Budapest Régiségei 15. (1950)
ÉRTESÍTŐ - Baranyainé Bónis Éva: Jelentés a Fővárosi Régészeti Intézet 1946-47. évi gellérthegyi ásatásairól 333-355
Az alakos fülke alatti keskeny képsáv, az úgynevezett áldozati jelenet, ábrázolása tartalmilag szorosan összefügg az előbbivel. A kettő együttesen a balkáni közvetítéssel ideszármazott görög halotti lakoma és az itáliai mellképes portrait Pannónia Duna-menti vidékeire jellemző kompromisszumos megoldását képviseli. 14 B két különböző gyökerű ábrázolás sajátos egyeztetésének eredménye, hogy az elhunytak és családtagjaik a római felfogásnak megfelelően, mellképben kifaragva, a felső képmezőt foglalják el, míg a szolgaszemélyzet, az áldozó asztalkával együtt, alattuk, külön képsávba elkülönítve jelenik meg. Sírkövünk is ezt az Aquincum és környékén különösen kedvelt elrendezést alkalmazza. Az áldozati jelenet ugyancsak a szokásos kétalakos kompozíciót mutatja. Azonban mennyire más ennek a jelenetnek a megfogalmazása, mint a szokásos s a helyi kőfaragóktól az unalomig ismételt azonos tárgyú ábrázolások. Mindjárt a képmező jobboldalán látható szolgafiú nemcsak jól proportionált és megrajzolt alakjával, a csak néhány bevágott vonallal jelzett ruharedők természetes kezelésével, hanem tartásával is elüt az általánostól. Nem a szokásos módon ábrázolták, amint serleget, vagy áldozati edényt jobbjában magasra tartva az asztal felé közeledik, hanem abban a pillanatban, amint jobbjával négyszögletes edényt helyez az asztalra. Alakunk teljes homloknézetre van felépítve. Ruházata a szokásos övnél felkötött rövidujjú tunica, amely alsó karjait szabadon hagyja. 15 Baljával a bal vállról lelógó s e jelenet schematikus ábrázolásainál is csak ritkán hiányzó kendőt fogja. 16 A keskeny képmező közepén helyetfoglaló áldozati asztalon középen egy másik, tölcsérszerűén kiszélesedő edényt látunk (gyümölcsös kosár ?), mellette pedig balról egy sonkát. 17 A tripus mellett baloldalt lapos, négyszögű kis talapzaton egy magas, hengerestestű s felül domború kupakkal lezárt tárgy foglal helyet. Teste sima s ezért jól megkülönböztethető azoktól a fonott kosaraktól, amelyek az áldozatnál használt étel (kenyér, kalács), vagy italneműeket tartalmazhatták 18 s az itáliai síremlékeken is gyakoriak. 19 A hengeres testet felül és alul egy-egy gyűrű fogja körül, ami gyakori a bronzcistákon 20 Nagy Lajos ezekben a pannóniai sírkövek áldozati jeleneteinél szereplő hengerestestű, felül félgömbalakú kupakkal lezárt, tartófüllel ellátott ábrázolásokban a viharlámpást (lanterna, vagy laterna) 21 ismeri fel. Tőle várjuk a bizonyító anyag közzétételét. 213 3. kép. — Háromalakos családi sírkő töredéke. 362