Budapest Régiségei 14. (1945)

Gárdonyi Albert: A középkori Buda határai 379-395

állott, mert Iyodomér esztergomi érsek ( +1298-ban) évnélküli oklevelében Nyék és Nándor községek szomszédosokként vannak megjelölve s Nándor község számára Nyék közvetlen közelében más helyet nem lehet kijelölni. Nándor község mindenesetre a felhévízi keresztes lovagok tulajdonát képezte s tőlük vásárolt 1330 február 9-én Kundin ispán egy itteni parlagon heverő földet, mely a saját szőlőjével volt határos (in territorio ville Nándor in vicinitate vinearum comitis Kunclini filii Johannis). Ez a Kundin ispán 1333 március 3-án unokatestvérétől, Jakab mestertől egy majort vásárolt, amely közös nagyatyjuknak, Kunc ispánnak alapítása volt és »Kunc ispán majorja« néven volt ismeretes (quod vulgo Kunchspan maiura dicitur), de amelyre a felhévízi keresztes lovagok, illetőleg később a felhévízi prépostok mindig jogot tartottak. Ezért gondoljuk, hogy ez a major is Nándor község területére esett, illetőleg utóbb az elpusztult község területével bővült. Maga Kunc ispán a budai tanács 1295 január 15-én kelt oklevelének tanúsága szerint a veszprémi püspökség szentendrei, kelenföldi, budai, keszi-i, nyéki és táti tizedeinek a bérlője volt s a bérletből származó jelentős vagyona juttatta abba a helyzetbe, hogy a felhévízi keresztesektől a major területét megszerezhette. Nándor község tizedét nem a veszprémi püspök szedte, ezért nem bérelte az itteni tizedjövedelmet Kunc ispán s ezért szerzett ennek területén birtokot. Minthogy a felhévízi keresztesek birtoka Nándor község területére is kiterjedt, valószínű, hogy a Felhévíz és Nándor közötti hegyvidék is a felhévízi kereszteseket uralta, Buda város határa tehát ebben az irányban alig terjedhetett túl az alsóvárosi falaknál. A nyugati oldal az egyedüli, amelynek határát illetően egyáltalán nincsenek adataink. Egyedüli támpontul az 1505. évi tizedjegyzékben foglalt dűlőnevek szolgálhatnának, ha e dűlőnevek pontos helyét meg lehetne állapítani. Az itt felsorolt dűlőnevek a következők : Rózsamái, Macskalik, Kisaranygomb, Fertály, Bordélymái, Tükörmái, Káplánkő, Aranygomb, Sármelléke, Csikóstó, Mandulás, Magasalja, Kerekpalást, Kapástemetés, Vereskép, Bársonymái, Formánkút, Nagydézsma, Keglér, L,igetvölgy, Hengerejtő, Aranypohár, Agyagverem, Kecsét és Vereskő, szebbnél-szebb magyar nevek, melyek a török hódoltságot követő német világban nyom nélkül elenyésztek. Itt tehát feltevésekre vagyunk utalva, úgy véljük azonban, hogy a nyugati határ az erdős területen belül húzó391