Lajos központi igazgatása alatt és irányítása, sőt saját tudományos munkálkodása révén emelkedett a Fővárosi Múzeum a Magyar Nemzeti Múzeum színvonalára, a régészeti és történeti kutatói munka terén? A »Budapest Régiségei« az Ő szerkesztése alatt két kötetben jelent meg (XIII,—1943 ; XIV.—1945). Ezek nemcsak terjedelmükben érnek fel külön-külön az évkönyv 10—10 legrégebbi kötetével, de tartalmuk sokoldalúságával is fémjelzik azt az irányító szerepet, amelyet Nagy Lajos iniciativája képviselt a hazai archaeológia terén. A mai »fiatalabb« régész nemzedék megilletődve, hálával gondol Nagy Lajosra, az együttérző jóemberre, a mindnyájunk által szeretett, aranyszívű jóbarátra. Az »állástalan diplomások«, a »szellemi szükségmunkások« stb. korszakában nem mehettünk hozzá a nélkül, hogy ne hallgatott volna meg mindenkit és akárkit is baráti megsegítés vagy bátyai jó tanács nélkül engedett volna el. Egyedülálló tapintattal érezte 589