Budapest Régiségei 15. (1950)

ÉRTESÍTŐ - Patek Erzsébet: A fővárosi múzeumok kiállításai, 1946-1948 : Budapest multja kiállítás 417-426

mesterek vezetése mellett. Egyben első állásfoglalásuk volt a művészettörténészeknek a meginduló vitákban és a kritikai realizmus megnyilatkozásában. Megnyugtató eredményekkel ez a kiállítás még nem dicsekedhetett, de nagy segítségünkre szolgált a továbbiakban ahhoz, hogy fejlődésünket általános képzőművészeti viszonylatban és az egyéni kibontakozást illetően lemérhessük. Az indulás után sűrű egymásutánban következtek kételyeket eloszlató, bizonyító és művekkel érvelő összeállításaink. Októberben a Száz mester száz remekmű, decemberben a Magyar grafika száz éve című tárlatok a magyar művészet elmúlt százötven esztendejének tömör összefoglalását adták. Az előbbiben bebizonyítást nyert, hogy társadalmi helyzetünk mostohasága ellenére remekművek hosszú sora jelzi a másfél évszázad építőjellegű változásait, olyan megnyilatkozásokat, amelyek gyakran Európa vezető értékeivé minősítették festőinket. A magyarság művelődéséhez elválaszthatatlanul hozzátartoztak a »Szépmesterségek« és jóformán nemzedékről nemzedékre követhető pikturánk gazdagodása olyan ütemben, hogy több évszázados elmaradottságunk pótlására vált alkalmassá. A közvetlen magyar festői ösztön mindenkor megtalálta a helyes utat a problémák megértése és az ábrázolás módjának tekintetében egyaránt. A Magyar grafika száz éve olyan száz esztendő fejlődését mutatja be hazánk kultúrájának egészében, amely gazdag fordulatokkal bővelkedik. Megélénkül a művészet szelleme, az élet sok jelenete kerül lerögzítésre, a műtermek zártsága megszűnik és a tárgykör végtelenül sokoldalúvá lesz. Az őszinteség, az egyre növekvő mesterségbeli tudás általánosan jellemző erre a száz esztendőre, de eredeti egyéniségek hosszú sora is kitermelődött. A folyamat állomásait grafikai téren mérhetjük le leginkább. A grafikai műfajokban festőink minden kívánságot megelőzve, a progresszivitás élén haladtak. Ma is képzőművészetünk legerősebb oldala a rajz, hű tolmácsolója hatalmas társadalmi átalakulásunknak. A grafikai műfajokban biztos mesterségbeli tudás szükséges, esetlegességnek és gyatraságnak helye nem lehet. A fekete-fehér ábrázolási eszközök nem adnak módot a visszaélésre. Kiállításunk bebizonyította, hegy az elmúlt évtizedek grafikai tevékenysége a legszigorúbb kritikát is kiállja a nagy elődök felsorakoztatása mellett, azt is lemérhettük már, hogy mit tanultak belőlük az élők. Az 1948-as esztendőt Derkovits Gyulaemlékkiállítással kezdtük márciusban. Életművének csaknem hiánytalan összegyűjtésével magyarázatot szolgáltattunk a haladó festészeti ízlés és a társadalmi problematika kapcsolatára. A nagy proletár-festő munkássága, amely a legfejlettebb mesterségbeli eszközökkel jelenítette meg az elnyomottak és kizsákmányoltak nyomorúságát, •— a forradalmi magatartás és a művészet tevékenység összhangjára és elválaszthatatlanságára nyújtott félreérthetetlen bizonyítékokat. Új világot tárt fel művészetében, a proletárok és kizsákmányoltak világát •— a megváltozott tárgyhoz új formanyelvet is teremtett. Kiállításunknak nagy része volt a reakciós művészetszemlélet Derkovits értékelésének végleges megdöntésében, amely hamis magyarázatokkal igyekezett szétválasztani egyéniségében a forradalmárt a művésztől. Ma már mindenki előtt nyilvánvaló, hogy Derkovitsban a romlatlan realizmus nagy mesterét és jövőbe mutató festőprófétát ismertük meg. Áprilisban került sor a Képtár addig legnagyobbszabású. összeállításának bemutatására, »A magyar valóság«-ra. A kiállítás célja a »kulturális helyzet kiértékelése, azoknak az elveknek a leszögezése, melyek nélkül legjobb tehetségeink sem kapcsolódhatnak bele népünk építő munkájába«, írja az előszóban Pogány Ö. Gábor. A valóság ábrázolása művészetünkben nem újfajta időszerű követelés. Művészettörténetünk számtalan példát szolgáltatott a reális megoldásokra. A magyar föld és nép bemutatása mindig tekintélyes helyet foglalt el festőink és szobrászaink működésében. A bemutatott műveken keresztül a művészek és a közönség értékes alátámasztását nyerte annak a mtítörténelmi igazságnak, hogy a 429