Budapest Régiségei 15. (1950)

ÉRTESÍTŐ - Patek Erzsébet: A fővárosi múzeumok kiállításai, 1946-1948 : Budapest multja kiállítás 417-426

magyar képzőművészet mindig híven tolmácsolta a munkát, az osztály ellent éteket és a nyomorúságot. Ha régebbi mestereinknél ez nem is történt tudatosan, az eredmények megvannak és kétségtelenül építőjellegű jövőt jósolnak művészeink további munkásságához. Ugyancsak ez a kiállítás szögezte le a megváltozott tennivalókat a művészi tevékenység tekintetében : azt az elvet, mely szerint a realizmus problémája nem kizárólag stíluskérdés, hanem elsősorban a művész félreérthetetlen sorsvállalása a néppel és minden egyes embertársával. Mint a tárlat látogatóinak statisztikája mutatja, a probléma felvetése nemcsak a szakmabelieket, hanem a dolgozók széles tömegeit is megmozgatta, a tárlatvezetések nagyszabású viták formájában zajlottak le. Ugyancsak e hónapban mutattuk be a Pais-Goebel Jenő emlékkiállítást. Az új magyar képzőművészet első mesterének munkássága arra tanította meg a közösséget, hogy a közeli dolgok, régi házak, udvarok, a jelenségek és tárgyak lüktetése, a mesterkéltségnélküli mindennapi élet megjelenítése színes, differenciált és sokrétű ábrázolásnak lehet forrása. Csodára váró áhítatos lélekkel közeledett a művész a természethez, mely gazdag világának minden szépségével megajándékozta. A szövevényes és komplikált szerkesztés mögött képeiben a témaadta biztonság és egyensúly uralkodik. Az életmű alátámasztotta azt az igazságot, miszerint is a tárgyválasztás közvetlensége és egyszerűsége nem elszegényedésre és elprimitívesedésre, hanem éppen a valóság sokszínű ábrázolására ad lehetőséget. Júliustól szeptemberig tekintette meg Budapest közönsége a centenárium alkalmából rendezett »Reformkor művészete« című tárlatunkat. A nemzeti és szellemi öntudatraébredés korszaka képzőművészetének felelevenítésével, a százesztendős aktualitáson kívül, társadalmi vonatkozások kiemelésének és a feltörekvő harmadik rend szellemiségének is áldozni akartunk. Nemzeti művészetünk kezdete ez az időszak. A hirtelen ráeszmélés elmaradottságunkra elsősorban a műveltség iránti igény felébresztésére késztette a legjobbjainkat. A lelkes irodalmi agitáció mellett a képzőművészet is jelentős helyet foglalt el kultúrprogramjukban. S bár a kapitalizálódó állam kulturális igénytelensége, az uralkodóosztály külföldre kacsingatása, jeleseink nagyrészét idegenbe kényszeríti, a haladó erők egyre inkább diadalmaskodnak és megindul a magyar képzőművészeti tevékenység. Ezen a kiállításon már próbálkoztunk egy kis biedermeyer intérieur berendezésével, amelyben festményeket és szobrokat elhelyezve a kor hangulatának, képzőművészet és életforma kapcsolatának érzékeltetése irányában értünk el eredményeket. A Reformkor művészete végül képzőművészetünk teljesítőképességéről adott képet. Azoknak a mestereknek a munkájáról, akik a semmiből három évtized alatt virágzó képzőművészetet teremtettek. A Nemzeti Szalonban 1948 szeptemberében Nagy István életművét gyűjtöttük össze. A paraszti életvalóság festője életművének bemutatása realista hagyományaink kiértékelése szempontjából volt nagyjelentőségű. A magyar falvak és tanyák vándora őszinte képet festett szegényparasztságunk nyomorúságáról abban az időben, amikor uralkodó osztályaink vétkes illúziókban ringatták magukat és hamis beállítást vártak a parasztságot ábrázoló művészektől. Nagy István munkái azonban nem csupán tárgyilagos felvételezések a magyar nép életéről. Társadalmi lázongás és elégedetlenség csap ki belőlük. A parasztság kiszolgáltatottsága és tűrhetetlen helyzete egyszerűségükben is hangosan vádoló művekben nyer megfogalmazást. Művészetéből megtanulhatták az illetékesek, hogy nagyhangú és feltűnősködő prófétáskodásnál többet ér a valóság felmutatása, akkor, ha a bajokat gyökereiben fogjuk meg és együttérzés csendül ki megnyilatkozásainkból. Nagy István halkszavú egyénisége, ösztönös, semmint ideológiailag érett magatartása, egyben a parasztság fejlettlenebb forradalmiságát is érzékelteti. Éppen ezért realista, éppen ezért tekintjük népi művészetünk atyjának, mert túlzások nélkül, 430