Budapest Régiségei 15. (1950)

Banner János: Adalékok Budapest újabb-kőkorához 7-25

Meg lehetett állapítani, hogy a Bükki-kultúrába tartozó edény kivételével, valamennyi teljesen épen került a sírba, tehát megelőzően még használatban lehetett. A bükki edény azonban nem ép. Pereme erősen töredezett s így valószínűen nem is volt már használatban. De ha használ­ták volna is, ez sem jelentené okvetlenül az egyidejűséget. Legyen elég itt a tápiószelei szkíta temető 3. és 12. sírjaira hivat­kozni. 34 Mind a kettőben, a kor ízlésének megfelelő edények társaságában, a közel kétezer évvel előbb élt Péceli-kultúra nagyon jellemző edényei is előkerültek. Ez semmi szín alatt nem jelent sem egyidejűséget, még kevésbé továbbélést. Csak annyit jelent, hogy a szkíta telep vagy temető földmunkálatai során a maga idejében épen előkerült edényeket — maguk is edénymelléklettel temetkezvén — eltemették a szkíta halottakkal együtt. Legyen elég ez az egyetlen példa, amelyet még tetszésszerint szaporíthatnánk, úgy az ős-, mint a népvándorlás korából. Igaz, hogy ebben az esetben sokkal nagyobb időközről van szó, mint amennyit az eddigi kutatás a Bükki- és Tiszai-kultúrák közt feltételez, de ezt a lehetőséget még a kisebb időköz esetén is figyelembe kell vennünk a nagytétényi sírból levonható következtetéseknél is. A végső szót csak akkor mondhatjuk ki, ha a terület jobban át lesz kutatva. liehet, hogy az első feltevés válik valósággá, de egyetlen lelet nem alkalmas a végső következtetések levonására. Nem lenne meglepő, ha Nagytétényben bükki emlékek kerülnének elő, mert Békásmegyerről is ismerjük e kultúra emlékeit. 35 * Az itt ismertetett adatok telepről és temetőből származva gazdagítják ugyan a főváros történelméről való ismereteinket, a területen végzett feltárások azonban olyan kisméretűek, hogy a társadalmi és gazdaság­történeti háttér megrajzolásáért, messzebbfekvő területek nagyobb össze­függésekben vizsgált anyagához kell folyamodnunk. Az Alföld és a Dunántúl távolabbi részein végzett kutatások segítik ennek a háttérnek a megrajzolását annál is inkább, mert néhány előtanul­mány a két utóbbi. évtizedben foglalkozott ezzel a kérdéssel. l-egyen szabad hivatkozni szerző két ilyenirányú munkájára, amelyek közül 16 *

Next

/
Thumbnails
Contents