Budapest Régiségei 15. (1950)

ÉRTESÍTŐ - Csemegi József: Herakles-csomó 549-564

nyék, szükségletek kielégítésére szolgáló s a korai Herakles-ábrázolásokon még funkcionálisan alkalmazott Herakles-csomó mellett szepulchrális jelképként már elég korán feltűnik a két ágból font csomó motívuma, apotropaiikus szerepében a kőfaragó művé9. kép. Csomósoszlop töredéke Pannonhalmától. szét és az iparművesség területén jut szerephez, majd a Krisztus utáni első századokban az épületszobrászatban és a temetőművészetben alkalmazott koszorúk szalagjaira kerül, a középkor elején pedig, mint építészeti formaelem a páros oszlopok törzsén folytatja életét. A XII. században már gyakran négy vagy nyolc oszlop alkalmazásával meg is sokszorozódik, végül a XIII. század az oszloptörzsnek csomós mustrával való felületi bevonása által már csupán a csomózás tényét érzékeltette, anélkül, hogy a Herakles-csomónak eredeti, funkcionális csomózási módját megtartotta volna. A Herakles-csomó életének ez a legutolsó fejezete a délnémet építészetben látható leginkább : itt a Herakles-csomó formai tekintetben feloldódott, bizonnyal eredeti értelme, apotropaiikus jelentősége is elhalványult, végülis az új, gótikus szellemi áramlatoknak a régi, pogány eredetű szimbólumokkal való harcában alulmaradva, csendesen kihullt a szakrális szimbolika s egyben az építészet formakelléktárából is. Aquincumi koszorús, Herakles-csomós sírköveink az imént felvázolt forma-, illetve kultúrtörténeti fejlődésnek időben és földrajzi tekintetben is eléggé pontosan körülhatárolható szakaszába sorozhatok. Ugyanis tudjuk, hogy a koszorúnak temetőművészetben való használata görög és hellenisztikus alapvetések után, itáliai kezdeményezésre az egész nyugat-római birodalom területén s így Pannoniában is elterjedt. Azonban Aquincum és környékének temetőművészetében kerek egy emberöltőre leszűkíthető időn belül való feltűnése a Heraklescsomóval együtt egyedülálló jelenség és a Krisztus utáni első századok szír-palesztinai formakörére utal, hol a Herakles-csomóval megkötött corona nem pusztán győzelmi jelvényként került kifaragásra, hanem mint szakralizált örökkévalóság szimbólum, apotropaiikus célzattal nyert alkalmazást. Ez szolgálhat annak magyarázatául, hogy itt Aquincumban veteránus és polgári sírköveken egyaránt feltűnik, de egyben arra is következtetni enged, hogy a Földközitenger keleti medencéjének kulturális és formakuisugárzása Aquincumot már ezidőben elérte. Az elmondottak még ama két példányban is ismert koszorús aquincumi sírkőtípus művészeti kapcsolatainak kérdését is felvetik, melynek jellegzetes S-motívummal ellátott timpanondíszére Nagy I^ajos hívta fel a figyelmet és feltűnését kölni formakapcsolatokkal magyarázta (6. és 7. kép).

40 40 I,. Nagy : Ein neues Denkmal der Agrippinenses Transalpini aus Aquincum. (Germania 1932. 288.1.) és Nagy I+. : i. m. Arch. Ért. 1937. 88-89. 1. 558