Budapest Régiségei 15. (1950)
ÉRTESÍTŐ - Patek Erzsébet: A fővárosi múzeumok kiállításai, 1946-1948 : Budapest multja kiállítás 417-426
F E HÉ R ZSUZSA A FŐVÁROSI KÉPTÁR KIÁLLÍTÁSAI (1947—49.) A felszabadulás utáni helyzet, a belső forradalom megvívása, a gazdasági és politikai megszilárdulás döntő változásokat hozott kultúrpolitikánkban. A gazdasági, politikai és kulturális problémák megoldása, mint minden nagy társadalmi átalakulásnál, nálunk sem egymást követő folyamat volt, hanem egymással párhuzamosan futó és azonos jelentőségű kérdés. A két első tényező sikerei és eredményei természetesen a harmadiknak, mint felépítménynek, lehetőségeit megsokszorozták. Amilyen mértékben sikerült a reakciót letörni, olyan mértékben vethettük tekintetünket a kulturális kérdések megoldása felé és minden erőnket a belső ellenség lefegyverzésére kellett fordítanunk, ha a politika területein ideigóráig ellenállásba ütköztünk. A kulturális átalakulás mikéntje követte az országos politikát, így történt azután, hogy építőjellegű tevékenységhez csak az ellenség teljes leverése után kezdhettünk. Szórványosan, magától értetődően, már a felszabadulás után megindult a haladó művészet részéről új társadalmi rendünknek művészetben történő megnyilatkoztatására a törekvés, de egységes fellépésről ekkor még nem beszélhettünk. Ugyancsak ebben az időben ott találjuk a haladójellegű művészi alkotások mellett a letűnt korszak ágenseit is, akik éppen az átalakulás levegőjét használták fel arra, hogy művészetük mellett prókátorokat szerezzenek. Az anarchia, amelyet az új rend a művészeink körében talált — úgylátszott -— egyideig tartja magát és súlyos gazdasági kérdéseket megoldó demokráciánk, minden igyekezete ellenére sem vethette magát, idő előtt ezekben a kérdésekben a rendcsinálásra. Természetesen az aktív művészi megnyilatkozások mellett zsákutcába jutottak a polgári műtörténészek és esztétikusok is, nemkevésbé azok a kulturális intézmények, múzeumok, szalonok és képzőművészeti körök, amelyek a megváltozott körülmények között talajtvesztetten egyhelyben topogtak. A kép, mint utóbb kiderült, nem volt annyira kétségbeejtő. Egyre-másra vették kezükbe az irányítást ezen a területen is az élenjárók, az a kis haladó csoport, amely már a felszabadulás előtt is marxista művészetszemléletet vallott. így történt, hogy gyökeres változások álltak be múzeum-politikánkban is. A Magyar Dolgozók Pártja 1948-ban elhangzott állásfoglalása már a kulturális harc első szakaszának sikeres befejezését, az abstrakció feltételnélküli kapitulálását jelentette be. Új szakasz vette kezdetét : az építésé, mely egyre fokozódó lendülettel folyik. A Fővárosi Képtár munkája világosan mutatja az országos viszonylatokat. A két első harcos esztendő, sajnos, éppen múzeumpolitikánk merev elzárkózottsága, néha egyenesen ellenséges jellege, de nem kevésbé az ostrom alatti veszteségek felmérése és károk kijavítása miatt, — pozitív eredményeket nem hozott. A fordulat éve és az azt megelőző nagy politikai sikerek söpörték el a reakciós múzeumi vezetőket és hoztak új, friss levegőt a régi falak közé. Az építés lendületében egy percre megpihent dolgozó nép szomjasan várta az irányítást és a művészetszemlélet titkaiba oly régen áhított beavatást. Új közönség járta már a kiállító helyiségeket és ez az új közönség tárlatokon, előadásokon magyarázatot, állásfoglalást, tanítást követelt a szakemberektől és a beavatottaktól. A Fővárosi Képtárban 1947 nyarán indult meg valójában az a munka, amely minden időben a legaktuálisabb problémáknak adta megoldását. Az elvi kérdések tisztázása mellett azonban arra is szükség volt, hogy a nehezen mozduló, sok 427
